Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Erotikus történetek, szex történetek, családi szex, pornó történet

erotikus történetek, családi szex történetek

Én és édesanyám

2017. június 21. - erotikustortenet

Az igaz történet főszereplője az édesanyám. Hónapokkal ezelőtt történt, azért írom le, mert senkivel sem oszthattam meg eddig, és mivel itt a vizsgaidőszak, van időm leírni.



Akármilyen bizzarul is hangzik, ha nem lennének a barátaim, sohasem basztam volna meg az anyámat. Hadd magyarázzam meg!

Abban az időben, amikor 18 éves voltam, éppen befejeztem az első évet, és a másodikat kezdtem. Kollégista voltam annak ellenére, hogy csak 30 kilométernyire laktunk az iskolától. Hétvégenként mindig hazajártam, és az egyik hétvégén apám idegesen közölte velem, hogy válófélben vannak anyámmal. Anyu is megerősítette ezt és mindketten a másikat okolták természetesen. Az egyetlen magyarázat, amit kaptam a dologra, az volt, hogy anyám szerint elmúlt a szerelem köztük. Apám azért aggódott, hogy nőtartást kell majd fizetnie, és nem volt hajlandó kiköltözni a "házából". Anyám nem is hadakozott tovább, hanem amikor visszautaztam a kollégiumba, összeszedte a cuccait és elköltözött egy szép kis lakásba tíz percnyire innen. Amit akkor még nem tudtam, hogy az én barátaimat hívta el segíteni a költözködéshez.

Jónéhány közeli barátom volt abban az időben. Kettő közülük Rick és Ron, volt ott a költözésnél. Ron vezette a teherautót.

Anyám, mivel nem volt munkája hétközben költözött, amíg apám dolgozott és így nem zavart engem se hétvégén. A barátaim, nemúgy mint én, a helyi főiskolára jártak, így ott tudtak lenni délután. Amint később megtudtam, anyám nagyon begerjedt a barátaim látványától, ahogy emelték a nehéz bútorokat és csomagokat. Nézte izmos testüket. Körülbelül egy hónapja nem feküdt le senkivel, hát úgy gondolta, megjutalmazza őket. Mondta nekik, hogy este, miután elment a bankba, kifizeti őket. Beleegyeztek, és este a barátaim felmentek anyámhoz az új lakásába, ahol kaptak tőle pénzt és prémiumként, puncit.

Anyám, vonzó, jó alakú, szőke nő, 43 éve ellenére, volt mit nézni rajta. Rick és Ron két órán keresztül kefélték azon az estén. Sohasem volt még ilyen jó neki, később azt is megtudtam, hogy miért.

Ezekután egy ajánlatot tett nekik: nem akart újra férjhez menni, és úgy érezte, bonyolult lenne randizni egy ideges ex-férj mellett, és engem sem akart kellemetlen helyzetbe hozni. Így anyám és a barátaim megbeszélték azokat az időpontokat, amikor ők nincsenek iskolában, és én nem vagyok itthon. (Még mindig apámmal laktam, de hétvégén gyakran beugrottam anyámhoz is.) Hetente egyszer éjszaka, a barátaim meglátogatták anyám házát, hogy néhány órát dugjanak vele, és ő imádta ezt.

Tavaszi szünet környékén történt, hogy változásokat kezdtem felfedezni anyámon. Félállásban dolgozni kezdett, hogy a feleségtartás összegét kiegészítse kicsit. Így jobban élvezhette az életet. Rövidebbre vágatta a haját, nagyon szexis lett. Kihívóbb ruhákat hordott, amelyek megmutatták a szép testét. Szoknyákat, amilyeneket sohasem hordott. Ezekből félcombig látszott a lába is, ezelőtt csak térd alatt érőt vett fel. Azt mondta, nála lehetek, amíg nincs otthon, én pedig szinte padlót fogtam a ruháitól. Eleinte idegennek éreztem, de gyorsan rájöttem, hogy kivirágzott. Apám semmit nem tudott ezekről a változásokról. Eddig anyám barátnői kizárólag apám barátainak feleségei közül kerültek ki, de ők szintén nem tudták, mi van vele. Anyámnak egyetlen egy közeli barátnője volt, Carol, egy régi kollégiumi barátnője, aki 6500 kilométerre él innen.

Az igazság pillanata akkor jött el, amikor hetekkel később, a vizsgák előtt álltam. Péntek este volt, nem volt jobb dolgom, így hazautaztam. Otthon kerestem Ricket és Ront is, de a mamájuk azt mondta, hogy nincsenek otthon. Megpróbálkoztam egy harmadik haverommal is, Dave-vel, ő sem volt otthon. Úgy döntöttem, elautózok anyámhoz és üdvözlöm. Amikor leparkoltam a ház előtt, észrevettem Rick kocsiját.

- Mi a fene? - gondoltam.

Csengettem, de senki nem válaszolt. Volt kulcsom, így benyitottam. Amint becsuktam az ajtót, hangokat hallottam anyám hálószobája felől. Ahogy közelebb értem, sóhajtozást és nyögést hallottam, de nem a fájdalomtól, inkább az élvezettől. Férfi hangot is hallottam:

- Óóóó, ez az keféld!

Ráébredtem, hogy orgia folyik anyám szobájában és tudtam, azaz gondoltam, hogy kikkel. Amikor bedugtam a fejem az ajtó nyílásán, a szemeim kimeredtek és majdnem leesett az állam. Ahogy gondoltam, ott volt Rick, Ron és Dave is. Mindhárman anyámat baszták. Ő négykézláb állt az ágyon, szájában Dave fasza, Ron alatta, farka mélyen a pinájában, és Rick mögüle lökdöste a faszát a segglyukába. Hallottam anyám elfojtott nyögéseit, és kiáltásait, ahogy a fejével rábukott az előtte álló Dave hosszú farkára, aki rendületlenül baszta a száját. Nem láthattam rendesen alatta Ront, bár kitalálhattam, hogy ő az, a vastag faszáról, ami mélyen belehatolt anyám puncijába. Ha már a vastagságról van szó, Ricknek van a legnagyobb és legvastagabb fasza hármójuk közül, csodálkoztam is, anyu, hogy tudta befogadni. Rick pedig csak kefélte a jól kitágult segglyukat, közben nyögve és morogva.

Aztán lassan kihátráltam a lakásból. Nem akartam, hogy elkapjanak, hogy meglestem őket. Amikor hazaértem, még kába voltam az élménytől. Emellett meg kell jegyeznem, hogy óriási merecedésem volt. Gyorsan a fürdőszobába siettem, és kivertem magamnak. Ahelyett, hogy dühös lettem volna, inkább féltékenységet éreztem. Tudatára ébredtem, annak, amit eddig sejtettem, de anyám sohasem mutatta: hogy ő egy szexis nő, aki be tudja gerjeszteni a férfiakat, köztük a három 18 éves haveromat. Ha apám megtudta volna, mi folyik néhány kilométerre tőlünk, biztosan szívrohamot kapott volna.

Ezen a hétvégén elkerültem a barátaimat, ők sem kerestek engem. Ideges voltam, amikor néhány nap múlva meglátogattam anyámat. Megkérdezte, miért nem néztem felé eddig. Nem feleltem, de ő tovább faggatott, hogy mi a bajom. Gondolkodtam egy kicsit, végül kinyögtem:

- Mióta kefélsz a barátaimmal?

A szája tátva maradt, a szemei elkerekedtek és fehér lett, mint a fal.

- Hogy tudtad meg? - sikerült szóhoz jutnia.

Elmeséltem neki a múltkori esetet. Csendben volt. Ismét megkérdeztem, végülis jogom van tudni, mert ő az anyám és azok pedig akik dugják, a barátaim.

- Nem kell beszámolnom neked a szexuális életemről - mondta.

Aztán elkezdett beszélni a nem túl jó házasságukról, arról, hogy apámnak viszonya van egy ügyfelével, már évek óta, és ő rájött, és, hogy válásuk előtt már évek óta nem volt szerelem a kapcsolatukban és csak az okozott örömet neki, ha hazajöttem a kollégiumból.

- De miért kefélsz a barátaimmal? - kérdeztem ismét dacosan.

Ekkor anyám elmesélte, a költözködését. Megesküdött, hogy nem állt szándékában lefeküdni velük, de akkor felizgult a látványuktól és eldöntötte, hogy mégis megteszi. Elmondta, hogy hónapok óta nem volt férfival, és nagyon hiányzott már neki.

- De ez hónapokkal ezelőtt volt! - mondtam.

- Igen, tudom - állt meg egy pillanatra. Mély lélegzetet vett és elmondta, hogy akkor nem anyának érzi magát, hanem inkább nőnek.

Kiderült, hogy a barátaimban megvan mindaz, amire vágyott. Életerő, nagyobb fasz, mint apámé. Fiatal szeretőkre volt szüksége, hogy kielégítsék vágyait. Imádott, egyszerre több farokkal megtöltve lenni. Ezért dugott rendszeresen Ronnal és Rick-kel, és Ron ötlete volt, hogy hívják meg Dave-et is, így hárman kefélhetik. És ő mindezt imádta.

Egyre idegesebb lettem, ahogy mindezt hallottam, és ekkor anyám azt mondta:

- Nézd, azzal kefélek, akivel akarok. Ez az én házam és ha azt akarom, hogy a barátaid átjöjjenek hozzám, akkor át fogom hívni őket.

Rövid csend következett, aztán hozzám fordult.

- Féltékeny vagy?

Először kicsit megütköztem a kérdésen, de tudtam a választ, ahogy anyám is. Folytatta.

- Begerjesz téged, hogy minden barátod megbaszott? Tudom, hogy a fiatal fiúk gyakran fantáziálnak az anyjukról. Te is? - és az ágyékomra nézett - Jézusom, neked feláll a farkad! - mondta, és huncut mosollyal nézett rám.

Majd kigombolta a nadrágomat és lehúzta a sliccem, de mikor megfogta a farkam, én azonnal elélveztem.

- Óóó, istenem - nevetett anya.

Nagyon zavarba jöttem. Aztán levette a kezét a faszomról és a szájához emelte, elkezdte lenyalni róla a spermámat.

- Anyukának pici fia, nagyon jó ízed van - mondta, miközben nyalta a gecimet az ujjairól.

Hamar ismét felállt a farkam, anyám letolta a nadrágomat, hogy jobban szemügyre vehesse a szerszámom. Megnyalta az ajkait.

Letérdelt, és forró szájába vette a farkam. Visszaültem az ágyra "hülyegyerek" mosollyal az arcomon, ahogy anyám elkezdett a fejével bólogatni a faszomon, beborítva nyállal és spermamaradékkal a szerszámom. Ekkor felállt, levette a ruháit és megkérdezte, hogy tetszik-e amit látok. Játszott a mellbimbóival, amik hamar kőkemények lettek, aztán lejjebb haladva elérte a punciját. Aztán megfordult és a fenekét mutatta. Hogy teljes legyen a kép, amíg a fenekének félgömbjeit mutatta felém, azt mondta:

- Tudod, hogy a barátaid mit szeretnek bennem a legjobban?

Ekkor megfogta a fenekének partjait és széthúzta őket. Életemben először pillanthattam meg a popsinyílását.

Mit gondolsz? - kérdezte, felém fordulva - Tudod háyszor engedtem meg a barátaidnak, hogy megdugják a popsimat? Imádták!

Egyre nehezebben lélegeztem, a kezem csak száguldozott le-fel a kőkemény farkamon, ahogy tekintetemet a fél méternyire lévő segglyukára szegeztem.

- Péntek este mindhárman megdugták a popsimat. El tudod ezt képzelni, amikor anyád három különböző faszt kap a lyukába? Szerinted kurva vagyok? Hány anya tenne ilyet?

Aztán jobban lehajol és teljesen széthúzta seggének partjait, amennyire csak bírta. A lyuka kitágult, én pedig legeltethettem rajta a szemem, a farkam pedig keményedni kezdett.

- Anyád egy kurva! - mondta ringatva a popsiját az arcom előtt. - Tetszik? - kérdezte. - Kurva vagyok! Szeretnél megbaszni engem, ahogy a barátaid tették? Szeretnéd megkefélni a seggem is?

Végül eleget láttam. Felálltam, megfogtam anyámat és az ágyra löktem. Aztán amilyen gyorsan csak tudtam, ráugrottam és gőzölgő puncijába dugtam a farkam. Ahogy keféltem, anya nyögött és biztatott, hogy jól basszam meg. Már-már sikoltozott, én pedig egyre keményebben dugtam, tudva, hogy ettől el fog élvezni. Néhány kemény lökés után ellazultam, és teliélveztem a punciját. Amikor kihúztam a még mindig merev faszom belőle, fénylett a nedveink keverékétől. Látva ezt, anyám rámpillantott és azt suttogta:

- Megdugod a segglyukam?

Gyorsan nyégykézlábra állt az ágyon, én pedig mögé helyezkedtem. Elkezdtem betolni a síkos farkam a hátsó nyílásán. Egészen könnyen bejutottam és már keményen keféltem is a seggét.

- Iiigeeen! - nyögte - Baszd anyád lyukát! Élvezz a lyukamba!

Egyre gyorsabban és keményebben basztam, a golyóim a csiklójának ütődtek. Közben anyám végig nyögött és biztatott. Valóban nem viccelt korábban, tényleg szereti, ha a seggét kefélik. Néhány tucat lökés után éreztem, hogy mindjárt elélvezek. Anya nyögések közepette azt zihálta, hogy töltsem meg a seggét gecivel. Ekkor így is tettem, harmadszor élveztem el ma, és most bele a lyukába. Amikor kihúztam a faszom, az ágyra rogytam, a lankadó farkam a combomon nyugodott. Anyám is lélegzethez jutott végre és mellém feküdt az ágyra.

- Nagyon jó volt - mondta, miközben a combomat simogatta.

- Nekem is. - válaszoltam.

Néhány perc múlva anyám törte meg a csendet.

- Minden rendben? - kérdezte - Lefeküdtél az anyáddal. Nem érzed kínosnak?

- Nem, nagyon jó volt! - válaszoltam - Megismételjük valamikor?

- Hétvégenként, amikor itthon vagy - válaszolta.

Ennek igazán örültem.

De mielőtt még elmentem volna, anya elmondta a tényeket.

- Tudnod kell, hogy a barátaid átjönnek, amikor szükségem van rájuk.

Itt egy kis szünetet tartott, én pedig nem tudtam, mit is mondhatnék. Ezek szerint a dugás velem nem volt elég jó.

- Nézd, kedvesem. Nekem is vannak vágyaim és igényeim. Akarom, hogy velem legyél, de amit korábban mondtam, minden igaz volt.

- Még ha nem is lettek volna a barátaid, és megkívánom őket, akkor is áthívtam volna őket. És meg is teszem.

Tudtam, nem papolhatok neki arról, mit is kezdjen az életével, így egyszerűen annyit mondtam:

- Tudom.

- Lehet, hogy megköszönöm ezt neked egyszer - mondta egy halvány mosoly kíséretében.

- Hogyan? - kérdeztem izgatottan.

- Majd kigondolok valamit - válaszolta, aztán egy jóéjt puszit nyomott az arcomra.

Ezek után a vizsgákra való felkészülésem nagyon gyötrelmes volt. Egyszerűen nem az iskolai teendőimen járt az eszem. Csak az anyámra tudtam gondolni és a tényre, hogy a barátaimmal is lefekszik. Bántott a dolog, féltékeny és egyben felizgult lettem e gondolatoktól. Életemben nem volt ilyen különös érzésem. Amikor a nyári szünetre hazatértem, elég kevésszer találkoztam a barátaimmal, bár elég nehéz volt ezt kiviteleznem. Ők nem tudtak rólam és anyámról, és én nem is szólhattam nekik, hogy fejezzék be a viszonyt vele, mivel anyám megtiltotta. Ő szeretkezik fog velük, és nem számít, mit teszek. Természetesen ettől nem szerettem kevésbé. De helyette egyre több időt töltöttem az új barátnőmmel, neki tetszett, hogy jobban szeretek vele lenni, mint a barátaimmal. Bezzeg, ha tudta volna, mi ennek az oka, vagy ha fülébe jutott volna, hogy anyám meg én...

A múlt nyáron majdnem minden este anyám lakása felé vettem az irányt, hogy megfigyelhessem, vajon kinek az autója áll a bejáratnál. Egyik felem féltékeny volt, de a másik felem fel volt izgulva a gondolatra, hogy anyám mit csinál odabent. Amióta a szüleim elváltak, anyám olyan új arcát fedezte fel, ami sokáig nagyon mélyen rejtőzött benne. Ez az új arc egy szexis, buja nő volt aki élvezi és imádja a szexet.

Egy júliusi vasárnap éppen nála voltam és amíg ő fürdött, a szobában nézegettem a ruháit és egyéb dolgait. Ekkor találtam egy majdnem üres anális síkosító zselés tubust, ami egy héttel ezelőtt még vadonatúj volt. Felizgatott, hogy anyát ilyen gyakran seggbe dugják. Legalább egyszer én is meg szoktam tenni, valahányszor együtt vagyunk. De attól függően, hogy hány barátom van nála, akár háromszor is seggbe baszhatják egymás után. Ahogy a szinte üres tubust néztem, arra gondoltam a barátaim gyakran repetáznak is, vagy pedig anyám minden ismerősének megengedi, hogy a hátsó bejáratát megdolgozzák. Anyát ismerve, bármi elképzelhető. Amikor kefélünk, anya kurvásan viselkedik. Ezzel nagyon felizgat. Gondolom így vannak ezzel a barátaim is. Főleg, mert szereti, ha egyszerre több fasz is kitölti a lyukait, ilyenkor szinte örült kurvává alakul.

Egy hónappal később még izgalmassabb lett az élet, mert ez volt az a hétvége, amikor Carol, anya barátnője látogatóba jött hozzá. Carol egy vonzó barnahajú, a 40-es évei elején járó, háromgyermekes, házas nő. Amikor anyám elmondta, hogy Carol meglátogatja, izgatott lettem, mert arra gondoltam, csatlakozni fog hozzánk, de anya nemet mondott. Azon a hétvégén szünetet kell tartanunk, mivel Carol nem tud semmit a mi vérfertőző viszonyunkról.

- Nem beszéltél neki Rickről, Ronról és Dave-ről sem? - kérdeztem.

- De, - válaszolta. - Éppen emiatt utazik ide, mert a szerveztem neki egy szombat esti meglepetést a barátaiddal.

Anya elmondta, amikor hónapokkal ezelőtt beszéltek telefonon, Carol megkérdezte tőle, hogy ő még mindig szokott randizni.

- Többet, mint régebben! - válaszolta, és töviről-hegyire elmesélte neki az újonan feltárt szexuális életét.

Carol el volt képedve, hogy anya "gyerekekkel" kefél, ahogy a barátaimat nevezte, de mikor részletezte neki a méreteiket, Carol izgatott lett. Ekkor anyám meghívta őt, hogy csatlakozzon hozzájuk, ha valaha erre jár.

- Carol sosem csalta meg a férjét ezelőtt, - mondta anya - úgyhogy ez egy valódi megtérítő parti lesz számára.

- És velem mi lesz? - kérdeztem.

Anya azt mondta, amire Carol látogatóba jön, addigra ki fog találni valamit.

- Nézd, nem mondhatom el neki, hogy kefélek a saját fiammal, - magyarázta - már azt is elég feldolgoznia magában, hogy a barátaid és én...

- Nos, nyilvánvalóan fel tudta dolgozni. - mondtam, emlékeztetve ezzel Carol közelgő látogatására.

- Igen, ez az amiért annyira pokolian fel van izgulva, - válaszolta anya - pocsék a szexuális élete.

Paul, a férje sohasem foghat gyanút, mert Carol azt mondta neki, hogy egyes egyedül élek és magányos vagyok. Nem tudja, mi is van velem valójában. Nem is gondolja, mit fogunk csinálni szombaton.

Mérges voltam amiért kimaradok a dologból, de végülis elfogadtam. Így ezen a hétvégén távol kellett maradnom, és anyám megígértette velem, hogy nem használom a kulcsomat, hogy leskelődjek utánuk. Megígértem.

Anyám kora reggel kiment Carolért a reptérre. A buli este nyolc körül kezdődött. Nekem randim volt, de azt mondtam a barátnőmnek, hogy kilenc körül érek hozzájuk. Persze, miután látogatást tettem anyám házánál. Nem kémkedtem utánuk, csak egy kicsit körülszaglásztam. Kilenckor elhajtottam a ház előtt, láttam Rick kocsiját kint állni. Távolabb megálltam. Felmentem és hallgatóztam az ajtón át. Semmit nem hallottam a nappaliból. Feltételeztem, hogy már a hálószobában vannak. Így a barátnőmék felé vettem az utamat.

Felhívtam anyámat vasárnap este, miután Carol hazarepült.

- Átmehetek most? - kérdeztem.

- Nem, most ne! Fáradt vagyok, - mondta anya - csak hazamegyek és pihenni akarok.

Azért még megkérdeztem, hogy sikeres volt-e Carol "megtérítése".

- Nagyon sikeres! - válaszolta diadalmasan - Jól megkapta.

- Ideges volt? - kérdeztem.

- Nagyon. - mondta anyám - Idegeskedett egész nap, főleg, mikor a csengő megszólalt és megjöttek a barátaid.

- Ex-barátaim - tettem hozzá.

Anyám sóhajtott és azt mondta:

- Drágám, ez a te problémád. Ismered a szabályokat. Egyébként igen, Carol megkapta, amiért jött.

- Milyen ruha volt rajta? - kérdeztem.

- Nem tudta, mit is vegyen fel. Nem volt igazán provokatív ruhája otthon, mióta Paullal nem járnak el otthonról, az enyémek pedig elég kicsinek bizonyultak neki. Csak egy kisebb táskát hozott, abba pedig nem sok minden fért. Egy nem túl szűk rövidnadrágja volt csak és pólói. De én tudtam, mit szeretnek a barátaid és mielőtt jöttek volna, felvágtuk a rövidnadrágot, így többet engedett látni.

- Meddig vágtátok fel? - kérdeztem, miközben merevedni kezdett a farkam.

- Egészen a fenekéig, a zsebek alatti részig.

- Húúú, biztosan nagyon jól nézhetett ki! - mondtam.

- Igen. Ő úgy gondolta, nem elég jók a lábai ehhez, de szerintem még mindig nagyon csábító - mondta anyám.

Fáradtsága ellenére anyám éleg sok részletet elmesélt Carol "térítő" partijáról. Ahogy végignézte előbb anyámat, hogyan csinálja a dolgokat. Hogyan izgatja fel a srácokat, vetkőzik nekik, vetkőzteti őket. Miközben Carol csak a székben ült, elkerekedett szemekkel nézte, ahogy a farkaik keményedtek. Aztán anyám az ágyhoz ment, ahol a fiúk ültek. Térdere ereszkedett és felváltva szopta a farkaikat. Aztán abbahagyta és szólt nekik, hogy menjenek oda Carolhoz és ajánlják fel neki farkaikat. Elképzeltem őket, ahogy tolonganak körülötte és az arcába nyomják dákóikat. Carol idegesen mosolyog ahogy kézbe veszi őket. Aztán szopni kezdi szépen sorjában. Anyám azt mondta, Carol elég tapogatózó volt kezdetben, de nemsokára nagyokat nyögött minden egyes fasszal a szájában.

- Biztosan nagyon vágyott már rá - mondtam, mire anyám helyeselt.

Aztán levetkőztették, az ágyhoz vezették és egyszerre szopták a mellbimbóit és nyalták a punciját, ezzel jól előkészítve arra ami ezután következett. Mindnyájan a hálóba mentek ahol egyesével mindenki megdugta Carolt.

- És egyszerre is voltak együtt? - kérdeztem.

- Igen.

- Ki baszta és hol? - kérdeztem, mostmár a farkamat simogatva.

- Nem emlékszem - mondta anyám, - de, mindegyikük megdugta a punciját, miközben egyikük kefélte, én a következőt szoptam és még engem is dugott valaki. Aztán mindannyian egyszerre kefélték. Később pedig, egyenként megdugták a segglyukát is. Percenként váltottak, így jó sokáig tartott, mire elélveztek.

- Carolnak ízlett a seggbe dugás? - kérdeztem.

- Igen, jobban, mint gondolta volna, mert tudom, hogy elélvezett, mikor kefélték. Nagyon érzékeny a segglyuka is, akár az enyém. De most biztosan fáj már neki. Ennyi popsiszexben egész életében nem volt része és főleg nem ekkora faszokkal. Amikor befejezték, Carol lyuka teljesen nagyra ki volt tágulva és a geci folyt ki belőle. Mintha be se akarna záródni.

Úgy nézett ki, mintha egy uborkát dugott volna fel a seggébe legalább egy félórára. A srácok is észrevették és tetszett is nekik. Carol pedig csak feküdt tovább hason, és élvezte az érzést, mielőtt a lyuka összehúzódott volna. Aztán fáradtan összekuporodott. Ez volt a vége a partinak.

Anyám azt mondta van egy ajándéka számomra, ha legközelebb átmegyek hozzá, megkapom. Könyörögtem, hogy árulja el mi az. Carol bugyiját tartogatta számomra, és néhány fotót, amin Carol a szűk és felszabott rövidnadrágjában és pólójában van. Sajnos Carol mást nem engedett lefényképezni, pedig biztosan elélveztem volna a fotók nézegetése közben. Viszont anyám megtudakolta Caroltól, hogy mi a legnagyobb szexuális vágya. Bevallotta, hogy nagyon élvezte, amikor a fiúk kefélték, és mindig nagyon beizgul attól a fantáziájától, hogy egy csapatnyi megtermett fekete srác bassza ki belőle a lelket is. Anyám biztatta, hogy valósítsa meg ezt az álmát, de Carol nem tudja, hol is kezdje a dolgot. Anya azt mondta, lehet, hogy egy jövőbeli látogatása alkalmával összehoznak majd valamit, mert ő is nagyon szeretné kipróbálni több fekete fiúval.

Azt, hogy valaha is kefélhetek-e Carollal, nem tudom és nem szeretek kimaradni semmiből, de most meg kell elégednem azzal, hogy kefélem anyámat és a barátnőmet egyszerre. Ez megéri, elhiheted. Amikor nyaranta otthon vagyok, sok időt töltök anyámmal, mint két szerelmes. Főleg, mióta az ex-barátaim nagyon el vannak foglalva a családjaikkal. Hétvégén seggbe fogom baszni anyát, annyiszor ahányszor csak tudom. Imádom megtölteni a dorongommal.

Nos, mi van most? Attól, hogy ezt írom, keményebb a farkam, mint valaha. Ki is fogom verni Carol képeit nézegetve. Anyám nem tudja, hogy megírtam ezt a történetet. Nem tudom mit hoz még a jövő. Apám nem tud semmit az egészről, rólam, anyámról és az ex-barátaimról. Amikor átmegyek anyához, ő azt hiheti, hogy nagyon rendes gyerek vagyok, hogy törődök a szüleimmel. Nem is tudja mennyire!

Apámmal szeretkeztem először (gay)

Mindig is imádtam az apámat. Olyan erősnek és nagynak éreztem, hogy mindig olyan szerettem volna lenni mint Ő. Úgy éreztem, hogy Ő is nagyon szeret Engem, mert sokszor átölelt és megszeretgetett.



Ilyenkor azt gondoltam, hogy csak mi vagyunk a világon és senki más. Még nem voltam 9 éves, mikor az édesanyám meghalt. Mivel testvérem nem volt, ezután még közelebb kerültünk egymáshoz. Apámat nagyon megtörte anyám halála és sokáig tartott, míg újból olyan volt mint régen. 13 éves lehettem, mikor olyan “közel” kerültünk egymáshoz, mint más családban nem lehetséges. Egy szombat reggel átszaladtam apám szobájába, mert ilyenkor hétvégén reggel mindig együtt szoktunk tévét nézni. Meglepetésemre nem volt a szobájában. Egy cetlit találtam az asztalon, hogy elkellet neki menni valahová, és nem sokára jön. Bánatosan bekapcsoltam a tévét, s mivel nem volt beágyazva, beugrottam a paplan alá. Azonnal megéreztem, hogy valami kidudorodik a paplan alatt. Kíváncsian felhajtottam és megláttam, hogy apám alsónadrágja az. Érte nyúltam, hogy kivigyem a szennyesbe, és mikor megfogtam, valami ragacsosat éreztem a kezemen. Jobban megnéztem, és láttam, hogy valami fehér foltok vannak belül, ami nagyon ragad. Óvatosan belenyúltam és megszagoltam. Azonnal tudtam, hogy mi az. Az apám spermája! Szédülés fogott el a felismeréstől. Tudtam, hogy mi az a sperma, mert éjjelente Nekem és voltak magömléseim, és néha magamhoz is nyúltam. De hogy az Én apám is ezt csinálja?! Ezt nem gondoltam volna. Visszadobtam az ágyra, de valahogy nem hagyott nyugodni. Újból elővettem, és elkezdtem nézegetni. Furcsa, erős szaga volt. Remegő kézzel nyúltam hozzá és az ujjamra kentem egy kicsit. Szinte forgott velem a világ az izgalomtól, és érzetem, hogy kezd fel állni a farkam. Elkezdtem szagolgatni. Vajon milyen íze lehet? Gondoltam Magamban. Kinyújtottam a nyelvem, és egy kicsit megnyaltam. Kicsit sós volt és nem valami jó ízű, de nem találtam olyan rossznak és szépen lenyaltam a kezemről. Ekkor a farkam már teljesen merev volt, és ilyenkor mindig simogatni szoktam, mert az olyan jó érzés. Elővettem a farkam, és elkezdtem húzogatni a bőrt lassan. Ekkor egy újabb ötlet jutott az eszembe. Mi lenne, ha a spermát a farkamra kenném? Leszedtem a maradék spermát az alsónadrágról és szépen bekentem vele a farkam fejét. Nagyon furcsa érzés volt. Remegtem az izgalomtól, és az új dologtól. Hirtelen kinyílott az ajtó és megjelent az apám. Az ijedségtől mozdulni sem tudtam. Az egyik kezemben apám spermás nadrágja, a másikban a farkam, teljesen leblokkoltam. Rám nézett, és láttam rajta, hogy mindent tud.

Te mit csinálsz itt? – kérdezte halkan.

Ne haragudj, ne..nem voltál itt, - dadogtam – és bejöttem.

Ne is arra gondoltam, - lépett közelebb- hanem erre itt. – mutatott a nadrágjára.

Ezt csak itt találtam. – mondtam halkan. – A tied.

Tudom. - válaszolta – Nézd fiam. Anyád négy éve meghalt. Azóta nem volt kapcsolatom senkivel. Már elég nagy fiú vagy ahogy látom, – nézett a farkamra – megértheted, hogy néha szükségem van egy kis örömre.

Megértem Apa. – válaszoltam – Ne haragudj.

Nem haragszom. Most pedig maradj itt, hozok egy törölközőt és leszedjük ezt a “valamit.”

Kiment a fürdőszobába, és Én még mindig félve vártam. Mikor visszajött, elakartam venni a törölközőt tőle, hogy megtöröljem magam, de nem engedte.

Hagyd csak. Majd Én.

Leült mellém az ágyra, felemelte a fenekem és lehúzta a pizsamám. Meztelenül feküdtem az ágyon. A kezemmel próbáltam eltakarni a farkam, de Ő leszedte a kezem és elkezdte törölgetni a hasam alját.

Oda nem raktam. – szóltam, de már meg is bántam.

Látom. –nézett rám.

Megfogta a farkam és elkezdte törölgetni a heréim és a farkam fejét. Egy kicsit fájt a durva törölközőtől, de nem szóltam semmit.

Még alig szőrös a fütyid. – mondta mosolyogva – Talán nem jött még meg az első magömlésed, hogy a másét rakod rá? – kérdezte

De igen. Csak a tied más volt. – nyögtem, mert éreztem, hogy újból állni kezd a farkam a simogatástól.

Hátrahúzta a bőrt a farkamon, és finoman ott kezdte el törölgetni.

Nocsak. Látom kezd jó lenni, mi? – kérdezte, a merev farkam látva.

Igen, nagyon jó. – mondtam, mikor láttam, hogy nem haragszik

A farkam teljesen felállt apám kezében, de Őt nem zavarta, tovább dörzsölgette.

Ez már nem ér semmit. – mondta a törölközőt eldobva – Mást csinálok.

Láttam, hogy a farkam fölé hajol, és elkezdi a nyelvével nyalogatni.

Aaa….ez nagyon jó apa!! – nyögtem. Eszembe sem jutott, hogy ezt szabad-e vagy sem.

Meghiszem azt. – nevetett és hirtelen tövig bekapta a farkam.

Hangosan felnyögtem az élvezettől és mindent elfelejtettem rögtön. Csak azt éreztem ,hogy apám szája szorosan rátapad a farkamra, csodálatos dolgot produkálva. Nem bírtam sokáig, hangosan felkiáltva elélvezem, az egész spermám a szájába lövellve. Utána ijedtem meg, hogy mi lesz, de apám nem szólt semmit hanem finoman nyalogatta a farkam.

No lám. – mondta- Tényleg van magömlésed. És a tied is jó ám.

Igen? – kérdeztem szégyenlősen.

Bizony. – mondta- Neked már jó volt, de szeretném ha Nekem is jó lenne, nem baj?

Nem. - mondtam – Csináljam Én is ezt Neked? – kérdeztem

Nem, nem… inkább a feneked szeretném becserkészni. – mosolygott

A fenekem? – kérdeztem vissza – Mit akarsz vele csinálni? Nem, fog fájni?

Azt szeretném vele csinálni, hogy az Én fütyim, berakom a Te fenekedbe. És nem fog fájni, mert finoman fogom csinálni, hogy ne legyen rossz.

Hát, jó – nem ellenkezve tovább – csináld.

Mindjárt, csak hozok egy kis krémet, mert az ilyen kis szűz fenekeknek az kell.

Kihúzta a fiókot és elő vett valami tubust, amit kinyitva, a kezére nyomott egy kicsit.

Tedd szét a lábad. - kérte.

Engedelmesen szétnyitottam a lábam, és Ő a kezével széthúzva a fenekem, elkezdte kenni, azzal a krémmel. Tényleg nem fájt. Egészen eddig.

Most ezt egy kicsit érezni fogod. – szólt, és benyomta az egyik ujját a segglyukamba.

Auuu! – nyögtem, mert fájt – ez nem jó!

Tudom, tudom. Mindjárt jó lesz, meg lásd. – nyugtatott, és tovább mozgatta az ujját bennem. Valóban, egy idő után jobb volt, de nem sokáig. Miután észrevette, hogy már nem fáj, benyomta a másik ujját is. Újból rámtört a fájdalom. De már nem szóltam semmit. Amikor a két ujja már könnyen mozgott bennem, benyomta harmadikat is.

Azt hiszem már jó lesz. – mondta

Mi lesz jó? – kérdeztem nyögdécselve.

Majd mindjárt meglátod. – tájékoztatott

Elkezdte dobálni magáról a ruhákat, és hamarosan meztelen volt. Hatalmas farka volt. Meg is mondtam neki

Hűha, apa mekkora farkad van. – szóltam

Majd mindjárt meglátod. – ismételte önmagát

Megfogta a két lábam és majdnem a nyakamig emelte fel. A fenekem teljesen kitárulkozott. Bekente a farkát azzal a kenőccsel és oda nyomta a fenekemhez.

Most pedig, - mondta - be fogom Neked rakni.

Óvatosan, légy szíves.. – kértem

Még jobban szétnyitotta a fenekem, és elkezdte benyomni a farkát. Nehezen ment, mert nagyon szűk volt. Rettentően fáj. Jobban, mint amikor az ujjaival csinálta.

Mindjárt, mindjárt – lihegte – mindjárt benn van.

Egy erős lökéssel félig eltűnt a fenekemben a farka. Éles fájdalom öntött el, de ugyanakkor öröm is, mert láttam, hogy ez mekkora örömet okoz az apámnak. Lassan mozgott, és múlni kezdett a fájdalom és a helyét az élvezet váltotta fel. Újból éreztem, hogy merevedni kezd a farkam. Apa egyre gyorsabban és egyre mélyebben kezdte a fenekemet pumpálni. Tudtam, hogy nem sokára elfog élvezni és ez még nagyobb élvezettel öntött el. Láttam az arcán, hogy már csak másodpercek kérdése az orgazmusa, és igyekeztem szorosabban összehúzni a fenekem. A farka nagyon kemény lett és tudtam, hogy élvez. Hirtelen kirántotta a farkát és felém irányította. Nagy erővel tőrt ki a sperma belőle, ami egészen az arcomig ellövellt. Beterítette az egész hasam és az arcom. Megfogtam neki és húzogattam neki még, hogy az utolsó csepp is kijöjjön belőle.

Jó volt Apa? – kérdeztem

Nagyon jó, fiam –mondta – köszönöm.

Megnyugodva feküdtünk egymás mellet. Egymást átölelve, és nagy szeretetben aludtunk el.

Elcsábítom a bátyámat

Szüleimmel és bátyámmal lakunk egy házban. Bátyám 19 múlt, én 17 vagyok. Családunkban szigorú munkarend és időbeosztás van. Reggel 6-tól fél 7-ig az anyué, utána negyedóránként apánké, bátyámé, végül enyém a fürdőszoba.(A WC külön helyiség). Nem szoktuk magunkra zárni a fürdőt, úgyis betartjuk a rendet. Illetve... Egy áprilisi reggelen valahogy elnéztem az órát és bebotorkáltam a fürdőszobába, ahol a bátyám egyik lábával a kádban állt, másik a kád szélén, és kezébe fogva farkát, azon visszahúzva a bőrt épp a makkját mosta, szappanozta. Nem vett észre, elbűvölten álltam az ajtóban,sohasem láttam még, nemcsak a bátyámét, hanem felnőtt férfiét se, így közvetlen közelről. Ebből kiderül, hogy még szűz voltam, s már nagyon vágytam a szexre, barátnőim már túl voltak a harmadik--negyedik kalandjukon, s meséltek, színesen, "étvágygerjesztően". Csak nekem nem jött össze semmi.Nem volt szerencsém, mégcsak szerelmes sem voltam ezidáig. A fiúk mintha menekültek volna előlem, pedig átlagos szépségű és termetű--arányú vagyok.Nem bombázó, de azért irigykedve nézem, hogy a magamnál rondább lányoknak is milyen sikere van. Visszatérve a fürdőszobai jelenetre, lábam a földbe gyökeredzett, csak néztem megbűvölten a gyönyörű lilás-piros makkját, a meredező szerszámát. Fájdalmasan nyillalt belém, hogy ezt meg kell szereznem. Ekkor vett észre a bátyám, s mosolyogva szólt, rögtön végzek, s jöhetsz. Szégyenkezve húztam be az ajtót. Attól a naptól kezdve mincdent megtettem, hogy "közelebbi" kapcsolatba kerüljünk. Tudtam mikor megy WC-re, s beültem előtte, nyitva hagytam az ajtót, rám nyitott, de bocsánatot kért, lesütve szemeit. Máskor meg előtte mentem a fürdőszobába, s úgy intéztem, hogy éppen a puncimban legyen a kezem, amikor benyit az ajtón. Nem használt semmi, nem akart tudomást venni rólam, én pedig szégyeltem egyenesen szólni.Hiába simogattam magamat, mutogattam mellecskéimet, amikor otthon kettesben voltunk, semmi eredmény, de még egy biztató szemvillantás sem. Kezdtem kétségbe vonni bátyuskám férfiasságát.Aztán egyszer (valamikor május végén) mégis kaptam egy biztató jelet. Valami filmben (a tévében) szex jelenet látszott (no nem pornó, csak amolyan szerény szex), s akkor vettem észre, hogy Lali pizsamája erősen domborodik elől, s megpróbálta kezével eligazitani szerszámát. Gondoltam majd nyáron színvallásra bírom a bátyámat, addig elkészítettem, kidolgoztam, módosítottam a "haditervet". Beköszöntött a szűnidő,forró júniusi nap volt, bátyámnak valamiért be kellett menni az egyetemre, (egyébként már ő is végzett a vizsgáival), én otthon unatkoztam, az ősök a munkahelyükön izzadtak. Gondosan előkészítettem a terepet. A videoba becsusztattam egy pornó kazettát, kikerestem egy döbbenetes részt, ott megállítottam a képet.A nappaliban behúztam a sötétítőket, kellemes hűvös és félhomály volt.Gondosan mosakodtam, beillatosítottam magamat, a punciszőrömre is szórtam egy kis parfümöt, aztán meztelen testemre felvettem egy köpenyt, patentosat, ami egy rántásra szétnyílik.Így vártam haza az én fafejű bátyámat. Úgy 11 felé meg is érkezett, halottam hogy morog az előszobában,ledobálta az ingét, nadrágját,cipőjét, nagyot ivott a konyhába, majd úgy alsó nadrágban bejött a nappaliba. Ez volt az a pillanat, amikor elindítottam a kazettát, éppen erősen keféltek rajta. Kissé meglepődöt, hogy ilyen filmet nézek, de odaheveredett mellém a heverőre.A pornófilmen egyre vadabb, izgatóbb jelenetek következtek, láttam a farka egyre jobban felemelkedik a gatyájában, fészkelődött, észrevétlenűl (ahogyan gondolta) meg-megsimogatta szerszámát. Persze addigra már én is benedvesedtem, furcsa, bizsergő érzés volt a puncimban, s nekem is meg kellett időnként simogatnom magamat, ha nem is ott lent, de legalább az ágaskodó melleimet. Aztán mindketten egyre szaporábban vettük a levegőt, s láttam rajta, hogy már nem ura önmagának, szemei behomályosodtak, lihegett. Pont amikor a filmen a pasi kihúzta a nőből és annak hasára sprickolta ondóját, szétpattintottam a köpenyt,kivillantva pucér testemet, s lábaimat széttárva, magamra húztam a bátyót. Nem kellett erőlködnöm, mindössze jeleznem a mozdulatot, jött magától, s egy pillanat alatt bennem is volt.Éles fájdalom hasított át, aztán éreztem, hogy egyre beljebb és beljebb hatol a pénisze, végül a méhszájamhoz ütközik, ami eszeveszett jó érzést okozottt.A fájdalom elmúlt, illetve valami fura zsibbadásnak adta át a helyét, ott lent a punciban. Aztán lassan mozogni kezdett bennem, s egy perc sem telt bele akkorát élveztem, mint a masztizásom közben még soha. Megvárta amíg kilihegem magamat, s lassan, csiklómat dörgölve folytatta. A második orgazmus egyszerre jött az övével, s ha lehet, még az előbbinél is nagyobb, jobb volt. Először éreztem, hogy a forró sperma belémlövell, de azt is hogy hüvelyem görcsbe rándul, mintha örökre fogva akarná tartani a bátyám péniszét. Amint magunkhoz tértünk, kijött belőlem, nézte a véres-nyákos farkát, s megdöbbenve mordult rám: Tudod mit tettünk te hülye!Látszott rajta, hogy csak most fogja fel milyen tettet hajtottunk végre, s esze, erkölcse, neveltetése tiltakozott ellene, meg nem történtté szeretné tenni.Szótlanúl felálltam, kimentem a fürdőbe, kisvártatva utánam jött. Ne haragudj dünnyögte. Dehogy haragszom, hiszen én akartam így,-- vigasztaltam. Miután megfürödtünk (gyermekkorunk óta először közösen, miközben beugrott, hogy 5-6 éves korunkban ugyanígy ültünk a kádba, s ha senki nem látta simogattuk egymást), bevonultunk a nappaliba, s elmondtam hogy április óta, amióta láttam a gyönyörű farkát vágytam erre. Vallomásomra megenyhült,de kijelentette, hogy ez többet nem fordulhat elő. A saját gondolatait, érzéseit titokban tartotta. A kazetta rég lejárt,újraindítottam, miközben néztük kezem a péniszéhez "tévedt", s az nem tudott ellenállni az érintésnek. Hamarabb előfordult az ismétlés mint gondolta. Már nem,kellett "erőszakoskodnom", kissé vonakodva, de simogatni kezdte szőrömet, majd a nagyajkakat, a csiklót, teljesen begerjedtem, éreztem ő is. De erről majd később.

A feleségem kefélése és mutogatása

Az egyik nyáron lementünk a Balatonra,mert meghívtak nyaralni.
Ahol nyaraltunk a gazdának volt egy nagy vitorlása ami kajütös volt,tehát benne aludni is lehetett.Volt egy alkalom amikor még fenn a villába bulit csináltak és ekkor meghívta néhány barátját a feleségével együtt akik között volt masszőr és szőrtelenítő is akiknek ez volt a foglalkozásuk.Mikor megismerkedtek a feleségemmel elhívták egyszer jöjjön el hozzájuk és megmasszírozzák és szőrtelenítik is .Meglátja sokkal élvezetesebb lesz ezután bárkivel is szeretkezni. Mikor velem is megbeszélte ezeket a dolgokat és megbeszélte a másik két asszonnyal adtam neki pénzt,hogy ki tudja fizetni az élményei.

Mikor reggel megmosakodva elment csak ebéd után jött haza és elmondta csoda jó volt ahogy masszírozták. A szőrtelenítés igaz fájt egy kicsit, de majd kaja után megmutatom milyen lettem.Alig vártuk,hogy vége legyen a kajálásnak és bevonultunk a szobánkba és a feleségem levette a ruháját.Legnagyobb döbbenetemre nem volt rajta se bugyi se melltartó se semmi más. Ahogy jöttem hazafelé néha rám jött valami inger,hogy felhúzzam a ruhámat és megmutassam a szembe jövőnek a csupasz pinámat,de aztán mégse tettem.Mikor megdicsértem milyen jól néz ki mondta gyere dugj meg mert nagyon kívánom a farkadat. Persze most már másnak is odatartanám a puncimat egy kiadós kefélésre is.

Megcsalnál hát persze eddig is sokszor megcsaltalak,mert nagyon kevés volt amit tőled kaptam. Sokszor volt,hogy a háziasszony amikor lefeküdtél aludni behívott magukhoz és megkért szeretné látni ahogy megbasz a férje. Sokszor volt,hogy elmentünk ketten bevásárolni és közben nagyokat keféltem vele amiről a felesége is tudott és alig várta,hogy megtudjad,mert akkor még sokszor cserélhetünk partnert éjszakára. De ha te nem akarod akkor elhagylak és a gyerekeket is elviszem és akkor nyitok egy masszás szalont és ott élem ki a vágyaimat a keféléseimre. Még aznap éjszaka cseréltünk és egész éjszaka kefélhettem a ház urával a felesége meg kefélt velem.

Másnap lementünk a strandra és ott a nagymamájuk a szállásadóknak vigyáztak a gyerekekre mi meg elmentünk vitorlázni.hat pár fért be a vitorlásba és mind a hat nőn bikini volt csak. reggel elmentem az egyik ott üdülő asszonnyal bikinit venni és sikerült olyat találnom mai ha víz érte teljesen átlátszó lett. Persze vettem olyat is ami nem látszott át. Mikor elindultunk vitorlázni és felváltva vezettük a hajót ,nemsokára a férjemmel felváltottuk a tulajt és a feleségét.

Mikor kimentünk én lespricceltem magamat és persze rögtön észrevette a férjem,hogy a bikini totál megmutatta a nagy barna sugarú melleimet és a szőrtelen puncimat. Ekkor levettem mindkettőt magamról és meztelenül felálltam az árbóc mellé. Lassan az összes férfi aki még a hajón volt feljött és elkezdtek simogatni és dicsérték a férjemnek milyen csodás felesége van. Persze mondták is neki szívesen cserélnek éjszakára asszonyt.Később az asszonyok is mind feljöttek és megmutatták magukat. Az egyik magánstrandon kikötöttük a vitorlást és az ott lakó házaspár már várt bennünket.

bemutatkozás után csak úgy meztelenül leültünk kajálni,majd mindenki megkajált és választott magának a sok nő közül valakit és elment vele kefélni.A feleségemet az elsők között vitték el,és egy nagy szobába ment mindenki és senkit nem zavart,hogy látja a feleségét más által megbaszni.Mikor meguntam a nekem maradt csaj dugását felálltam és a nejemmel cseréltünk .A feleségem közölte hogy neki nagyon jó volt és tisztára szívta a társát. Remélem te se az asszonyba élveztél el.Bár ha így is van semmi gond nincs mert azért van minden asszonyban spirál,hogy bárkivel kefélhet nem lesz gyereke senki mástól.

Nekem is feltették ahogy ide jöttünk még az első nap amikor bementem a ház urához egy kiadós kefélésre. Tudod ismerem őt még fiatal pisis korától és mielőtt elvettél feleségül ő is sokszor megkefélt már.Érdekes módon mindenki téged akar baszni ,mert én eddig nem napoztam meztelenül és elmondták élvezetes ahogy éjszaka virít a mellem meg a csupasz puncim is. Ha hazamegyünk majd otthon is el fogunk menni ilyen kefélős bulikba és remélem nem leszel féltékeny hogy bárki megkefél.Még leánykoromba amikor a barátnőmékhez mentem aludni nagyon sokszor vagy az apjukkal dugtam éjszakánként vagy az anyukkal élvezkedtem.

Holnap továbbmegyünk Berénybe ahol egy hetet töltünk és ott megismerkedhetsz sok fiatal leányzóval akik az apjukkal jönnek el ide vagy olyan férfiakkal aki az apjuk lehetne és felváltva kefélnek velem és veled is. A gyerekek jól vannak. beszéltem velük az előbb amikor kimentem a budira pisilni. Pisilés közben az egyik nagy fia a ház tulajdonosának megkefélt és élvezte,hogy lepisilem. Miközben telefonáltam seggbe kefélt ami viszont nagyon jól esett.Még most is csorog belőlem a srác spermája. Ha éjszaka a vitorlás tulajdonosának feleségével kefélsz dugd seggbe,mert még sose dugták ott meg és engem meglátott ahogy seggbe basztak.Megkérdezte milyen érzés az. Mikor mondtam neki nagyon jó és ha oda élveznek nem lesz gyereke.Szeretné ha seggbe kefélnéd.

Hát amikor ezt a nyarat kitalálta a feleségem még nem tudtam mekkora kefélőgép. Mikor megkérdeztem tőle a gyerekek kié, kaptam egy nagy pofont és mondta ha még egyszer feltételezed,hogy másnak a gyerekét neveled elmegyek tőled külföldre és soha nem látod a gyerekeidet,mert az mindkettő a te véred. Ebben igaza lehet,mert mikor én elkezdtem dugni azóta sose senki nem látta senkivel még sétálni sem,nemhogy félrekefélni.pedig nemegyszer rászabadítottam barátokat is,hátha sikerül megbaszni a feleségemet velük.Volt olyan barátom akivel azért szakadt meg a kapcsolatom,mert le akart buktatni és másnak is felkínálta a feleségemet.

Az hogy most már kefélőgép lett nem zavar,mert velem bármikor hajlandó kefélni és addig játszik a farkammal amíg életet nem lehel bele,majd kielégíti magát vele.

Évekig dugtam anyámmal

Anyával ketten éltünk, egy szép lakásban, jó körülmények között. Apa két hónapos koromban meghalt, a nagyszülők segítettek bennünket..
Már tíz évesen a haverok lopkodták a szüleiktől a a pornó filmeket, a szex ujságokat, és mi állandóan azokat néztük, ilyenkor kitárgyaltuk, és símogattuk magunkat. Volt aki elővette és
játszott vele...és amikor már állt, nagyon jó érzés volt, főleg ha valamelyik megfogta a másikét!
Ahogy telt az idő,a suliban is mindinkább a lányokról kezdtünk dumálni...
Aztán rákaptam anya számítógépére, és kezdtem keresgélni a pucér lányokat,
és mindig valamilyen szex oldalra kerültem, (persze direkt) és ott mindig felállt a fütyim!
Ha már állt, hát húzogatni keztem rajta a bőrt, ami irtó jó érzés volt.
Amikor anya átment a Zsuzsa barátnőjéhez a szomszédba, akkor hajrá az internet...

Ahogy haladt az idő, önkéntelenül hasonlítgatni kezdtem a látott nőket anyával!
Eddig soha nem gondoltam pl. anya melleire, vagy lábaira, pedig naponta láttam pucéran, és szinte mindig együtt aludtunk, és fürödtünk, majdnem mindig mesztelen birkóztunk
az ágyban egy fél szelet csoki megszerzéséért. Ezek voltak a játékaink! A harcokban sokszor a nyakára ültetett,
miáltal a fütyim a szájához került, (néha kaptam rá egy lehelet puszit is) közben fogta a fenekem, simogatta a combom belsejét. Én mindenűtt csikiztem, még a lába közt is...tetszett neki, mosolyott, majd kibányászott lentről, magára húzott, a melle közé vonta a fejem, míközben a fütyimet tenyerébe fogva símogatta. Amikor abbahagyta, kérleltem: Anya, csináld még, olyan jó! Nem lehet, sipirc aludni , megnyerted a csokit, legyen mára ennyi elég!!

Persze még nem gondoltam igazán anyára mint szexpartnerra, bár a játszadozások közepette
egyre többször felállt a fütyim, amit anya még több símogatással hálált meg.
A gondolataim egyre többször az esti mesztelen játszadozásokon járt, ilyenkor mindig
mocorogni kezdett a fütyim, és más szemmel kezdtem figyelni az otthoni életünket.
Vártam az esti játékokat, az elalvások előtti símogatásokat, a combom, a bimbóim, a fenekem, majd utoljára a fütyim is megkapta a simit, de ekkorra az már állt az anyu tenyerében.
Állandóan anyával aludtam (a franciaágyunkon), és néha tv nézés közben anya odanyúlt (közbe ugyanúgy nézte tovább a műsort) és élvezésig símogatta a fütyim. Ha ilyenkor visszanyúltam, ellökte a kezem: -na ne piszkálj...

Volt egy szép szobám, de oda csak egy hétre voltam száműzve minden hónapban, és ekkor nem volt anyával játék, helyette minden este a fütyim élvezte a kézimunkám örömeit.
Anya általában télen rövid hálóinget, nyáron meg bugyit,(később már azt se mindig) viselt, és ilyenkor engedte magát a lába között is fogdosni meg csikizni. (persze miután mindezt ügyesen kiprovokálta)... Nekem tetszett ez, mert mindahányszor lejutottam a punciához,
ugyanazt a finom illatot éreztem, mint amikor a használt bugyiját szagolgatva játszottam magammal! Amikor egy kicsit széljelebb nyílt a lába, mindig igyekeztem puszit adni a puncijára.
Volt hogy sikerült, de igyekezett gyorsan összezárni a lábait! Nem haragudott érte, megsímogatta a fejem!
A játszadozásokba ő is egyre jobban belejött, kuncogott, sóhajtozott...
Lazán közlekedett a lakásban is, (néha bugyi nélkül) ...előttem leült a wc-re...utánna kitörölte magát...nem zavarta hogy ott voltam! Sőt egyszer benyitottam a fürdőbe, anyu épp a punciát borotválta, rámnézett de nem szólt semmit, és engedte hogy végignézzem!
Zsoltika, ha a tied is megnő, majd akkor neked is leborotváljuk, jó? Ezzel elintézte!
Persze engem már egyre jobban izgattak a női dolgok, és mindig odapislogtam.

Amióta emlékszem, mindig együtt fürödtünk, ő előttem mosta a melleit, punciját, utánna
velem szemben ülve feltette a bokáit a két térdemre, Zsoltika, maszírozd meg anya talpát.
A csupasz puncia ott tátongott előttem a vízben, és én csak néztem, és néztem!
Sokkal szebb volt az interneten látottaknál! Anya odanyúlt a víz alatt a mereven álló cerkámhoz: -ahogy látom, a fütyidnek tetszik anya puncia? -vagy a talpaim? -netán a melleim? - mosolygott, na akkor kérem a maszírozást!
A talpak után én következtem, imáron az előző látvány után álló fütyivel engem fürdetett!
Fura kérdések keringtek bennem: tizenhárom évesen még mindig az anyám mossa a fütyimet,
ráadásul a kezétől mindig feláll.
Anya látta rajtam az arcomra kiüllő szégyenérzetet, ilyenkor megsímította a fejem: előttem ne legyél szégyenlős Zsoltikám, látod, én se vagyok az! Az együttfürdések folytatódtak, de egy alkalommal megtörtént az első változás: na,...felállni Zsolti úr ! -nevetgélt- és elkezdte szappanozni a fütyimet, ami rögtön felállt a kezétől a sok hab takarása alatt!
Ennyire szeretsz anyával így fürdeni mint most?
Én úgy látom eljött az idő, hogy ne gyötörjelek tovább...mialatt keze símogatta, majd lassan fejni kezdte a fütyim, a másikkal a zacsimat fogdosta, ugye ez jól esik?...-már vártad hogy ez legyen?..!
Igen, rebegtem neki! Erre nem szólt semmit, csak fejte tovább szappanos kézzel, és abban a pillanatban összerádultam, levegőt kapkodva, a szemem behunyva elélveztem!
Zsoltikám, ezután büszkén mondhatod, hogy a kisgyerekből egy fiatal egyenes farkú fiú lettél!
Csak azt ne mondd el senkinek, hogy anyádé volt az első női kéz, aki kiverte a farkadat.
Ezután a törölközöt rámdobta, gyerünk, törölközz!
Mostmár mindjobban kezdtek tetszeni a fürdések, szinte minden alkalommal elélveztem, közben rámkérdezett: Zsolti, te nem bánod, hogy anya nincs is rendesen megmosdatva?Ezzel felült a kád szélére, a lábait szétnyitva punciához húzta a szappanal teli kezemet! Majdnem elfelejtettem még levegőt is venni, annyra tetszett hogy moshatom anya punciát!
Nagyon finom...csináld,jóó...még...símogasd...jaj de finom...igen így joó.., és nagyokat zilálva összezárta a lábait, visszacsúszott a vízbe, -ügyes voltál Zsolti, és pihegve kacsintott egyet!
Ekkortól rendszeressen verte a farkam, én meg élvezetbe símogattam a punciját.
Jó volt az anya keze ? Ugye jó neked hogy együtt fürdünk?
Egyik alkalommal megkérdeztem, anya az enyém nekem kicsinek tűnik, később még nőni fog?
Tátva maradt a szája, ezt most miért kérdezed? A filmeken olyan nagyok vannak!
Anya csak kuncogott, higyél nekem Zsoltikám, gyönyörü fiatal farkad van, ami még igen, nőni és vastagodni fog.
Szerintem egyébként olyan szép hogy evvel már akár feleségül is vehetnél, kuncogott!
Látod anya milyen butákat mond neked, és mosolyogva adott egy puszit.
Hamarosan megint következett az újabb változtatás!
A szokásos esti viháncolás előtt az ágyban fekve mondta: beszélnünk kell néhány dologról, hisz amint te is észrevetted, közöttünk nagyot változtak a dolgok!
Látod és tudod, mi itthon mindig lazán éljük az életünket, mert szertjük egymást. De ahogy mi élünk, arról soha senkinek egy szót sem beszélhetsz, még a nagyiéknak sem! Az iskolai haveroknak ugyanúgy soha....soha!
Átléptük a mesztelen játékok , a napi csikizések tapizások idejét, mert ezután egymás maszturbálásával biztos nem tudunk megállni, és pillanatok alatt eljutunk a szeretkezésig, mondta anya! -hű, csuklottam egyet-
Ha erről bármi is kiderűlne, vagy elszólná magát akármelyikünk, az nagy baj lenne,
én börtönbe , te intézetbe kerülnél ! Rám azt mondanák, megrontottalak!
Tudod sokan megbotránkoznának hogy a majdnem 14 éves éves fiam még mindig én fürdetem,
és játszok a felálló fütyijével, kiverem neki, vagy az hogy te az anyádat naponta látod és fogdoshatod mesztelenül, olykor elélvezteted.
Sokszor felálló fütyivel birkózunk, és még együtt is alszunk, akár teljesen mesztelenül Ez másoknak már sok lenne, az meg végképp betenné az ajtót, ha tudnák hogy rendszeresen szeretkezni fogunk.
Nekem te leszel a " kicsi férjem" apád hiányában, és én úgy kezellek,
mintha ő itt lenne velünk! Amíg kisebb voltál, csak játszottam veled, de már látom,kezdesz
igazi nagyfiú lenni, és így tovább léphetünk, anya kíván téged!
Ezt elmondva lecsúszott a keze a fütyimre, finoman megfogta, húzott rajta egy picit, és a zacsimat simította. Eddig érted Zsoltikám?
Sok évet vártam, a férjemtől lett fiúnkra, hogy egymásé legyünk, hisz szinte szűz vagyok, engem a születésed óta nem érintett meg férfi!
Egymás átölelve, a fülemhez hajólva súgta: most megtanítalak csókolózni, és majd
mindenre, amit a "férjemnek" tudnia kell...
Ugye jó lesz? - ezzel újra húzott a fütyimen vagy kettőt, a kezem levitte a lábaihoz, szétnyitotta és a csupasz puncijához húzva fogta a kezem, tanított még jobban megimerkedni a testével.
Hiába látsz bármennyi pornót, de amit te érzékelsz, az egészen más, igazam van?
Az utóbbi napok felkavartak!
Egy kicsit forogtak bennem a gondolatok, zavarba voltam. A suli után rohantam haza, és járt az agyam...még a gép se érdekelt már annyira! Az idő csak haladt előre, és egyre inkább más színbe kezdtem látni a dolgokat...
Felébredt a mohó vágyakozás is bennem, anya ezt észrevette, már én is nagyon akarom
a dolgokat,
Ekkor megkezdődött az életem "fiatal fiú-férjként" Mit mondjak, rövid idő se kellett, és rászoktam
anyára, hisz fiatal és heves voltam, ráadásúl imádtam őt! Vele többé nem voltam gátlásos kamasz.
Anya már régen várt erre, és lassan fokozatosan rávezetett a céljával megegyező útra, és nagyon boldog volt, amikor először magamévá tudtam tenni úgy igazából, a saját kezdeményezésemmel!
Zsolti, mondta - újra boldog lettem- ez hihetetlen! Te csináltál megint nőt belőlem!
Nem tudtunk egymással betelni, mindent kipróbáltunk és a tetsző pózokat állandóan
gyakoroltuk. Az eti játszadozások már jóformán csak a testiségről szóltak,szoptuk, nyaltuk, egymást ahogy értük, és elkezdődtek a csodálatos kefélések! Anya puncia félelmetesen jó volt, hisz ahogy mondta a "Kegel torna" tette ilyen erőssé a punciját, meg a 14év "szüzesség"
miatt szűk maradt a hüvelye is!
Anya szája az maga volt a csoda (nekem legalábbis), úgy szopni biztos nem tud senki (akkor azt hittem)! Anyámmal a szex kezdett a mindennapok dolga lenni!
Persze én se maradtam le, -megtanított az igazi (élvezeteket hozó)puncinyalásra!
Mindig mondta: ha türelmes és odaadó leszel, és figyelsz a nőkre,meglátod megőrülnek a nyelvedért!
Attól rettegett csupán, nehogy lebukjunk, és elvigyenek intézetbe! A suliban nagyon nehéz volt,
tetetni a hülyét, mert vagánykodni kellett a csajokkal, sőt a szelet is csapnom kellett!
Egyszer megcsókolt egy lány, meg többet is akart, de én "ügyetlenke" voltam, mire szétkürtölte hogy a Zsolt még smárolni se tud!
Ekkor meg a haverok keztek cikizni, pedig ha tudták volna??...
Egy kevés házaséleti öröm után újra jött az újabb változás!

Anya szédületes szép és okos barátnője (Zsuzsa, akire gondolva sokszor kivertem a farkam) két házzal arrébb lakott, anya egyetlen barátnője volt, és kisebb koromban emlékszem többször ketten buliztak itthon, és olyankor Zsuzsa mindig itt aludt.Olykor-olykor ő is ugyanúgy mesztelenül kiszaladgált a wc-re, a fürdőbe mint anyu tette! Később erre az emlékre néhányszor kivertem a cerkámat!
Változtak az idők és kevesebbszer jöttek össze, hisz Zsuzsa is szerelemtől csalódásig élte az életét Egyébként nagyon rámenős , "amit gondol azt kimondja" tipusú nő volt, és gyors, csavaros észjárású . Én szerettem őt, neki is szimpi voltam! Mindezt azért mondom el, mert a dolgok közepébe került! Anyának legalább három hónapra mindenképp el kellett mennie külföldre egy munkahelyi dolog miatt...!
A nagyiék Szlovákiában, más meg nem volt...nekem meg az utolsó év a suliban!
Ekkor került a képbe a szépséges Zsuzsa!
Leültek beszélgetni, majd odahívtak! Szerencsétek van mondta Zsuzsa, épp facér vagyok, torkig tele a fiúkkal, de még egy lány se akad....(evvel ránézett anyára), na de nem baj, lessz helyette egy Zsoltim.
Délutánonként átmegyek, vagy átjön, hétvégeken meg itt lessz nálam. Majd naponta nézem a leckét, ne félj én megfogom a grabancát, és épségben fogod visszakapni, menj csak nyugodtan!
A suliba anya bejelentette, hogy ki lesz a vigyázóm, amíg ő távol lesz, és a drága jó "anyám",mondhatnám úgyis, hogy a "feleségem" elment!
Előtte többször megesketett, egy szót se Zsuzsának semmiről, mert biztos kérdezgetni fog mindenről...aranyos, nem akar rosszat, csodálatos testi-lelki barátnők vagyunk, de nagyon kíváncsiak a nők , és ő is elszólhatja magát, ha valamit megtud rólunk! -mondta.
Akármilyen barátnőm, nem kell tudnia hogy a barátnőjét a saját fia dugja napi rendszerességgel.
Ahogy említettem, bombázó nő volt, amellett kedveske, nem anyás, inkább túl vagány meg szókimondó! Hiába meglátszott hogy jónéhány évvel fiatalabb volt anyánál!
Egy két délután átjött, majd odavetette: tudod ki hordja ide a kaját, gyere át minden nap,
hisz úgyis én mosok-vasalok rád! Jobb ha nálam alszol, hisz hétvégén úgy is mindig ott leszel!
Ne félj nem bánt a néni, és nem harapom le a farkincádat se. Ugye szobatiszta vagy? Nem kell megpisíltetni? Akkor jöhetsz! Nagyot nevetett, és becsapta az ajtót! Délután rámtelefonált, na mikor érsz ide? -tényleg nem harapom le! Evvel letette!
Próbáltam tartani magam a vagány de félszeg tinihez, akinek a szája nagyobb mint a fütyköse!
Pedig, így a tizenötödikbe lépve már elég tetszetős volt. (legalábbis nekem)
Zsuzsa jópofa volt, és gondoskodott mindenről, de a száját azt felvágták!
Persze hogy az első kérdésekkel máris bombázott: - na hogy állsz a lányokkal?
-a csókolódáson már túl vagy? -netán a lányokon is ...? és közbe jókat nevettünk .
Egy pántos női trikóbam és csipke franciabugyiban rohangált! Én itthon szellőssen járok,
de ha zavar le is vehetem magamról! És szeretném hogyha valami érdekel, csak kérdezz:
Bármit, és nem fogsz válasz nélkül maradi! Például:Zsuzsa, milyen bugyi van ma rajtad? Hogy ne kelljen leselkedned, (ezértl felemelte a szoknyát), megmutatom. Látod? Ha véletlen nincs rajtam akkor...nem talált! Jól van, jól van ne vörösödj, azt hittem még olyan kisfiú vagy hogy akár
mesztelenül is az ölembe ülhetnél! Megtennéd?- nevetett! Mernél? Csak viccelek Zsoltika! légy férfi, nemsokára úgyis örökösen majd bizonyítanod kell!
Nehéz volt félszegnek lenni, mert jó szeme volt, kiszúrta hogy a szemem már szinte levetkőztette!
-Na mi van, tetszik amit látsz? Levetkőzzek? Akkor mit csinálnál? -mi? Bepisílnél?
Igy évödtünk, és már az első hét után teljesen átalakultam "aki vagyok" az lettem, és én is
fűztem a szót! Amikor letegeződtünk: -nehogy nénizni merj-, mert megfojtlak, és kiemelte a pólóbol a két mellét, látod? -ide közé teszem be a fejed, mutatta! Hü-ha, és nem nyúlik ki nagyon a pólod?-kérdeztem! Összeborulva nevettünk.
Ne légy szégyellős, ha kell nyugodtan verd ki a cerkát, nehogy a suliban jöjjön rád a gerjedelem,
amikor a lányok lehúzott bugyival hajlonganak előtted! De ha nagyon akarod, segithetek én is!
Gyere ide, utasított, a kezével intve!
Lenyúlt a nadrágomhoz. Zsolt most mire állt fel a farkad, halljam, de közben nem engedett el,
a nadrágon keresztül maszírozott! Hiába, csak nem szeretnek a nők facérok lenni-gondoltam!
Eltelt egy-két este és mind jobban beindultunk. látszott hogy Zsuzsának is hosszabb ideje fiú hiánya van.
Már teljesen lazán várt délután,( egy férfiing, tangával)
és alatta a két formás comb jött ment előttem! Nem zavar Zsoltika? Á nem, szép vagy, nyeltem egyet! Csak az a hiba hogy te már ismered, milyen vagyok, de én még nem: most te jössz!
Leüllt, odahúzott a széttett lába közé, és már húzta is a zippzárt, de nem tudta lerántani mert beleakadt a felálló farkam, így végig le kellet húznia!
Nahát Zsolti, ez szép, ezt miért titkoltad eddig, és már a gatyám a földön, a fütykösöm a
kezében, közben a szemembe nézve kérdezte, Zsolti ez a farok még egy szűz teremtés?
Ne pirulj, csak válaszolj ha kérdezlek...Hoppá, most mit mondjak? Már próbálkozott, nyögtem ki. Lánnyal? Hát nem is fiúval, és kihúztam magam!
Nocsak nocsak, ugye megismerhetem őt? Olyan szépen áll a kezemben! Ezzel egyik tenyérrel erősen megmarkolta a pucér seggem, közbe a fütyim eltünt a finom púha szájban, mint a vonat az alagútban. Hát szopásban az biztos hogy diplomája volt, mert egy perc, és elmentem .
Pedig anya is nagy profi volt ebben a műfajban.
Neked ugye nem ez volt az első -kérdezte?
Hirtelen mit mondjak ? -miközben markolászta a golyóimat!
Nehogy azt mondd, hogy a 12 éves kiscsajok leszoptak, mert rögtön magamhoz nyúlok!
Vagy majd te nyúlsz hozzám...fűzte tovább a szót, és újra rácuppant a farkamra!
Már voltam nővel, vallottam be, miközben a szemébe néztem!
Szerencséd van hogy őszinte voltál! Na nem baj, bár olyan jó lett volna "punci tanárnőnek" lenni, és mindenre megtanítani, evvel rácsapott a seggemre! Igy akkor megspórólod a tandíjat, és csak a vizsga marad...ugye nem buksz meg rajta?

Azért abban biztos vagyok , nem valami ügyeletes kurvánál voltál! Ugye igazam van?
Tudod miből tudom? Ahogy a számba vettelek, egyből éreztem hogy ez nem egy szűz farok . Elárultak az ökéntelen mozdulataid.
Nem egy kiskamasz mozgása volt, hanem bejáratott rutin! Jól mondom? Ebben úgysincs esélyed átverni, én megérzem a fiúkat!
Na ki vele, ki volt a szerencsés? Á..O...Nem baj, amíg itt leszel, úgyis megtudom...
A leckét minden délután kikérdezem, és utánna jön az "esti iskola", ott is kell tanulni!
Dolgozat is lesz: majd a lepedőn írjuk! Jól mondom? nevetett és ölelt.
Persze hogy buktam a dolgokat. A második, harmadik csók után, egyszercsak megállit: -Állj!
Zsolti ki tanított így csókolni? Nehogy azt mondd, hogy az oviban, mert rögtön leharapom a
diszes farkadat! Ezt te nagyon érted! Nos ki a tanárnő?

Rámnézett mosolyogva, ne félj, úgyis megtudom, vagy talán már sejtem is!
Tudtam, hogy totálisan megbuktam, hisz se a nyalakodást, se a kefélést nem tudtam tudatlan
kiskamaszként imitálni, amikor anyámat már két éve rendszeresen dugtam. Az első kefélésnél Zsuzsa ledöbbent, és a folyamatos orgazmusok alatt
sikoltozva gyürkélte a lepedőt, közben a hátam tele lett vörös vonalakkal a körmeitől. A hörgések közepette szinte jajongtam én is, annyira fájt a hátam. Az eredmény miatt másnap Zsuzsa betelefonált, hogy nem megyek suliba, hisz a tesi órán mindenki a hosszú vörös karmolásokat röhögte volna, vagy a tanár a dirihez küldene! Zsuzsa előttem térdelve bocsánatért esedezett, két kiadós szopás között megigérte, soha nem fog többet körmölni!
Zsolti, rájöttem valamire, mondja! Te a kefélést, a szexet -hiába tagadod- napi szinten tudod,
és főleg gyakorlod! Ezt nem lehet letagadni, ez belőled sugárzik! Ugye tudod mire mondtam hogy rájöttem? Ezt a napi rutint csak egy helyen élve, egy nőtöl kaphatod meg! Ne add a hülyét, én akkor is kimondatom veled a nyertes tanárnő nevét, ha akarod, ha nem! Érted mire gondolok?

Zsuzsa minden erőmet kivette, utolsó év a suliba, tanulni is kell, a hétvégeken dupla kefélős műszakok, hát bizony összejöttek a dolgok!
Hősiesen teljesítettem, néha már úgy keféltünk mint a nyulak!
Csodálatos nő volt, hibátlanul karbatartott testel, és rengeteg fantáziával töltve variálta a szeretkezéseinket! Imádta ha nyalják, és mondta is, Zsolt, neked olyan hosszú a nyelved mint néhány pasinak a farka! Ez csodálatos, csináld...nyald...csináld...oh! Mostmár értem miért mondta anya, ha finom leszek, a nők megőrülnek a nyelvemért!
Viszonzott mindent, sőt ő nyalta ki először a fenekemet, miközben verte a farkam, és lenyelte
az utólsó cseppig a magomat! (anya nem nyalta ki, csak ujjazott)Leírhatatlan jó érzés volt!

Zsuzsának nem sikerült betartani az igéretét, csak tele voltam vörös csíkokkal, és
egy ismerős dokitól szerzett felmentést a torna alól! Cserébe annyi bocsi szopást kaptam, hogy néha szó szerint fel kellett kapaszkodnom az ágyon! És láss csodát, a makkom kezdett határozottan nőni, mintha vastagabb lett volna a farkam is, úgy látszik a sok edzés tényleg hasznos! Már a harmadik hónap végét jártuk, és Zsuzsa egyre többször megjegyezte: ugye tudod hogy nemsokára vége az Édeni életnek? Te egy vérmes nőt keféltél, én egy jóval fiatalabb fiút,
hát kell ennél több?
Az igazság órája mindig eljön, ha tetszik, ha nem! Anyád holnap itthon van, fogadott a suli után Zsuzsa. Tudom, én is beszéltem vele! Zsolti, mintha feszült lennél?
Az jár a fejedbe, mi lesz ha hazajön a "tanárnőd"?
Zsuzsa, te tudtad hogy anya tanitott meg a szexre, és vele csináltam?
Ha csak tanított volna, de szerintem legalább két éve rendszeresen keféltek, mint egy házaspár! Hamar rájöttem, elhiheted!
Mi anyáddal nem fogunk rajtad összeveszni a három végigkefélt hónapunk miatt, mert amikor
vállaltalak, erről is beszéltünk, hisz ne felejtsd, mi testi-lelki barátnők vagyunk...
Anyád "férjeként" tanított, mi csak gyakoroltuk, de azt ajánlom, lépj túl a "tanárnődön", mert vannak más iskolák...más tanárnők!

Magyarincest

Mikor reggel felkeltem azt hittem, hogy az egész esetet álmodtam, de mikor a nővérem meztelen testét megláttam magam mellett rájöttem, hogy mégis szerencsés srác vagyok. Viszont ez az érzés hamar eltűnt, mivel ellepett az a fajta érzés, ami átkozta a tegnap estét. Nagyszerű volt végre úgy felkelni, hogy már nem vagyok szűz, de az erőteljesen zavart, mégis kivel vesztettem el.
Fáradt voltam és nem igazán akartam felkelni, de nem bírtam behunyni a szemem Barbi mellett. Fogtam magam és a párnám, majd azzal a lendülettel lefeküdtem az ágy és a tévé közé a földre. Aztán viszont eszembe jutott, hogy meztelen vagyok, ezért gyorsan felvettem a melegítőnadrágom, mivel nem akartam, hogy megismétlődjön a tegnap esti dolog. Hiába vágytam még egyszer Barbi testére, de mégis csak a nővérem. Inkább lefeküdtem. Kellemes tapintása volt a fehér, kötött szőnyegnek, amitől azonnal álomba szenderültem.
***
Egy kéz a mellkasomon és egy csók a nyakamon ébresztett fel. Nem tudom mennyit aludhattam, de nem voltam kimerült, sem kipihent. Amolyan feküdni akarok, de futni is feelingem volt. Kizárásos alapon Barbi ajkait éresztem a nyakamon, ami egyre jobban közeledett a számhoz. Körmeivel lejjebb csúszott a köldökömhöz, majd ott körözött addig, amíg ki nem nyitottam a szám:
- Fejezd be légyszíves! - mondtam, mire keze leállt és a csókjai is irányt változtattak.
Megcsókolta fülcimpám, majd suttogni kezdett a fülembe.
- Nem Barbi vagyok - kinyílt a szemem.
Azonnal megfordultam és megláttam ki is keltett fel ilyen kedvesen. Szandé. Hosszú, festett, sötétvörös haja teljes egészében át volt fésülve jobb oldalára; nagy, zöld szemei pedig csábítóan néztek engem. Tekintetem lejjebb vándorolt és előbeukkantak a fekete melltartóban tartott gyönyörű mellei, amitől a péniszem már kezdett is életre kelni.
Jobbjával támaszkodott a fejem mellett, míg balját nem mozdította a köldök felől.
Teljesen magába kerített a vágy, melyet már alig tudtam visszatartani magamban. Akartam, hogy Szandé nedves punciját ízlelhessem, mellét haraphassam, fenekét markolhassam.
- Úgy hallom már nem vagy szűz - törte meg a csendet és vele együtt az elképzelt szituációkat.
- Hát... már nem - válaszoltam bizonytalanul.
- Ami persze nem azt jelenti - szólalt meg Barbi mögülem, mire megpróbáltam a fejemet úgy hátradőlteni, hogy láthassam -, hogy nincs még mit tanulnod.
- Ez csak egy normális szex volt - mondta Szandé, majd megcsókolta a mellkasom -, de, ami még rád vár - most a nyakam - az sokkal több - ajkai már az államat érték -, mint, amit egy férfi elképzelhet.
Felém kerekedett, mélyen a szemembe nézett, majd lassan és gyengéden megcsókolt. Testét rátapasztotta az enyémre és megéresztem, hogy nincs rajta bugyi, hanem a csupasz punciját simogatja a köldököm tájékán.
- Jól csókolsz - mondta, aztán nagy puszikat nyomva rám, elkezdett lassan lefele menni a testemen.
Barbi mellém könyökölve fölém hajolt, majd simogatva a fejtetőm beszélt hozzám:
- Szeretném - Szandé már a köldökömnél járt -, hogy a legjobb szerető legyél bárkinek az életében, akivel összejössz - jobb kezével fel s alá járkált arcomon -, és ezért szeretnélek a lehető legjobban megtanítani mindenre és megadni mind azt, amire lehet, hogy sosem lesz esélyed.
Komolyan mondom, hogy beleszerettem a nővérembe. Nagyszerű érzés volt az, hogy gondoskodik rólam és nem csak kihasználni akar. Habár lehet, hogy csak elhittem, amit mondott, de én ezt gondoltam és nagyon tetszett.
- Szeretlek, öcsikém! - megcsókolt, de sokkal szenvedélyesebben, mint Szandé és sokkalta vadabbul.
Szandé egy pillanat alatt előbújtatta a péniszemet és maga mellé dobta a nadrágom, miközben Barbi nyelve táncot járt az enyémmel, de nem sokkal később abbamaradt az érintkezés és lecsúszott Szandéhoz, aki már a nyelvét mutatta be a makkomnak.
Érzékien simította végig nyelvét makkomon, majd törzsemen. Ekkor már kőkeménnyé vált a farkam, amit Szandé és a nővérem nagy élvezettel ízleltek. Ezután olyan momentum következett, melyet csak pornófilmekben láttam. Szandé és Barbi végig nyalták oldalt a farkam, aztán a makkom után azonnal egymásnak tolták ajkaikat. A gyengéd és lassú nyelvtánc érzelem dúsnak tűnt, magamtól meg is kérdeztem, hogy mit csinálhattak és mennyiszer ebben a házban vagy máshol.
Hamar leválasztották magukat egymástól és mindkettőjükben megjelent a vadság, mert sasszemmel és evésre készülő oroszlánként néztek rám, majd mintha terv szerint haladtak volna, egyszerre indultak útjukra. Barbi felállt és az ágy szélére dőlt, míg Szandé nyelve hegyével érintve a testem lassan közeledett arcomhoz.
A vágy még nagyobb lett bennem; a sok fantáziálás után végre tényleg meglehet ez a csodálatos nő. Már csak az érintésétől eltudtam volna élvezni és ettől furcsa mód önbizalmam lett, de közben szobor voltam s vártam mit akar velem csinálni.
Nyelvét ajkaim előtt visszahúzta saját szájába, majd mélyen a szemembe nézett, aztán arcával végig simította az enyémet. Behunytam a szemem s éreztem, ahogy két melle közt érintem bőrét, majd egyre lejjebb és lejjebb, míg végül a vágytól tüzelő, tocsogó puncija szám fölé nem került. Szandé felegyenesedett, majd óvatosan magához húzta a fejem. Nyelvem megérintette forró punciját, mire felszisszent.
Miközben gyengéden nyaltam Szandé puha punciját, addig Barbi mellém feküdt és nyálcsorgatva nézte, amit csinálok. Nem tartotta rajtam sokáig a szemét, inkább térdre állt és csókolózni kezdett Szandéval, miközben levette róla melltartóját. Előbukkantak csodás mellei, melyeknek Barbi megis ízlelte bimbóit bőnyálával, aztán hozzám hajolt. Szenvedélyesen behatolt nyelvével számba, majd Szandé valamennyi nedvét magába szívta, s ezután azonnal farkamra engedte az összeset.
Szandé lábujjaira nehezedett és úgy nyomta punciját számba... csodás kéj érzés sétált fel farkamtól végig a torkomig, majd ezt használtam fel, hogy Szandé száját nyögések hadják el. Felgyorsult minden. Szandé csiklóját szívtam, ízleltem, nyaltam, miközben Barbi a farkamat élénken szopta. Szandé egyre jobban húzott magához, de annyira, hogy a nyelvem közepe már a hüvelyében volt. Másik kezébe fogta mellét, miután csípőjével előre-hátra kezdett mozogni.
Barbi már cuppogva szopta a farkam, ami turbóként hatott rám és éreztem, hogy a medencém kezd megfeszül, csakúgy, mint Szandé hasfala. Egy pillanat alatt történt, hogy Szandé akkorát élvezett, hogy a combjai lettek a fülhallgatóim. Teljesen összeszorította a fejem, miközben teste vonaglott és még jobban mozgatta csípőjét.
Nagyokat fújtatott, közben simogatta a fejem. Számról a mellkasomra helyezkedett, majd lehajolt:
- Na, ilyenem még nem volt! - dicsért meg, majd elmosolyodott és megcsókolt.
- Orgazmusod? - kérdeztem gyanakodva.
- Dehogyis, öcsike! Ilyen gyors orgazmus - én is elmosolyodtam.
Barbi az utoljára szívta magába a farkam és a végén megcsókolta a makkom, majd Szandéval együtt felmásztak az ágyra. Ekkor egy kicsit bizonytalan lettem és lassan álltam két lábra. Barbi széttett lábakkal, egyenesen feküdt, míg Szandé az oldalán támaszkodott. Megcsókolták egymást, aztán a nővérem felém fordult:
- Mutasd meg mit tudsz! - Szandé felkuncogott, mint, aki újra akarná, amit kapott tőlem.
Felmásztam az ágyra és lassan Barbi lábai közé hajtottam a fejem. Végig nyaltam nővérem izzó punciját, de ekkor azonnal megszólalt:
- Állj meg! - lökte el a fejemet magától.
- Először kínozd egy kicsit - mondta Szandé.
- Kínozzam? - nem értettem, hogy mire gondolnak, így Szandé megmutatta.
- Látod? - szólalt meg, miközben kínozta Barbit, aki elképesztően reagált. - Ezt jelenti a kínzás - mondta, aztán visszafoglalta helyét.
Próbáltam úgy csinálni, ahogy ő. Becsúsztattam kezeimet a combjai alatt és rátettem a hasára, ahol a nem túl nagy körmeimmel lassan simogattam. Először a jobb combjának közepére adtam egy puszit... Barbi megremegett... ezután mentem egyre lejjebb és lejjebb, mire a nővére egyre nagyobb levegőt szívott magába. Már majdnem az izzó puncijához értem, amikor is áttértem a bal combjára és ott is megcsináltam ugyanezt. Barbi tényleg ki volt és a vágy hatalmas lett nála, de olyannyira nagy, hogy megfogta a fejem és erővel a puncijához húzott. Felnyögött, mikor a megcsókoltam csiklóját.
Nyelvem érintette a meleg, duzzadt pontokat, melyektől Barbi kecses hangjának nyögései árasztották el a szobát, mik még akkor sem csitultak, amikor Szandé a szájába dugta nyelvét. Nyaltam a nővérem punciját, szívtam, miközben Szandé masszírozta melleit és szopta nyelvét.
Hangosabbak lettek Barbi nyögései. Jobb kezével Szandét, baljával engem húzott magához. Ekkor már nem volt egy lehelletnyi szünet sem, egyfojtában Barbi nyögéseit hallottam és a mennyei kéjjé alakuló forró vágyat...
Viszont ezek ellenére is meghallottuk a csengőt. A csengőt, ami mindhármunkat szoborrá dermesztett. Az ajtót néztük... az én szívem dobogása a százszorosára nőtt, mikor meghallottam anyám hangját.
- Basszus! - mozdult meg először Barbi.
Én legördültem az ágyról, Szandé a melltartójához rohant s Barbi a szekrényhez futott. Nem tudtam hova menjek, mit csináljak. Teljesen összezavarodtam.
- Mindjárt nyitom, anya! - kiabálta Barbi.
Szandéra néztem, aki a fekete bugyiját húzta magára, majd Barbira, aki egy pink színű köntösbe burkolózott. Én meg még mindig ott álltam összezavarodva álló farokkal az ágy előtt.
Anya megint csöngetett.
- Egy perc, anya! - kiáltotta Barbi. - Pucér vagyok!
Halkra vette hangját, majd közelebb húzott minket.
- Menjetek be a fürdőszobába és találjatok ki valamilyen hazugságot erre a szitura!
Berohantunk Szandéval a fürdőbe és első tettem egy nadrág keresése volt. Hamar megtaláltam a vizes boxerem még előző napról és gondolkodás nélkül magamra vettem.
- Jézusom! - szólalt meg halkan Szandé. - Mit keres itt ilyenkor?
- Remélem jó oka van rá.
Jó formán megnyugvás öntött el, mikor végre volt, ami takarja lókadó farkam, viszont zavart, hogy vizes.
- Lev!
- Mi az, már nem vagyok Öcsike? - mosolyodtam el, miközben igazgattam a boxerem.
Válasz nem jött és érzékelve a csendet kérdően Szandéra néztem, aki úgy nézett rám, mint, aki mindjárt sírni fog.
- Valami baj van? - kérdeztem, de nem érkezett válasz. - Szandé!
- Akarlak! - egy pillanat alatt éreztem simulni testemen az övét és a nyelvét táncolni a számban.
- Oké! - megfogtam. - Majd, ha anyám elment, akkor úgyis folytatjuk. Már, ha nem lövi le a hangulatot - odasétáltam az ajtóhoz hallgatózni.
- Félre értesz.
- Miért? Te, hogy értetted?
Szandé két keze a csípőmtől kezdve simult lassan a péniszemhez, majd erősen megragadta. Ezután suttogó hangját éreztem meg a fülemnél:
- CSAK - hangsúlyozta - magamnak akarlak!
- Mi? - először rossz poénnak tartottam és a szívdobogásom ismét százszorosára nőtt. Felé fordultam, de láttam rajta, hogy ez nem hazugság vagy tréfa.
- Azóta vágyom rád, hogy megláttalak.
- Mi ez az amerikai romantikus filmes vallomás?
- Aj! Nem hülyéskedem te hülye! - le kellett csitítanom, mert már szinte hallani lehetett a nappaliban.
Csend lett, majd én nyitottam hamarabb a szám.
- Majd folytatjuk, ha az anyám elment és nem áll a farkam, oké?
Szandé nagyot fújt, majd kiment az ajtón. Rossz dologra számítottam, ezért utána siettem.
Megtorpant, mintha meglepődött lenne anyám jelenlététől, majd kezdődött a szokásos találkozási duma, hogy miként van, jól megy-e a dolga stb. Majd az anyám kapcsolt:
- Mit csináltatok a fürdőben?
Egymásra néztünk, míg Barbi haláltérzően tekintett ránk. Néhány pillanattal anyám kérdése után Szandé válaszolt:
- Elmondtam Levnek melyik sampont jó használni korpásodás ellen.
- De nem is vagy korpás! - nézett rám.
Utálok hazudni és ezért egy kicsit későn kapcsoltam.
- De... de... - dadogtam. - Sa... sajnos már... - szünetet tartottam. - Én is most vettem észre szóval... igen.
- Értem - ferde szemmel nézett ránk anya, miközben próbáltam valamennyire őszinte mosolyt alkotni magamra. - És te miért vagy fehérneműben? - kérdezte Szandétól, majd Barbihoz fordult. - Te pedig miért vagy köntösben?
Úgy nézett hármunkra, mint egy rejtvényt megoldani próbáló nyomozó, majd jött a nem várt kérdés:
- Hármasban csináltátok?
- Mi? - kérdeztük azonnal.
- Szandé itt aludt - elkezdte magyarázni Barbi -, én meg nem vagyok szégyenlős.
- Igen, azt láttam - utalt Barbi meztelen képeire a Playboy magazinban és erre a kijelentésre Barbi el is húzta a száját.
- Egyébként miért jöttél, anya? - kérdeztem.
- Jó ötlet! - mutatott rám. - Tereljük el a kínos témát és a tekintetem az álló péniszedről - lenéztem és tényleg állt, de olyannyira, hogy a boxerem feleslegesen volt rajtam.
Azonnal el is takartam, miközben szitkozódtam.
- Utánam hozták a levelet, amit valójában neked küldtek - nyújtotta át nekem.
- Mi ez?
- Nem bírtam ki és kinyitottam... ez egy behívó a Fraditól, próbajátékra. - felpillantottam anyámra, aki már büszke mosollyal nézett rám.
- Á, öcsi, ez csodás! - dicsért meg Barbi.
- Gratula! - csókolt meg Szandé, majd megilletődve pillantottam anyámra, aki majdnem annyira meglepett volt.
- Járunk - fogta meg a kezem Szandé és büszkén hajtotta fejét a vállamra, majd simította meg azt.
Anya nagyon megörült és egy nagy EZAZ-t is elengedett.
- Most minek örülsz annyira? - kérdeztem tőle.
- Nem vagy meleg - leszobrozódtam.
- Eddig ezt hitted rólam?
- Hát a nővéred után nem számítottam sok jóra.
- Anya! - háborodott fel Barbi.
- De így is szeretlek!
- Lehet, de akkor is!
Amíg Barbi anyámmal vitatta meg a szexuális beállítottságát, addig én a levelet olvastam, amiben arról írtak, hogy egy játékos megfigyelő látott játszani 4 meccsen keresztül és úgy ítélt meg engem, hogy kevés fejlődés után még a nagyok közé is felkerülhetek. Nagyon megörültem.

Anya és fia

Szóval. Az egész akkor kezdődött amikor apukám elhagyott minket 15 éves koromban.
Anyu akkor nagyon kivolt bukva amikor lelépett... Amit meg is értek.
Nade térjünk is rá a történetemre.
10 éves korom óta szoktam maszturbálni, napi 1-2x. Eddig teljesen elvoltam a kis Marok Marcsival de most már kezdett izgatni hogy milyen lehet ha egy nő a szájába veszi a farkam vagy bedughatom neki. Ekkor kezdődött, hogy elkezdtem anyámra felfigyelni. Engem korán szült. 38 éves volt, nagy kerek feszes mellek, gömbölyű popsi és szép derék. Egyre többször amikor maszturbáltam ő volt a fejemben... Egyszer eszembe jutott, hogy most már megkellenne lesnem anyámat fürdés közben.
Így is lett. Kimentem a kertbe és elkezdtem bámulni anyámat az ablakon keresztűl. Nagyon hamar merevedésem lett. Most már nagyon szűk volt az alsóm és kezdett kicsi lenni ott a hely. Így hát elővettem a szerszámom ami szerintem elég méretes volt (21cm) és vastag. Teljesen szőrtelen volt mert borotváltam... Már majdnem a csúcson voltam amikor hallottam, hogy anyu jön ki cigizni a kertbe. Annyira bele merültem a maszatiba, hogy észre sem vettem hogy kijött a fürdőből. Egy vászon gatya volt rajtam alsó nélkül. Hát ahogy gondoltam anyám szeme egyből oda szegeződött a farkamra, nem kérdezett semmit hála istennek. Bementem a szobámba és folytattam amit kint elkezdtem. Megint elmerültem és nem vettem észre, hogy anyám bejött. Oda jött az ágyhoz és erre megszólít. 'Fiam'... Erre nagyon megijedtem és zavaromban a fejemet takartam el és nem a farkamat. Anya annyit mondott, 'hogy látom jót tesz neked a sport és oda lent se vagy elátkozva" erre kezdtem kicsit feloldódni. Anyámon csak egy lenge top volt melltartó nélkül és láttam a mellein, hogy tetszik neki amit lát. Ezután kiment se szó se beszéd...
Na gondoltam este át surranok és bepróbálkozok... 01.15 volt már amikor rászántam magam hogy átmenjek anyuhoz. A só lámpa még égett de anyán takaró volt... Szívem a torkomban dobogott. Egy finom mozdulattal levettem a takarót és nagy meglepetésemre teljesen meztelen volt. Gondoltam a délután után nagy baj nem lehet. Elkezdtem közelebb hajolni a melléhez és megcsókoltam. Semmi reakció. Na ezen felbátorodva lementem a puncijához ami tiszta csupasz volt és belenyaltam... Na erre anyám elkapta a fejem és csak jobban belenyomta a kopasz pinájába a fejem. Nyaltam ügyetlenül 2-3 percet örült tempóban és elélvezett. Ezután felültünk és elkezdtünk beszélgetni. Mondta, hogy délután is már rám akarta vetni magát ha bűn ha nem bűn 2 éve nem volt már férfival és nem is akar mással csak velem mert annyira tetszik neki a farkam... Mondta, hogy mivel előbb ilyen szépen kinyaltam elsőre ezért most ő jön. Sejtettem mi következik. És elkezdett csókolgatni, egyre haladt lefelé. Egyszer csak elérte azt a pontot alsón keresztül. A nagy körmeivel alsómon keresztül kapargatni kezdte a tetejét ami már átnedvesedett. Erre nem tudom miért azt mondtam neki hogy "azonnal kezdj szopni vagy megörülök", magam is meglepődtem nem hogy még anyám.
-Húúú szeretem ha így beszélnek velem...
-Igen??? hát akkor szopjad a fiad 21cm-es faszát.
-Igen kicsim szopom. ha itt az idő élvezz a számba.
Végre bevette a szájába. Maga volt a mennyország, alig szopott 2-3 percet és máris tele élveztem a száját. mindegy cseppig lenyelte.
-Fiam nagyon szép farkad van és a teje is nagyon finom.
-Köszönöm anyu.
-Akkor most jöhet a desszert kicsi kanom.
Lement újra a még nyálas farkamhoz és elkezdte szopni. 1-2 perc alatt csata kész voltam ismét. Erre csakúgy felpattant és bele ült. Jézusom ilyen jó nem történhet velem gondoltam akkor. 15-20 percig ugrált rajtam majd majdnem elmentem erre lejött rólam és bevágta a farkam a seggébe. na ez sokkal jobb volt mint a pinája. 1-2 perc kellet és tele lőttem a seggét. Még beszélgettünk kicsit majd elaludtunk. Arra ébredtem fel hajnalban hogy valaki szopja a farkam. na vajon ki volt??? :D Hát anyám. 3-4 perc alatt el is mentem. Majd megköszöntem és mondtam h ez volt életem legjobb szülinapja. Erre ő még csak az igazi ajid se kaptad meg ne kiabáld el. Másnap anyám át hívta Renit. A barátnőjét aki szintén kurva jól nézett ki :) De ez már egy másik történet. Folytatás hamarosan.

Igaz szextörténet, a nővéremmel

Sziasztok úgy gondoltam megosztom veletek a történetem ami kissé bizarr, de viszont egyben nagyon jó is. Én részemről. Kezdődjön is.
Na hát a nővéremmel nem volt valami fényes a kapcsolatunk eleinte (féltesók vagyunk és külön élünk). Én 16 vagyok ő pedig 17. Na de vissza térve nem volt jó viszonyunk. Aztán elkezdtem vele dumálni elég sokat nagyon jó testvéri kapcsolat és szeretet alakult ki köztünk. Örültem hogy végre jóba vagyunk. És hogy sokat beszélünk. Nem tudom hogy jött szóba de valahogy rá tértünk a szex témára megkérdezte tőlem hogy szűz e vagyok még. Én azt mondtam hogy nem már nem (közben igen szűz voltam de volt barátnőm ezelőtt már sok de a szexig sose birta ki a kapcsolat.)
Azt mondta hogy ügyes vagyok. Visszakérdeztem hogy ő még az e. Persze hogy nem szűz már mit is gondolhattam volna. Elég sokat beszéltünk ebbe a témába aztán abbahagytuk. Megint hébe-hóba beszéltünk utánna már megint semmi. Telt múlt az idő én 17 lettem és elveszítettem. Kicsit megerősődtem csináltattam tetoválást többet adtam ki pénzt ruhákra más divatosabb frizurát csináltattam elkezdtem kondizni stb. Igyhát "kissé" átváltoztam. És így több lányt érdekeltem mint eddig (eddig magyarul leszartak a csajok). Nővéremnek volt egy 18 éves barátnője a Timi aki nagyon szép lány volt kavartunk összejöttünk és elkezdtünk újra beszélgetni a nővéremmel. De nekem az jött le mint ha féltéleny lenne rám és a Timire. De hamar el is felejtettem ezt a hitet mert mit képzelek hogy a saját nővérem féltékeny lenne az öccsére. Telt múlt az idő ismét. Megint nem beszéltünk nővéremmel. Aztán 2015. Július 26-án az öcsémnek volt a születésnapja. Erre eljöttek rokonok és a nővérem is. Igaz ami igaz. Sosem néztem a nővérem. De most szépen kivasalt mogyoró barna haja volt csíkos feszülős póló volt rajt és feszülős koptatott farmert viselt. Nagyon dögös egyben eszméletlen szép volt már a látványtol borsózott a bőrőm. Próbáltam leállni de nem tudtam. Nagyon felizgultam. Észre vettem mikor ettük öcsém tortáját a rokonokkal nagyon nézett ő is. Én fekete izom pólót viseltem farmer rövidnadrágot és edző cipőt. Ott volt a nagybáttyám és öccsémmel meg az egész családommal kirándulást szervezett. Mondta nővérem hogy ő nem tud részt venni mert dolga van. Egyből mondtam nekem is fontos találkozóm van tanulás céljából nem tudok részt venni. Igyhát a család kisbuszba ült és Kozármislenybe indultak. Én meg a nővérem a nappaliba ültünk.
Rafináltan megkérdeztem tőle
- hát te? Nem mész a dolgodra?
Erre ő.
- nem. Mert itt van dolgom veled!
Meghökkentem.
- micsoda? Miről beszélsz? Milyen dolgunk van nekünk?
Erre ő.
- figyelj. Nem kell hazudnod. Tudom hogy neked sincsen semmi dolgod csak az van hogy nem érdekel hogy a testvérem vagy de én kívánlak és nem tudom megállni hogy ne vegyem le rólad a szemed nagyon helyes lettél. És tudom hogy én is bejövöl neked.
Megszeppenve kissé rémülten néztem gondoltam magamba te úristen végre. De egy szót se szóltam.
Erre ő.
- na? Akarod? Vagy ha nem elhúzok és nem égetem magam ha nem akarod.
Erre én.
- De igen is nagyon akarom!
Oda jött megcsókolt vadul csókolozni kezdtünk felemeltem bementünk a szobámba bevágtam az ajtót és elkezdtem vetkőztetni. Szép kerek mellei kibuggyantak a melltartóbol.
Lehuztam a bugyiját gyönyörű borotvált pináját hevesen nyaltam gyors kerestem egy gumit mert már a farkammal nem birtam ráhuztam a gumit és vadul elkezdtem tolni a nővérem. Nagyokat sikoltott és nyögött 30 perc után elélveztem és ő is. Elmentünk lezuhanyoztunk felöltöztünk adott egy puszit igy szólt.
- jó voltál öcsikém. Lesz még folytatás. Szia.
Szájon csókolt én meg lefeküdtem és repdestem az örömtől. Máig nem derült ki ez az egész. Azóta még párszor szexeltünk. De titokba mindig együtt leszünk. És ezen nem változtat semmi.
Ez lenne a történetem a nővéremmel. Kissé bizarr tény ami tény de, mi igy vagyunk boldogak.

Valóvilág Lionel

Puha ujjai a telefonja billentyűit nyomkodják. Egy lánynak ír. Történtessen nekem. Az éterben az én telefonom fogja az üzeneteit. Telefonom vadul búg. Ránézek a telefonomra, újfent valami malac dolog. Mosolygok. Lionel elemében van. A milyen bugyi van, rajtad üzenete hatalmas mosolyt csal az arcomra. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy milyen bugyi is akadt a kezembe reggel, amikor a fiókban kotorásztam, félig még kómában. Uh, ez ciki lesz, de épp egy pöttyös csipkés bugyi feszit rajtam a szűk szoknya alatt. Cipőm sarkát megtámasztom az irodai szőnyegben. Picit hátratolom a székem és keresztbe vetem a lábam. Érzem, hogy nedvesedik a bugyim. Az üzenet felizgat. Lionel az a pasi, aki nem akarja magát elkötelezni. Ő nem az a bókolós típus. Beszéd közben sosem néz rád, néha olyan érzésed támad, mintha számára nemis léteznél. Barna szemeiben van valami különös, rejtelmes dolog. Jobb szemében van egy folt. Volt szerencsém tanulmányozni, igaz rövid ideig, de néha megfeledkezik magáról és a szemedbe néz. Ritka pillanatok egyike. Válaszolok az üzenetre. Izgatottan várom a választ. Kedvemre van a játék. Az irodai munka unalmas. Nyolc órában a monitort bámulom. A bugyim nedves, pajzán gondolatok cikáznak az agyamban. Próbálom elhessegetni őket, de Lionel üzenete visszaránt. Kapok egy címet. Gyorsan rákeresek a keresőben.
Fény szűrődött be a fából készült barna zsalukon. A szoba tágas volt. Virág kókadozott az ablakban. A párkányon kagylóhéjak sorakoztak. Az ágyat virágos takaró borította a párnak összevissza hevertek. Leültem az ágy szélére. Körbehordoztam tekintetem. Bicaj, focilabdák, cipők, rendezetten sorakoztak a fal mellett. Komódon parfümök sorakoztak. Szép gyűjtemény, gondoltam magamba. Világmárkák, híres divatdiktátorok művei. Lionel becsukta az ajtót. Szótlanul elhaladt előttem. Kényelembe helyezi magát egy székben, ami rongyokkal van tele. Kíváncsian odanyúlok. Egyenként húzom elő, különböző fociklubok sáljait. Ránézek, Ő csak mosolyog. Hátracsúszok az ágyon. Kényelembe helyezem magam. A csöndet ujjai kopogása szakítja meg, a számítógép billentyűzetén. Szótlanul figyellek. Haja kócos. A beszűrődő napfény megvilágítja az arcát. Barna szemeidben jóság és melegség bujkál. Egy rejtély az egész lénye, amely arra csábit, hogy megfejtsem.
Elindul egy film. Hm. Na, jó jöhet, mégis úgy illik. Vonatott a történet, lassan bontakoznak ki a szálak. Lionel mellém telepedig. Érzem parfümje illatát. Szája a nyakamra tapad. Jól esik. Hagyom, hogy magával húzzon. Ellazulok. Forró bizsergés járja át a testem, halkam felnyögök. Nyelve lassan térképezi fel a bőröm. Nedves vagyok, kívánom őt, de ő csak játszik velem. Kettényitom a lábaim, keze lassan simogatja nedves puncimat. Ujjai lassan hatolnak belém. Mohón fogadom magamba a puha ujjakat. Becsukom a szemeim és hagyom magam, odaadom testem neki. Használja. Szoknyám a nyakamban, forró puncim, még forróbb nyelv nyalja, a gyönyörtől ismét felnyögök. Lábamat nyaka köré fonom, így jobban érzem nyelvének táncát. Gyors keringőt, amit a lábam között jár, lassan abba hagyja. Mélyen belém hatol, ez már nem a forró nyelv, amely táncra csábított ez, mér Lionel kőkemény farka. Lassan hatol belém. Kinyitom a szemeim. Barna szemeiben tűz lobban. Vadul magáévá tesz. Hagyom, élvezem, akarom. Megfordít, hátulról hatol belém. A lepedőt markolom, miközben szám szélét harapdálom. Hosszú hajam szanaszét, Lionel belémarkol és megrántja, fáj, de élvezem. Megfordulok, próbálok, felülkerekedni rajta, ráülni kőkemény farkára, de nem hagyja. Ismét megfordít és ledob az ágyra, mint egy darab rongyot. Széthúzza a lábaim és farkával, a puncimmal játszik. Lassan köröz a puncimnál, mielőtt belém hatol. Forróság fut végig a testemen. Fejem az éjjeli asztal sarkába koppan, az térit magamhoz. Felveszem a ritmusát. Félig ülő helyzetben élvezem kőkemény farkát. Már fáj a baszás, de élvezem. Megmarkolom fenekét és magamba húzom, még többet akarok. Gyorsabban, hosszabban. Habzsolom az élvezeteket. Végig simítom szőrös mellkasát. Közeledünk a csúcs felé, nem birok magammal, utat engedek vágyaimnak, hagyom, hogy az orgazmus magával vigyen, körmei bőrébe mélyesztem. Neki ez nem nagyon tetszik, látszik eltorzult arcán, de nekem ez most kell, akarom, amit akarok azt elveszem, elveszem most ezt a pillanatot. Száját keresem, megcsókolom, vágytól feltüzelve. Még jobban magamba húzom, érezni akarom farkát, ami eljutatott a csúcsra. Hirtelen elönt a forróság, puncim lucskos és kielégült. Hátra fekszem, hagyom, hogy Ő is eljusson a csúcsra. Rövidesen követ. Szótlanul pihegünk egymás mellett. Reggel a metrón még nem gondoltam, hogy ilyen dugásban lesz részem. Oh, a metróm, indulnom kell. Órámra pillantok, máris elkéstem. Lionelre nézek, de Ő köszönésre se méltat. Becsukom az ajtót. Kilépek a házból. Tekintetét magamon érzem, az ablakban áll. Rápillantok. Elsötétül a szoba. Telefonomon egy újabb üzenet. Nem olvasom el. Felszállok a metróra és haza utazom.

Családi pornó

Dani óriási farka elmerült a húgom lucskosra dugott puncijában,és iszonyatos hévvel baszni kezdte őt.Kriszti sikongatott a gyönyörtől,ahogy Dani farka cuppogva ki-be járt a szűk puncijába.Én engedelmes csajként ott térdeltem a szőnyegen,meztelenül,magam alatt összenedvezve azt,várva  a soromat.

Egyszercsak Dani egy hatalmas cuppanással kihúzta a farkát a húgomból,és a nedvtől még csillogó,hatalmas falloszával hozzám lépett.Megfogta az állam és a tarkóm,és a számba tette a farkát.

Ütemesen baszni kezdte a torkom.

-Remélem ízlik a húgod!

Válaszként csak nyögni tudtam,mert továbbra is ütemesen kefélte a szám.

Egy pár perc múlva kivette a számból,megpofozgatta az arcom ,és visszatért a húgomra.

Nem tudtam mit tenni,bár már remegett a combom és bizseregtem,de várnom kellett .

Persze,Kriszti még csak 16 éves volt,sokkal feszesebb seggel,vékonyabb lábakkal,bár a melleim sokkal nagyobbak voltak,és az én derekam is egész szép karcsú volt.

Megfordította Dani a húgom,és kíméletlenül baszni kezdte a seggét.Kriszti hangosan sikongatott,ő is imádta Dani óriási,kőmerev farkát.

még vagy egy 20 percig baszta a húgomat Dani,és a pózok közti váltásban tisztára szopatta velem magát.

Amikor a húgom remegő combbal,5 orgazmus után már csak feküdt,Dani kihúzta belőle a változatlanul is kőkemény farkát.

-Hajolj előre!

Én előredőltem,a fenekem az égnek,ahogy térdeltem,összezárt lábbal,arcal a szőnyegnek.

Dani végighúzta az ujját a puncimon.

-Te aztán felizgultál,ribanc!-nevetett Dani.

-Hátulról jövök.

Én erre jól szét tettem a lábam,hogy befogadjam lüktető férfiasságát.

-A lábad tartsd összezárva,úgy szűkebb vagy.A húgod után alapból túl tág a pinád.

Megalázó volt,de izgatott.Engedelmeskedtem.

-Beléd fogok élvezni.Neked nem jár annyi idő mint a húgodnak.Rajad áll te is elmész-e.

Lassan a puncimhoz helyezte a farkát.Bizseregtem.

Egy erős lökéssel tövig bennem volt.

Elakadt a levegőm,aztán hangosan felnyögtem.

Imádtam ahogy az óriási fallosz szinte kitölti a bensőmet.

Dani kefélni kezdett,egyre gyorsabban baszva a puncim,én extázisban szinte fennakadt szemmel nyögtem alatta.

A seggemre csapott és belemarkolt,így kapaszkodva még keményebben kúrta a puncim,amiből ki-ki fröccsent a nedv a szőnyegre.

Egyszercsak megfeszült,és tiszta erőből tövig tolta belém.

A farka hármat lüktetett,és a pinámba lövellő forró sperma szinte megemelt.

Elélveztem.

Dani kihúzta belőlem,megpaskola a seggem.

-Jövő héten is jövök,úgy készüljetek!