Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Erotikus történetek, szex történetek, családi szex, pornó történet

erotikus történetek, családi szex történetek

Családi 18+

2017. április 13. - erotikustortenet

Nem hittem volna, hogy idáig jutok, abba az állapotba amiben most vagyok. Én nem voltam ilyen ember, valahogy a sors, az élet acélozott meg. Elégedett voltam az akkori ,,rendes lány” életemmel, büszke voltam arra, hogy még nem járt a vaginámban senki egészen addig a pillanatig. Aztán jött a szerelem ripsz-ropsz csodája, amikor együtt fedeztük fel egymás értékét, egymás testét. Szerettem vele lenni, úgy éreztem ő a mindenem, aztán, mint mikor beléd csap a villám, úgy csapott belém is a felismerés, hogy neki nem én vagyok a legfontosabb az életében. Máshogy kezdtünk el élni, máshogy járt az agyunk, sokat veszekedtünk, valahogy eltávolodtunk. Sok rossz történt abban az időszakban, amiről a mai napig nem beszélek, szóval ezt a témát inkább ne is boncolgassuk.  Az egyik ilyen veszekedés következménye volt, hogy a megtépázott lelkemet egy másik pasinak adtam, kalandból, bosszúból, vágyból a testemmel együtt. Én naiv azt hittem, hogy ez jó lesz, de még nagyobbat taszított rajtam, ugyan is a srác egy bunkó volt, nem érdekelte, hogy mi a jó nekem, csak bedugta a fenekembe, erősen, natúrban,  krémmentesen.  Hatalmasat üvöltöttem és kértem, hogy szűz fenekemből azonnal vegye ki a farkát. Azt mondta, hogy nem akar fájdalmat okozni nekem, én már nem hittem neki és már azon voltam, hogy minél hamarabb lelépjek onnan, mellőle, az autójából, az életéből és ne is lássam többet. Nagyon felszívtam magamat és kiosztottam. Már-már parancsolóan kértem, hogy tegyen ki ott, ahol felszedett, közben megpróbálta menteni a menthetőt és mondta, hogy megakar jobban ismerni, mire én közöltem vele, hogy engem soha nem fog megismerni, de még látni sem többet. Láttam rajta, hogy sóhajt egy nagyot, én meg amilyen gyorsan csak tudtam leléptem onnan,  és még valami, úgy becsesztem az autója ajtaját, hogy majdnem a másik felén esett ki, nézett rám kikerekedett szemekkel, de nem mert szólni, láttam rajta, hogy ledöbbent teljesen, pedig ha kiszállt volna az autóból és lekever az izmos karjával egy pofont biztosan ott maradok, de nem tette, láttam rajta, hogy a ,,nagy arca” hirtelen összement. Annyira lehet látni, hogyan lehet egy pasit visszaalázni, aki el van szállva magától, mert ő aztán el volt és konkrétan én küldtem el a büdös francba. Kiszálltam az autóból, hátra sem néztem, csak felemeltem neki a középső ujjamat, soha többé nem láttam.

Éltem a nyugodt kis életemet tovább, de úgy éreztem valami hiányzik belőle, ez nem volt más mint az érzelem, az érzéki, a vonzódás törvénye, aztán egyszer  csak megismerkedtem valakivel, valahogy a véletlen hozta, hogy össze chateltünk a neten. Azt hittem mellette majd jó sorom lesz, nagy volt a vonzódás kettőnk között, hát megint naivan tévedtem. Sokat beszélgettünk, nevettünk egymáson az msn rendszerén keresztül, míg végre valahára találkoztunk. Ő jött le értem és elvitt magához, tudtam, hogy ebből mi fog kisülni, amint hozzáértünk, elkezdett csókolni, finoman vetkőztetni, levette a felsőmet, a melltartómat, szívogatta a mellbimbóimat, én is levettem a felsőjét, végigcsókoltam tökéletes thai boxtól izmos testét, majd kiment a fürdőszobába két percre és mikor visszaért, úgy ugrott nekem, mint egy ragadozó. A karomnál fogva bevitt a hálószobába, hirtelen lekapta a bugyimat, elterített az ágyon és elkezdte vadul nyalni a csupasz puncimat, hol nyalta, hol ujjazta, közben hatalmasakat nyögött. A hálószobája tele volt tükrökkel, tükrös szekrénysor és tükör a mennyezeten, láttam magunkat kívülről és ő ezt nagyon élvezte. Nagyon szétnyalt, szétujjazott, nem volt rest velem foglalkozni, majd én következtem, elkezdtem szopni ágaskodó farkát, amiből már az elő nedvek gyöngyöződtek. Bekaptam és minden centiméterét élveztem, majd elővettem a táskámból a fém bilincset és az egyik karikát a farkára, a másikat a csuklómra csatoltam és úgy szoptam tovább a  lüktető farkát, majd kis idő múlva a bilincset lecsatoltam róla. Még mindig kóstolgattam a farkának ízét,  bekaptam, kóstolgattam, nyalogattam, minden centiméterét szenvedéllyel faltam, egyszer csak hátrébb lépett, nem tudtam mire vélni. Kérdeztem, hogy mi a baja, nem jól csinálom? Erre azt mondta, hogy túl jól és abban a percben spriccelni kezdett, de olyan szinten, hogy az arcomat találta telibe. Aranyosan megtörölte a pofikámat zsepivel és kicsit szusszantunk. Majd később ismét egymásnak estünk, beállított kutyapózba és vadul elkezdte pakolni a puncimat, éreztem, ahogy csattog bennem a farka, ahogyan elnyeli a puncikám magában.  Jó néhány pózban nyomtuk, de sajnos én a sok ujjazás végett kitágultam és már nem is nagyon éreztem őt. Hallottam, hogy ő nagyon élvezi, hatalmasakat üvöltött, mint egy oroszlán, szerintem a szomszédok igazán örültek nekünk. Ezek után megpihentünk. Már-már úgy volt, hogy nem lesz folytatás, a nappaliban a kanapén leült a laptopján bogarászni,  néztem, néztem és ismét megkívántam, odaléptem hozzá és elkezdtem kibontani a nadrágjából a farkát, majd szopni, verni kezdtem neki felváltva, a laptop enyhén szólva nagyon gyorsan és sebesen távozott a kezei közül. Én meg ott térdepeltem a combjai között és élvezettel  faltam a kéjrúdját teljes mértékben, amitől a puncim ismét benedvesedett. Láttam, ahogy élvezi, ahogy lehunyja szemeit, ahogy fel-felnyög hirtelen. Élvezet volt látni, ahogy  a pasi élvez. Kedves volt és aranyos velem, nem volt tolakodó.  Teljesen tisztelettudó. Mikor végeztünk a hancúrral, eltűntem a fürdőszobájába, hogy rendbe szedjem magamat, ott megdöbbentő dolgot találtam. Nem tudtam hirtelen mire vélni a nyugodt pasiból történő brutális vadult állapottá változását, majd a fürdőszoba polcán a tükör alatt egy pohár mögött gondosan elrejtve megláttam egy injekciós fecskendőt és egy véna elszorító gumikötelet, nyilvánvaló volt számomra, hogy bedoppingolta magát. Mikor kimentünk elhagytuk a lakását, a társasház folyosóján megfogta a karomat és azt mondta ,,köszönöm” majd kaptam egy szájra puszit tőle. Aztán haza vitt, az utat végig beszélgettük, de én innentől kezdve soha többé nem láttam, néha váltunk egy-egy e-mailt, de ennyiben maradt az egész.

 

II. fejezet

 

Mikor már úgy éreztem, hogy ismét nyugodt vagyok, akkor jött egy újabb kísértés. Megismerkedtem egy bármixer sráccal, jól éreztem magamat vele, sétáltunk, beültünk cukrászdába, oly jó volt, hogy ismét bizsergek. Sokszor már vágytam rá, vágytam a közelségére, de igyekeztem az érzelmi szintet kizárni, úgy tekintettem rá, mint egy haverra, amibe néhány dolog igencsak belefér. Szinte mindennap beszéltünk egymással, vagy néha találkoztunk a munkám elvégzése után. Sokat nevetgéltünk, beszélgettünk. Amikor a barátnőmmel elmentünk discoba bulizni, akkor jött utánunk a haverjával és hatalmas party-t csináltunk négyesben.

Nálam volt fényképezőgép, amit  kikapott a kezemből és belefotózott vele a melltartómba. Tudtam, hogy a storynak lesz még folytatása és akartam is, mikor kinn volt Olaszban írtam neki sms-t, hogy jó lenne, ha hazajönne most már és helyre rakhatna. Aztán az egyik csajnak a baráti körből a születésnapját ünnepeltük egy pubban. A srác lent volt a városban, így hívtam telefonon, hogy jöjjön, ugorjon már be. Másfél óra elteltével megjelent és jót buliztunk. Közölte velem, hogy van egy üres szoba, ha gondolom. Én rábólintottam, de mondtam neki, hogy éjfélkor induljon el, majd húsz perc múlva utána megyek. A párom úgy tudta, hogy egész éjjel bulizom és majd megyek haza reggel, szóval nem volt gond. Így volt az, hogy leléptünk egymással. A házban kényelmesen elhelyezkedett a fotelban és bekapcsolta a televíziót és a Viva csatornára állította, az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyikünk sem volt szomjas. Én nyakba kötős cicikidobós felsőben és egy naciban voltam, mivel amúgy sincsenek kis melleim, ezért a fotelben beleültem lovaglóülésbe az ölébe, így gyönyörködhetett a melleim látványában és elkezdte markolászni őket. Szó szerint magára rántott, éreztem ahogy alattam dudorodik a nadrágja, ahogy kíván. Kértem, hogy akkor menjen fürdeni. Beült a kádba, vizet engedett, majd leültem a kád szélére, láttam, ahogy fürdik és mossa a farkincáját, nagyon felizgatott a látványa. Majd utána én is letusoltam és ráfeküdtem meztelen testemmel az ágyban. Elkezdtük egymást csókolgatni tetőtől talpig, négyszer estünk kb. le az ágyról. Érdekes és kellemes volt, ahogy a testünk egymásba fonódott.  Már sok mindenre nem emlékszem, csak arra, hogy szájjal nagyon sokáig kényeztettem és többszörösen is és mindig a számban durrant el. Ugyan akkor ő is kényeztette nedves puncikámat, több ujját belevezette a hüvelyembe és úgy izgatott, odáig voltam teljesen. Egész éjszaka nem aludtunk, hanem egymást kényeztettük hajnalig, rólam már ömlött az izzadtság, nagyon élveztem, ahogy bebarangoltuk egymás testét.  Aztán hajnalban búcsút intettük egymásnak.

Annyit azért elmondok, hogy a srác nagyon szeretett nagyzolni és kamuzni, szóval voltak neki nagy kamuzásai felém is, amit én nem díjaztam és nem kerestem többet, viszont elég sok panasz volt rá ismeretségi körben, ezért gondoltam beszélek a volt barátnőjével, akivel sikerült is egy chat oldalon felvenni a kapcsolatot. A lány elmondta, hogy amíg együtt volt vele, állandóan megalázta őt a srác, meg lenyúlta anyagilag, nagyon tönkretette lelkileg, mérges is volt rá, szóval összedugtuk a fejünket, hogyan büntessük meg. A büntetés az maradandó lett, létrehoztunk neki a facebookon egy kamu profilt a személyes adataival, fotóival és feltöltöttünk a profiljára, kicsi férfi hímvesszőkről képeket, mintha az övé lenne, meg is osztottuk, szóval az összes ismerőse, akit bejelöltünk a régi facebookjáról láthatta és kommentálták is, hogy beteg, hogy ilyeneket oszt meg facebookon, vicces volt. Az egész város rajta röhögött és talán még most is, ő meg magyarázkodhatott, csak azért mert a barátnőimnek is kamu délutánt tartott.

 

III. fejezet

 

Valahogy a forró nyár rányomta a bélyegét az én véremre is, tisztában vagyok vele, hogy piszkos az én vérem, de akkor is az enyém és szeretem. Mikor már ezt a fejezetet olvasod rájössz, hogy nekem ezek a kalandok kifejezetten már csak a testiségről szólnak, becsukom magam mögött a külvilágot, hát igen, sokat tanultam az első óta, valahogy valami megváltozott bennem, más lettem, gátlástalan, forró vérű, póker arccal kamuzós és persze nagy szervező is, aki körültekintően szervez, hogy ne bukjon le. Valahogy azt érzem, hogy nekem ezek a kalandok adtak energiát, erőt, olyan ez mintha kiszívnám más energiáját és azokat hasznosítanám magamban, egy igazi újjászületett ember leszek tőle, közben nem vagyok önző, mert akivel éppen vagyok az jól jár, mert mindent megkap. Benne vagyok a piszkos játékokban, sőt szeretem azokat. Ha mással vagyok, akkor megszűnik körülöttem a világ és csak a pasira, csak az élvezetre gondolok, tudom hedonista lettem, de ami jó, az valljuk be, hogy jó, ha úgy élünk, hogy nem okozunk másoknak kárt, nem ártunk vele, akkor nincsen ebben semmi rossz. Az meg, hogy én mit csinálok egy  kapcsolatban az csak az én lelkemre tartozik, ha én ezt a terhet eltudom cipelni magammal, akkor ehhez másnak kutya köze sincsen. Az ember nem egy monogám teremtmény , csak a társadalmi elvárások ilyen merevek. Nagyon sok családban, nagyon sok házasságban kettős életet élnek az emberek, sok mindent láttam már a világban, ezt elhihetitek.

Szóval nyár volt, házibuli, jó móka, a barátnőméknél tartottuk a házi bulit, medencés party, fiúk-lányok. Igazából sokszor töltöttem az éjszakát náluk,  buli után mindig barinőmnél aludtunk el egy ágyban, két nő egymásnak simulva teljesen meztelenül. Helyes nő, de soha nem vonzott úgy, mint nő, pedig el kell ismernem, hogy van bennem egy kis biszex hajlam és hamarabb voltam nővel szexuálisan, mint pasival. Az italos üvegek a kaputól a bejárati ajtóig álltak, kb. öt méteren keresztül. Iszonyatosan berúgtunk, én még annál is jobban. Emlékszem, még gyalog elindultunk egy pubba, de barátnőmnek időközben elszakadt a szilikon melltartó pántja és egy padon ülve a Duna-parton kötöztük össze, aztán a pub után taxit hívtunk és tovább indultunk a discoba. Nem értettem már, hogy mi van velem a taxiban, magamban gubbasztottam, az agyam elszállt a sok piától és nem szóltam senkihez, túl mámoros volt a pillanat.  Éreztem az alkoholtól képződő hányingert, azt hittem hányni fogok, de hála az égnek, nem hánytam, kibírtam. Alighogy megérkeztünk a discoba már hozták is nekem a haverok a whiskey colát, amit felhörpintettem és megittam, ez még jobban kiütött. Mivel nem láttam késztetést a bandán a bulizásra, mindenki csak állt, mint a szög, én meg jól akartam érezni magamat, ezért elszakadtam a társaságtól és a színpad elé állva táncoltam nagyon-nagyon energikusan, dögösen és szexin. Oda is lépett mellém egy srác, elkezdtünk táncolni, de aztán a bárpult felé vettem az irányt és kértem egy bacardi kólát. Elég hosszú volt a sor, szóval bőven várnom kellett, mellettem két srác állt, azt egyik szlovák akcentussal megkérdezte, hogy mi az, amit szeretnék kérni, mondtam neki, hogy bacardi colát, de majd én intézem, erre kikérte nekem és még fizetni sem engedett. A haverja nagyon csúnyán osztotta miatta, hogy kaptam a sráctól egy ingyen piát, ott is hagyott minket. A srácnak mondtam, hogy köszönöm, erre ő odatartotta a száját csücsörítve, én meg megkerülve adtam egy pusszantást a pofijára, elvigyorodott, majd kérte, hogy várjam meg, elment a haverja után. Picit vártam rá, mondom nem hagyom csak úgy ott, sajnáltam, amiért így összevesztek miattam, aztán tíz perc elteltével meguntam a várakozást és lementem a buli másik helyszínére. Ott odajött hozzám egy srác, táncoltunk, szinte már-már rám simult, éreztem, hogy meg akar csókolni, de nem hagytam magamat, valójában nem jött be a srác, meg hiába trükköztem, hogy ne csókoljon meg, nyomult tovább, így mondtam neki, hogy elmegyek italért a pulthoz, el is mentem, de már nem mentem vissza hozzá. A parketten ismét elkezdtem táncolni, jólesett, hogy sokan rám figyelnek, aztán kiszúrtam egy helyes srácot egyedül táncolni, odatáncoltam hozzá. Nem volt rest, tetszett neki, ahogy riszáltam magamat fekete szűk cicanacimban és a fekete szatén csőtoppomban, hosszú szőke hajam ki volt engedve. Élveztem, ahogy néz, ahogy velem együtt mozog, nem telt el sok idő, hozzáértem a felsőtestéhez, és végigsimítottam a mellkasán, majd összefonódva táncoltunk, egy óvatlan pillanatban határozottan, de annál szenvedélyesebben a sok táncoló ember között megcsókoltam. Vad nyelvcsapásokkal köröztem a szájában, miközben egyik kezemmel támasztottam a fejét, ő meg egyre jobban húzott magához, akkor már a testünk fölül-alul nagyon összeért. Emlékszem, megfordultam tánc közben és a fenekemmel elkezdtem dörzsölni az ülepét, ő továbbra is szorított magához, majd mikor megfordultam, újra heves nyelvcsapásokba kezdtünk. Éreztem, ahogy a csók hevében benyúl a lábam közé és rengeteg ember előtt elkezdi vadul izgatni a csiklómat, éreztem, ahogy a puncimat izgatja, én rátettem a fejemet a vállára és belenyögdécseltem a fülébe. Tökéletesen működött köztünk az erotika kémiája. Nagyon sokat csókolóztunk még az este folyamán és simultunk egymáshoz tánc közben, aztán eljött a hajnal és el kellett válnunk sajnos egymástól, de én nagyon jól éreztem magamat, igazából utána még megkeresett, felajánlkozott, de nem mertem belemenni, mert éreztem, hogy ebbe a pasiba nagyon beletudnék zúgni, most már csak néha beszélünk, de nekem még mindig bejön a mérnök srác.

 

IV. fejezet

 

Régebben nagyon sokat jártam discoba és jól éreztem ott magamat. Aztán imádtam az engem körülvevő férfihadakat is, valahogy imponált és most is imponál, ha szexisnek, vonzónak találnak, de ma már érettebb fejjel másképp közelítem meg a dolgokat. Úgy mondanám, hogy sokszor átlátok a szitán, de erről majd később. Más világot élünk, mint nagyanyáink korában, ahol alig töltötte be a nő a tizennyolcadik életévét, már férjhez ment és egyből gyermekeket szült. Valahogy megváltozott a társadalom, minden a karrier, a pénz, a szex körül forog, túl könnyen megkapható minden és mindenki. A férfiak úgy válogatnak a nőkből és úgy mérlegelik őket a tekintetükkel, mint húsz deka párizsit. Ez a tipikus, ebből is, abból is kérek, de miért ne tennék meg, ha erre van kereslet, ha van aki aláveti magukat vágyaiknak? Hedonista társadalom ez, mindent gyorsan, most és élvezetesen akarunk csinálni, valahogy azt érzem ezzel kapcsolatban, hogy előbb-utóbb ki fog ürülni a világ, lehet, hogy most szépnek találjuk, de ez a gyorsan élünk, mindent azonnal megkapunk füttyszóra, előbb-utóbb kiürül az a pohár, amiből ittunk és az ital már nem lesz olyan élvezetes, szétforgácsolódunk és különböző szerekkel fogjuk, felpörgetni az életünket, netán ajzószerekkel, mert a sok kipróbált nő vagy férfi után, már nem fogunk tudni beindulni valakitől, megszűnnek az ösztönök, amik eddig hajtottak minket, a vad ösztönök, ami nem más mint érzelem nélküli szexelés, értsd úgy baszunk, mint a nyulak.

Más világot élünk, néha élvezem, néha kevésbé, valahogy én is érzelmileg rideg lettem, nagyon ritkán van csak szeretethiányom, amolyan elvagyok én egymagamban típus lettem. Ez egy olyan világ, ha nem vagy elég erős, lelkileg bedarál, nagyon acélozottnak kell lenned, hogy ezt az egészet így tud élni, olyan "leszarom” üzemmódban. Szóval, a nyár a bulik időszaka volt számomra, imádtam lejárni, persze mindig cicikidobós felsőben mentem, hogy azért jól látszódjanak  a 90 C-s melleim, meg hosszú hátközépig érő festett szőke hajam volt, hozzá egy szép női arc és persze, valami szexis nadrág szandállal. A férfiak mindig imádtak, ha megjelentem egy ilyen buliban. Így volt ez azon a nyáron is.  Már eleve becsiccsentve érkeztem a barátokkal, aztán ismét leváltam a társaságról és elkezdtem táncolni teljesen egyedül. Nem telt bele sok idő, amikor elkezdtek gyülekezni körülöttem a srácok, végül már csak azt láttam, hogy kb. húsz pasi vesz körül és táncolunk, kialakítottunk egy jó nagy kört. A srácok nagyon néztek, szinte faltak a tekintetükkel, fújták a levegőt, ha csak rám néztek, én nagyon jól éreztem magamat. Aztán az egyik srác elkezdett kérdezgetni, felajánlotta a "szolgáltatásait” mint mondta: "Gyorsan elmegyek, de nyalni nagyon jól tudok”.  Szikrázott a tekintete, állandóan a combomra tette a kezét, amit le is vettem onnan. Egész éjjel ajánlgatta magát, de nem éltem a felajánlásával és hajnalban egyedül távoztam, persze mindenkitől két puszival köszöntem el.

 

V. fejezet

 

Az emberi élet érdekes, főleg, ha valakivel szinte állandóan keresztezitek egymás útját. Ilyen az én ,,házibarátom” is.  Egy iskolába jártunk, kétszer is, egyszer még osztálytársak is voltunk, együtt ültünk a padban. Ő az az ember, aki tökéletesen ismer, ismeri minden lépésemet, ismeri a lelkemet, félt és néha dédelget. Sokat köszönhetek neki. Bevallom, szerintem már a születésünkkor ismertük egymást, mivel ő ugyanabban az évben három nappal korábban született és ugyanabban a kórházban. Tizenhat évesen együtt is jártunk, amolyan fiatal párosként, aztán, mivel még fiatalok voltunk, én meg teljesen érintetlen, ő már mint pasi többre vágyott, de nem akart "megrontani”, szóval abba is maradt a kapcsolatunk, teljesen elszakadtunk egymástól évekre, nem kevésre, sokra, vagy öt-hat évre, már én sem tudom pontosan. Amikor újra felvettük egymással a kapcsolatot, akkor ő Hollandiában élt és dolgozott, de miattam hazajött, hogy találkozzunk, elismerte, hogy nagyon félt ettől a találkozástól, hogy mit váltok ki belőle.  Igazából nem volt gond belőle, együtt ebédeltünk, beszélgettünk, nevetgéltünk és teljesen tüske nélkül zártuk le a régi időket. Beszélgettünk kapcsolatokról, pasikról, nőkről, úgy az egész életről. Ő Hollandiában nagy kanállal falta az életet, mivel ott sok minden szabad, szóval töménytelen mennyiségű nője volt, amit akkor azért annyira nem hittem el, belátom hiba volt, meg hát az élvezeti cikkek is legálisak.

A találkozó jól sikerült, de hamar véget ért és utána  évekig nem láttuk egymást, csak telefonon és interneten tartottuk a kapcsolatot. Aztán egy nap egyszer csak meglepett a munkahelyemen. Nagyon örültem neki, közölte velem, hogy büszke rám, amiért ilyen helyen dolgozom, nagyon örült nekem és elvitt ebédelni. Ebéd közben beszélgettünk, nevetgéltünk, nagyon jól éreztük magunkat. Aztán közölte, hogy nem szeretne most még visszamenni külföldre, jól érzi magát itthon, úgy hogy albérletet keres, össze is cuccolt két sráccal, mert nem szeretett egyedül lenni. Egyik nap elmentem vele egy üzletbe, bikinit szerettem volna venni, így eljött velem, kiválasztottam egy nekem tetsző darabot és bejött velem a próbafülkébe, az eladó csajt meg is kérdezte, hogy bejöhet-e velem a bikini próbára, a lány igent mondott, így együtt próbáltuk a bikinit, előtte bújtam ki a ruháimból, a bugyimból és a melltartómból. Nagyon élvezte, többször magához rántott és megcsókolt, markolászta a melleimet a bikiniben és hátulról hozzám simult. Igazából ajándékba meg is kaptam tőle a bikinit egy hastáncos kendővel együtt, ezek után annyira nem bírtunk magunkkal, hogy elmentünk hozzájuk, a srácoknak gyorsan bemutatkoztam, de nem zavartak minket, magunkra csuktuk a szobaajtót és nekem esett.

Nagy-nagy szenvedéllyel ölelt és csókolt, minden testrészemet kényeztette. A nyakamat, a melleimet, a puncimat is nagyon kinyalta, majd én is kényeztettem kezeimmel, számmal.  Ujjazott rendesen, közben ittuk a hideg pezsgőt, meg öntöttük is magunkra, szó szerint pezsgőben fürödtünk és nyaltuk le egymásról. Iszonyat vad dolgokban volt részünk együtt, tényleg mindent kipróbáltunk a szobában, a fotelben ültem rajta és úgy lovaglás, ágyban mindenféle nyakatekert pózok, meg az asztal tetején elterülve is. Iszonyatosan adtunk az élvezeteknek és ő csak pakolta, pakolta a puncimat keményen. Aztán mikor kész voltunk, akkor megpihentünk picit, hozzám bújt átölelt, mesélt, vagy megmasszírozott. Nagyon sokat voltunk együtt abban az időben, egy héten képesek voltunk több órán keresztül egymásba gabalyodni. Volt, hogy lementünk a Duna-partra sétálni és egy kietlen helyen leterítette a pulcsiját és csak feküdtünk egymás ölében meztelen, egymást csókolgatva, kényeztetve tetőtől talpig csókolgatva, harapdálva, szopogatva, farkát verve, puncimat ujjazva, kinyalva. Aztán mikor már mindketten úgy éreztük, nekidöntött egy fának, háttal magának és hátulról belém hatolt, miközben ölelgettem a fát. A két ,,Robinson Crusoe” teljesen meztelen, miközben előttünk egy utasszállító hajó ment el, hát nem potyogtak ki belőle az emberek, jó volt ott kinn, a nyögéseinket elnyelte a természet, de ő nagyon gyorsan eldurrant, mert kikészül attól, ha állok és rászorít a fenekem.  Sok ilyen közös élményünk van, amikor csak otthon nála a takaró alatt hemperegtünk, a haverja meg ránk nyitott, de nem hiszem, hogy valamit is látott, mert baromi gyorsan el lettem takarva. Aztán amikor megérkezett  a pizzafutár és rohant ki a pizzáért alsónacit gyorsan felhúzva. Érdekes esetek voltak. Jól éreztük együtt magunkat. Aztán az egyik nap összejövetel volt náluk, csajok, srácok, zenét hallgattunk a szobában, beszélgettünk, ittunk, nekem nem volt túl jó napom, hisztis voltam. Ő mindig magához rántott mindenki előtt, én meg a kezeit lefejtettem magamról, aztán berágott és erővel magára rántott, akkorát huppantam a kanapéra meg rá, közben ott is védekeztem rendesen, ő felülre kerekedett szétfeszítette a combjaimat és bemászott közé, erre az egyik srác meg is szólalt, hogy szerinte nekik távozniuk kellene a szobából. Nem kellett, mert én lelöktem magamról és kimentem a fürdőszobába a kis dolgomat intézni. Amint elintéztem a kisdolgomat, mentem volna kifelé az ajtón, amikor hirtelen valaki belökött az ajtón, ő volt az. Megfogott és nekilökött finoman a csempének,  a jobb oldali pofimat nekinyomta a  a csempének, mert egyik kezével a nyakamat fogta, a másikkal húzta le az ő meg az én nacimat és egyszer csak azt éreztem, hogy őrült erővel belém hatolt és nagy nyögések közepette nyársalja fel a puncimat.

Nem  mondom, hogy rossz volt, sőt élveztem, csak dühös voltam rá, hogy ilyet megenged magának. Ezért mikor végzett és elengedett, akkor  jól kiosztottam és elküldtem a fenébe. Erre ő magához rántott és előttünk volt a fürdőszoba tükör és kényszerített arra, hogy nézzek bele a tükörbe, fogta a fejemet a hajamat és mondta: "El sem hiszed, milyen szép vagy!” Valahogy  olyan érzésem volt, mintha többet érezne felém és ő úgy volt vele, hogy inkább elmegy a városból. Még utoljára bejött hozzám a munkahelyre elköszönni és a lépcsőn magához ölelt. Nagyon sok őrületet és extázist éltünk meg, amíg a közelemben tartózkodott, mondjuk úgy, hogy ő volt a profi férfi az ágyban, mindig tudta, hogy egy nőnek mire van szüksége, én minden alkalmat élveztem vele és rohamosan fogytam is mellette.

 

VI. fejezet

 

Imádom a nyarat, imádom a tavaszt, amikor csicseregnek a madarak. Az ember vére csak forr bele a levegőbe. Ilyen volt az a nap is, amikor eldöntöttem, hogy elmegyek bulizni, de sajnos nem volt rá vevő senki a baráti körből. Így gondoltam, hogy itthon maradok, de unatkozni nem akartam, ezért az internetet hívtam segítségül, aztán egyszer csak elkezdtem beszélgetni egy egzotikus arab sráccal, ő közölte velem, hogy eljön velem bulizni, azt hittem, hogy csak hülyéskedik, de másnap összejött a találkozó és nagyon barátságosan üdvözölt a városban, ahol egy nagy ölelést és két puszit kaptam.  Én voltam az idegenvezetője, sok mindent megmutattam neki a környék nevezetességeit, tájait, egy cukrászdába is betévedtünk. Nagyon nevettünk, beszélgettünk, mivel elismerően beszél magyarul.

Egy pizzériában vacsoráztunk és taxival mentünk ki a buli helyszínére. A buliban jó hangulat volt, sokat táncoltunk, nevettünk, majd gyorsan eljött a hajnal és két puszi társaságában feltettem a buszra.  A baráti kapcsolat nem szakadt meg, ritkán, de beszélünk egymással. Annyit azért még el kell mondanom vele kapcsolatban, hogy igen, benne van az a tipikus arab vér, tehát, amikor találkoztunk és mondtam neki, hogy most én vagyok a főnök, ő rögtön rákontrázott, hogy itt igen, de Egyiptomban már nem lennél. Amúgy kedves, aranyos, de néha elő jön belőle az őrület. Jó párszor kiosztottam, mert teljesen más kultúra, mint például a miénk, ott látszik, hogy a pasi uralkodik a nő felett. Szóval, nekem egyszer azt mondta, hogy zsidó vagyok, ezen úgy bepörögtem - katolikus vagyok amúgy, megvagyok keresztelve -, hogy megmondtam neki, hogy annyira vagyok csak zsidó, amennyire te vagy az én vallásomban. Annyira azért nem tetszett neki ez a mondat, juj mit kaptam volna ezért Egyiptomban?:) Tavaly egy fesztiválon találkoztunk, éppen főzött és meglátott és integetett, vigyorgott nagyokat rám, látszott rajta, hogy örül nekem. Érdekes, valójában mindenki azt mondja, hogy az arabok nem tisztelik a nőket, hát akkor ez mi a csuda, ha nem tisztelet? Egyébként utána rám írt neten, hogy benne annyira megmaradt, hogy lehajolok egy kislányhoz, beszélek hozzá és megcsikizem a pocakját, mert ő ezt mind látta munka közben, így volt, szóval igazán figyelmes.

Aztán elhívott egy srác egy házibuliba. A házibuliban érdekes módon, valahogy én kerültem csak oda, a srác, meg a lakótársa volt csak ott rajtam kívül, meg a hatalmas kutya. Érdekes volt, engem annyira nem zavart, tudok én magamra vigyázni gondoltam. A srác, aki elhívott, ilyen nagyon nagyképű, kicsit bunkó pasi volt, mondjuk úgy, hogy nagy volt az arca, de én azért átláttam rajta;) A haverja teljesen normális volt, ő tényleg egy cuki pasi, soha nem használna egy nőt sem csak úgy és jól látszik rajta, nagyon jól nevelt, jólelkű kis pasi. Nem volt gond, elvoltam a srácokkal, eldumálgattunk, kutyáztam. Azon nevettek, hogy a lány kutya állandóan nyalta a csupasz lábaimat, combjaimat, mivel farmerszoknyába mentem és pink nyakba kötős felsőt viseltem. Nagyon jól telt a délután, tettünk be zenét, pingpongoztunk és persze vodka sprite-tal töltötte állandóan a poharamat, de ugyan úgy ivott ő is. Nagyon berúgtunk, durván megittunk fél-fél liter vodkát sprite-tal, meg jéggel, én már éreztem, hogy nem biztos a járásom, de az övé sem volt az. Mivel számítógépen szólt a zene, egyből észrevettem, hogy pornó videók vannak letöltve a gépére, viccesen, vigyorogva meg is jegyezte a haverjának, hogy szép, a csaj kiszúrta a videókat.  Jó volt a nap további része, a haverja tűzet gyújtott a grillezéshez, mi meg nekiálltunk pingpongozni, hát dög részegen irtó vicces volt, már annyira nevettem, hogy feküdtem a pingpong asztalon, mivel a srác közölte és mondta a haverjának is, hogy ő így nem tud pingpongozni, mert ha lehajolok belelát a pólómba és látja a nagy dudáimat, teljesen elveszíti a koncentráló képességét, csak nevettem rajta. Egyébként ugyan úgy, hidegen viselkedett velem, nagy arccal, mintha nem is érdekelném, mint nő, de tudtam, hogy érdeklem, nagyon is tudtam. Aztán odamentem a hűtőszekrényhez, kivettem belőle az italt, de én nem is hallottam semmit, észre sem vettem, hogy a srác a hátam mögött áll. Megfordultam és szinte rám tapadt, megragadta a csípőmet és magához rántva megcsókolt szenvedélyesen, követelőzően, én visszacsókoltam, majd megragadtam a ruhájánál fogva és rálöktem az ágyra. Ráültem lovaglóülésbe és elkezdtem levenni a ruháit. Majd csókoltam szenvedélyesen, közben én is vetkőztetve lettem. Csókolta a nyakamat, a fülemet, nyelvével köröket írt le a mellbimbóimon, szívogatta, szopogatta, és elkezdte nyalni a nedves puncimat. Nyögdécselve adtam át magamat az élvezeteknek, majd én is csókoltam a nyakát, a füleit, és mentem szépen lassan lefelé, a férfi mellbimbókat, mely oly érzékeny, mint a nőké és végül megálltam a fallosznál, kezembe vettem, köré tekertem ujjaimat, majd ráköptem egyet, elkezdtem szépen húzogatni le-föl, láttam rajta, hogy élvezi, majd bekaptam a merevedő farkát és elkezdtem csókolni, nyalni, falni, szopni, szeretek orálisan kényeztetni, látni, ahogy élvezi a partnerem a velem való szexet. Utána belém hatolt erőteljesen először kutyusban és húzta a hajamat, szinte tépte, a sminkem már teljesen elvolt maszatolódva az arcomon. Aztán átmentünk misszionárius pózba, a combjaimmal átöleltem a csípőjét és csak tolta, tolta a farkát belém, már mikor láttam rajta, hogy nagyon küzd az élvezetekért, megfogtam és belemarkoltam a fenekébe és magamra húztam, hogy úgy nyársalja fel a puncimat még jobban, körmeimet beleengedtem a fenekébe és a hátát is végigkarmoltam, van egy rossz tulajdonságom viszont, imádok nyakat harapdálni önkívületi állapotomban. Elvégeztük a dolgunkat, aztán közölte velem, hogy kiszakadt az óvszer, gondolhatjátok mit éreztem. Kicsit bepánikoltam azért, mivel egyáltalán nem szedek fogamzásgátlót, így aztán felkerestem a nőgyógyászati rendelőt sürgősségi tablettáért.

A srácról annyit, hogy miután ez megtörtént a hajam csomóban állt, a sminkem szétfolyva és a srác nem csinált mást csak ölelgetni akart, alig bírtam leszedni magamról. Közölte velem, hogy nagyon tetszel, ezt azért csináltam, mert mindig is tetszettél. Én meg közöltem vele, hogy csak kipróbáltam, megvontam a vállamat és otthagytam, hívtam egy srácot, aki hazavitt autóval, persze, majd szétpukkadt, hogy ilyet meg mer vele egy nő csinálni. A haverja azóta is nevet rajta szerintem, mert meglát és vigyorog, de tudjátok, velem azóta már nem bunkó, sőt tök normális és haverok lettünk, nagyon visszavett az arcából, főleg mikor elmondtam neki, hogy ez csak egy lecke volt felé, mert túl nagy arca volt, ezt egy évre rá mondtam el neki. Erre közölte velem, hogy minden megvolt tervezve, el volt minden rendezve a fejében, hogy mi hogyan legyen, azt hitte, hogy határozott fellépéssel, és a szervezésébe  nem eshet baki, hát tévedett és el is ismerte, hogy jól kihúztam alóla a szőnyeget.  Mi a tanulság hölgyeim? A tiszteletet ki kell harcolni!

 

VII. fejezet

 

Ez is egy élmény, bár annyira nem jó, de igyekszem tálalni nektek, nem jó amikor a fagyi visszanyal. Amikor úgy érzed, hogy téged érzelmileg semmi sem ráncigálhat meg, aztán kiderül, hogy mégis. Szóval, megismerkedtem valakivel, aki egy vállalkozó, nem magyar állampolgár, de  Magyarországon is van lakhelye.  Megismerkedtünk, gyakran találkozgattunk, együtt vacsiztunk egy étteremben, kávézókban találkoztunk, vagy egyszerűen csak a városban sétáltunk, vagy ültünk az autójában este és beszélgettünk úgy mindenről. Szerettem vele lenni, kedveltem, volt benne rengeteg tűz, temperamentum, őrültség, ami érdekessé tette számomra. Mindig volt, min mulatni, jól éreztük magunkat. Soha nem titkoltam előtte az életemet, amivel ő aztán végképp nem értett egyet, pedig ő is nagy csajozó volt, szóval azért értitek? Nagyon sokat beszéltünk egymással telefonon is, vagy interneten beszéltünk minden este, vagy telefonáltunk egymással fél órákat kacarászva, akár még késő este is. Szóval, ez azért itthon feltűnt, mert mikor kimentem a konyhába beszélni, telefonálni, akkor a párom jött utánam, én meg be a szobába és akkor is jött utánam, szóval érezte, hogy van köztünk valami, de nem szólt érte, bár ő azért tudott jó pár pasimról, mert elmondtam neki. Lenyelte, nem szólt érte, azt mondta, amíg otthon alszom, addig nincs baj. Bár, igyekeztem soha nem az orra előtt csinálni a dolgokat. A külvilágnak, családnak soha nem tűnt fel, hogy mi hogyan élünk, természetesen mindig is vigyáztam a látszatra.  Jól éreztem magamat vele, néha túl jól, megcsókolt, simogatott, vagy beletúrt a pólómba és belenyúlt a melltartómba, de soha nem mások előtt csinálta, hanem este az autójában.

Nem volt ebből gond, jól éreztük magunkat. Igazából, ha gondja volt bármi, akkor engem hívott, vagy kérte, hogy kísérjem el orvoshoz, de olyan is volt, hogy pár üzleti ügye az én kezeimen futott végig. Nagyon megkedveltem, csak történt egy bökkenő, volt egy nap, amikor megbeszéltük, hogy végre áldozunk az erotika oltárán. Délután csak én voltam otthon, felszálltam a buszra és félútig elmentem busszal, majd leszálltam a buszról és ott átültem az autójába, ötven kilométerre kötöttünk ki, én koktélozni akartam, de nem volt koktél bár nyitva, így be spejzoltunk nekem pezsgővel, neki alkoholmentes sörrel és kivett egy szobát pár órára. Láttam rajta, hogy feszeng, én már a kezdetekkor is tudtam, ahogy a szemeibe néztem, hogy tart tőlem, tudja mennyi pasi volt az életemben, mennyi kaland stb. Én addig ittam a pezsgőt, amíg elkezdett forogni velem a világ. Ő leült a szobában a székre és láttam, hogy bámulja a tv-t. Érdekes volt számomra, majd kiment cigizni, majd tv bámulás, kicsit sem volt ideges. Majd mikor visszajött a szobába beleültem az ölébe és elkezdtem simizni a mellkasát, majd szájon csókoltam, úgy hogy egymást kergették a nyelveink. Aztán megint kiment cigizni. Mire visszaért, ott álltam a szoba közepén és megcsókoltam majd berángattam magammal az ágyba, elkezdtem vetkőztetni, felülre kerekedtem és csókoltam a száját, a nyakát, a mellkasát, mindenét, játszottam a mellbimbójával, majd bekaptam a farkát és szopni kezdtem. Láttam rajta, hogy tetszik neki, ő meg rettenetesen elkezdte baszni a puncimat a nyelvével, az fantasztikus volt. A melleimet meg imádta, szó szerint beletemetkezett és markolászta és harapdálta a mellbimbóimat. Szóval, adtunk egymásnak. A behatolás annyira már nem sikerült, mert túl nedves voltam és állandóan kicsúsztunk, így én a számmal oldottam meg számára dolgot, hol a számmal kényeztettem, hol a kezemmel vertem a farkát, most már átadta magát az élvezeteknek és hamarosan el is ,,repült”. A szex végén meztelen testemmel meztelen testén feküdtem összesimulva, be is takarta takaróval a hátamat gondoskodóan, hogy nehogy megfázzak.

Aztán idővel összekészülődtünk és elindultunk  hazafelé, persze öltözésnél azért megkérdezte: Neked mindig ekkora cicid volt?:) Pasiból van, ennyi. Hazaértem, lemostam a sminkemet, tusoltam, bebújtam az ágyba, úgy tettem, mintha már réges-régen otthon lennék és békésen aludnék, közben negyed órája értem haza, úgy hogy itthon fel sem tűnt a dolog. Még jó párszor találkoztunk, de már szexualitás nem volt közöttünk, vagyis szeretett volna, de én nem akartam.  Egy idő után sok volt a veszekedés köztünk,  mert ő mindig irányítani akart, vagy én akartam, szóval ez változó volt, valahogy a két temperamentumos személyiség nem való egymás mellé. Igazából meg kell mondanom, hogy pasi még nem cseszett le a dolgaimért, ahogy ő sokszor lecseszett és nagyon-nagyon megtette. Igazából ez volt a kettőnk egymás felé szétcsúszásának az oka is, az irányítása, hogy amikor nőnapi bálban voltam és chippendale fiúk vettek körbe felhívott éjjel, hogy mit képzelek én magamról, nem szégyellem-e magamat, hogy ilyen bálban vagyok és hogy húzzak haza, hát itt nem arról volt szó, hogy féltett, hanem egy másik nő volt mellette, aki súgta neki, hogy mit kell csinálnia, gondolom a nuniért, mert meglátta a lány a többszöri nevemet a híváslista gyakoriságában, szóval ő úgy ugrált, ahogy a csaj fütyült, így utólag azt mondom, hogy egy puha pöcs volt, szóval jól tettem, hogy anno szögre akasztottam.

Onnantól kezdve, hogy ő irányítani akart, teljesen szétcsúszott köztünk a harmónia, állandó veszekedések voltak és rengetegszer beolvastam neki, azért az éjszakáért meg pláne beolvastam neki, amikor nőnapi bálban felhívott telefonon, emlékszem még rá is tettem a telefont és nem vettem fel neki.  A temperamentumos viselkedésünkből adódóan amúgy sok volt a veszekedés köztünk, mert mindig  valakinek nem tetszettek a másik dolgai és lecseszte a másikat, én meg ilyenkor általában  rátettem a telefont, ő meg visszahívott és lecseszett, vagy visszahívott, miután rátettem a telefont, de volt olyan is, hogy  kinyomtam, vagy kikapcsoltam, így kénytelen volt az apukája telefonjáról felhívni, ha azt akarta, hogy szóba álljak vele. Volt, hogy éjjel kettőkor hívott és kért tőlem bocsánatot.  Nem volt könnyű egy helyzet, főleg úgy, hogy éreztem beleszerettem és ennek értelme nem volt, mert ő is, én is más életet élünk, nehéz volt így tartani a kapcsolatot egymással, így inkább teljesen kiléptem az életéből, amikor megtudtam, hogy összejött egy  hozzám képest fiatal lánnyal, nem akartam ezt az egészet tovább erőltetni, így úgy léptem le, csendben, halkan, hogy talán észre sem vették, de nekem rossz volt, nagyon rossz, szenvedtem, mint a kutya, éjszakánként sírtam.  Nem mindig zárt az a érzelmi zár jól, sajnos. Szóval, én is beleestem ebbe a hibába, még most is rossz írni róla, pedig már túl vagyok rajta. Iszonyatosan látszott a fejemen a depresszió, beletemetkeztem a munkába, csak hogy eltereljem a gondolataimat.

Amúgy, tudom mit kérdeznétek,hogy tudja-e hogy szerettem? Igen, tudja, megmondtam neki szemtől szembe, de ezen már nem segített semmi, szóval léptem, van ilyen, amikor nem akarjuk és a fagyi visszanyal, nekem ez nagyon visszanyalt akkoriban. Szoktam mondani, hogy ilyen helyzetben kutyaharapás szőrével, ha szerelmi bánatod van, tedd össze magadat mással, hát én nem tettem, én csendben lezártam. Azt hozzá kell tennem, tehát ez nagyon padlóra vágott akkoriban, mert igazából soha nem voltam egy szerelmes típus, ha éppen kalandoztam, akkor is, amint vége volt olyan voltam, mint amikor a számítógép billentyűzetén megnyomják a delete gombot és minden törlődik, nálam is ez történt, ahogy átléptem a küszöböt és visszatértem a valóságba, mindent töröltem. Túl profin és sokáig csináltam ezt így, egy ember egy idő után elfárad és nem tudja már úgy kiküszöbölni ezeket az ingereket.  Igazából érdekes, mert én vagyok a legprofibb a bandából, vagyis olyan ízig-vérig össze-vissza nőket faló pasi haverjaim vannak, akik időről-időre elkövetik azt a hibát, hogy beleszeretnek az áldozatukba és ilyenkor az én vállamon sírják ki magukat, hogy szívatja őket a nő, szóval van még mit tanulniuk egyébként, de annak örülök, hogy bennem megbíznak és ilyenkor velem ülnek le beszélgetni, tőlem kérnek tanácsot.

A legutóbbi kujon haverom is így járt, beleszeretett egy nőbe, aki csak bolondot csinált belőle, én kértem, hogy ezt most zárja le, mert láttam rajta, hogy nagyon rosszul viseli a dolgokat. Szóval, a tanácsom az volt felé, hogy kerülje a lánykát, vagy zárja le, vagy mindkettő és tegye össze magát valami másik nővel, azt sem baj, ha részegen napokig, sőt jobb is,mert két-három nap múlva jobban fogja érezni magát higgye el, el is ment egy másik nővel egy hétvégére welnesselni, a nő hívta meg és fizetett mindent, aztán egy darabig jól el volt és utána megint visszacsúszott az önsajnálatba, a lamourba, de ezt ketten legyőztük neki, azóta is a csajokat hajkurássza rendületlenül. ;) Nem mindenkinek való ez a pálya, sokszor a férfiak hamarabb esnek szerelembe, mint a nők és én azt tudom mondani, hogy sokkal intenzívebben élik meg az érzéseiket, mint egy nő, persze csak titokban, hogy ne tűnjenek puhának.

 

VIII. fejezet

 

Valahogy lelkileg csak összetörtem, bár próbáltam magamat túltenni a történteken. Nekem ez nagy érvágás volt akkoriban, ezért is mondtam igent egy pasi kérésére, miszerint rendbe tenném-e.

Ő  egy jogász srác volt, aki el is beszélgetett picit a fejemmel, a mai napig haverok vagyunk, de semmi több nincsen, annyi volt a kérése, hogy tegyem rendbe a számmal és a kezemmel. Helyes pasi, amúgy, kifejezetten aranyos, szóval ez megtörtént és ennyi, megmondom őszintén nem teljesítettem túl jól, sőt, szerintem elég pocsék voltam magamhoz képest....... Valahogy mégis úgy éreztem, hogy meg kell tennem, hogy rendbe jöjjek. Haza is hozott, beszélgetett velem, kedves volt és aranyos. Valahogy, még mindig nem éreztem magamat egésznek, aztán történt valami.

Bejelentkezett a kedves ,,házibarátom”, hogy itt van a közelemben és itt is marad egy hétig, szóval találkoztunk, öt órát körülbelül együtt töltöttünk. Egy panzióban lakott, így felmentem hozzá, együtt főztünk teát, beszélgettünk az alkalmazottakkal, közben magához húzott,  majd amikor az alkalmazottak leléptek, ő bevitt a hálóba és  felkapott, a csípőjét átfonták a combjaim és elkezdtünk vadul csókolózni. Lefektetett az ágyra és kibontogatott, mint az ajándékot. Csókolta a nyakamat, játszott a mellbimbóimmal, úgy teljes egészében a testemmel, majd én kezdtem el játszani vele, csókoltam ott ahol értem, a nyakát, a fülét, a mellbimbóját, közben simogattam és rajta ültem, majd kezembe vettem a farkát és elkezdtem verni és szopni felváltva, láttam, hogy nagyon élvezi. Aztán megkérdezte, hogy mikor nyalhat ki? Mire erre én ráültem az arcára és a csupasz puncimat elkezdte kinyalni, közben ütemesen mozgattam rajta a csípőmet, majd átváltottunk hatvankilencbe, ő a nedves puncikámat lefetyelte a nyelvével, míg én nyögések között, teljes erőbedobással a farkát szoptam. Aztán misszionárius pózba belém hatolt, a combjaim átölelték a derekát, majd így rakott, szó szerint baszott, teljes erőből, gyorsan  és erősen, ömlött rólunk a víz. Majd a lábaimat betette a nyakába és úgy tömte meg a puncikámat iszonyat nagy erővel és sebességgel, nem tudom, hogy bírja, de tisztára olyan vadul tömött,mint a pornófilmekben a nőket. Aztán keresztbe tette x alakzatot felvéve és úgy kezdett el nagyon keményen baszni, sikítottam az élvezettől. Ezek után én következtem, meglovagoltam a farkát, közben kapaszkodtam az ágy keretébe és a fejem hátrahanyatlott az élvezettől, a mellbimbóim megkeményedtek. Majd ismét pózváltás következett, mögém térdelt és én is térdeltem, és hátulról húzott meg nagyon, mint a hegedűt, végig sikítottam az egészet a mámortól, de mivel állandón kicsúszott a farka a nedves pinámból, így megfogta a fürdőlepedőjét és odakötözte az ő derekát az enyémhez vele és így baszott, szó szerint, mint a lovat, kegyetlen volt, már ömlött rólunk a víz, nem kaptam levegőt szinte. Olyan volt, mintha kantár lett volna rajtam, úgy voltunk összekötőzve a fürdőlepedőjével. Aztán újabb pózváltás következett, feküdtünk az ágyban és hátulról nyársalta a puncikámat, hátulról tologatta még mindig nagyon keményen, kb. mint akiben egy fúrógépet indítanak el, brutális teljesítménye van az ágyban. Az aktusok során körülbelül négyszer elélvezett, de sokáig bírja tartani. Mindig pihentünk egy picit a kettő elélvezés között, ilyenkor odabújt hátulról hozzám, teste rám cuppant és magához ölelt ebben az igazi nagy kifli, kis kifli pózban és közben beszélgettünk. Azt mondta, hogy imád és imádja a csoki csaj testemet, meg a gyönyörű szép puncimat. Amit még mondott nekem ott, ahogy átölelve feküdtünk , hogy azért is szeret nagyon, mert nálam erősebb ember nincs, akit ismerne lelkileg, mert mindenki mutatja, hogy milyen erős, de közben nem azok az emberek, én azért letettem pár dolgot az asztalra, ami mutatja, hogy baromi sok mindent elbírok már lelkileg. Gyorsan túl lendülök a szar dolgokon és ez jó.

Ahogy ott feküdtünk egymás mellett, gondoltam megmutatom neki, hogyan is okoz egy nő magának örömet, így benyúltam a lábam közé és elkezdtem a csiklómat körkörösen az ujjammal izgatni, miközben a számmal szó szerint szoptam a mutatóujját, akár egy faszt szoptam volna, gyorsan elrepültem és látta ahogy megremeg a testem, tetszett neki, ahogy hátrahanyatlott a párnára a fejem és közben az ujját szoptam, egy csapásra újra felállt a farka, amit le kellett, hogy dolgozzak. Elmondom még nektek, hogy imádom a vad szexet és ez a pasi nagyon is perfekt benne. Szóval, így telt el az idő köztünk. Majd összekészülődtünk és elvitt egy jó kis étterembe vacsorázni. Az étteremben is próbálta velem tartani a testkontaktust, mondjuk úgy, hogy az asztal alatt megfogta a combomat.

Egyébként visszatérve, nem biztos, hogy tudnék én már normális életet élni, annyira belecsúsztam ebbe az életvitelbe. Valahogy, nem érzem úgy, hogy másfajta életvitelben otthon érezném magamat, hiszen tulajdonképpen hét-nyolc éve így élek, egy embert nagyon nehéz megváltoztatni. Tudom, hogy sokan most megköveznek ezért, de ilyen az életem, én elismerem, vállalom, de vigyázok is magamra egyben, szoktam mondani, hogyha őrült vagy, akkor is csak okosan csináld, hiszen tényleg fontos az emberi egészség, sőt a legfontosabb dolog, ami a világon fellelhető a család után, mert azért meg kell vallanom eléggé családcentrikus vagyok.

 

IX. fejezet

 

Jön a nyár, mindenki formába akar lendülni.  ezzel én is így vagyok. Éppen ezért kerestem fel egy edzőtermet, ahol kondizhatok.

Mikor beléptem a terem ajtaján ott állt a pultnál az edző srác, éppen egy nővel beszélgetett. A srác rám nézett és ahogy találkozott a tekintetünk, láttam a szikrát a szemeiben, és hogy milyen kisfilm pörög éppen le a fejében. Láttam rajta, hogy izgatom, a tekintete elárulta, hogy még mindig vágyik rám.  Soha nem szoktam férfiak tekintetét fürkészni, vagy olvasni bennük, de az utóbbi időben, ez úgy megy mint a karikacsapás, ha csak ránézek egy pasira, belenézek a szemeibe, akkor általában tudom, hogy mi jár a fejében, valószínűleg ez azért van, mert öregszem és tapasztalatokat szerzek.

Edzésnél láttam rajta, hogy zavarban van, ezért nem is igyekeztem belenézni a szemébe, vagy csak úgy vizslatni. Igazából a teremben is kapucnis melegítőfelsőben edzettem, aztán mikor nem bírtam tovább, akkor vetkőztem trikóra előtte, nem gondoltam volna, hogy ennyire zavarba hozom. Miután végeztünk az edzéssel, külön-külön távoztunk a teremből, de az utcán találkoztunk és az autójával elindultunk kifelé a városból. Megálltunk a város külterületén a Duna-parton, sétáltunk, magához rántott és megcsókolt, majd lehúztam a nadrágját, mivel ez volt a kívánsága, és szájba vettem merevedő férfiasságát, elkezdtem játszani vele, az ajkammal, nyelvemmel, picit rásegítettem kézzel és két perc alatt a számba élvezett. Elindultunk visszafelé és a városban el is köszöntünk egymástól. Igazából, amit nagyra értékelek benne, hogy nem titkolja, hogy házas, nem kamuzik, egyszerűen őszinte. A legtöbb pasi takargatja, hogy barátnője van és félremegy, igazából ezek a férfiak engem nem vezetnek félre, mert mindig rájövök a dolgokra, érzem, ha valami olyasmi van a dologban, max utána nézek, szimatolok, de ha kitudódik, hogy igazam van, akkor sem mondok semmit, mert ez az ő dolguk, hogy hogyan és mit csinálnak, de akkor már én sem úgy fogok az illető felé viszonyulni, mert ha kamuzik nekem, nem bízik bennem, akkor sehogyan sem érdemel meg.

Amit észreveszek a társadalmi életben ténylegesen az, nem más mint egy pasi elvesz feleségül egy nem szép nőt, vagy olyat, aki egyszerű, vagy nem ad  nagyon magára, így tényleg nincs kísértés, hogy az asszonyt valaki ,,ellopja” mellőlük, de tapasztalatom az, hogy ezek mellett az asszonyok mellett, mindig van egy szuper, szexis, fiatal, szórakoztató cicababa.

Visszatérve a srácra, elmondom az igazat, tavaly nyáron együtt hancúroztunk, de igazi szexre nem került sor, orális szexre viszont igen, a melleimbe bele volt habarodva, azokat gyúrta, falta minden mennyiségben. Felesége van, ezért titkos ez a ,,kapcsolat”. Tudomásul veszem és csak szórakozni járok össze vele.  Megértem a mai férfiakat is, sokszor házasságban élnek, de nem kapnak otthon semmit, aki otthon éhezik máshol vacsorázik. Persze, általában mindig a harmadik fél a hibás, ha kiderül egy ilyen kaland, vagy szeretői viszony, mert ki lenne más?  A nők meg nem néznek szembe a hibáikkal, hogy éheztetik párjukat, vagy esetleg nem adnak magukra, némelyik úgy néz ki akár egy godzilla, lehet mondani, hogy szült egy gyermeket, meg energia így-úgy, de könyörgöm nő társaim, nők vagyunk! Adnunk kell magunkra, hogy otthon tetszünk, öltözködni, stílust váltani sminkelni, hajat beszárítani, egyszerű otthon is kivitelezhető mutatvány, amíg a gyerek alszik, vagy a nagyszülőknél van és igen is kellenek a közös programok a párjaitokkal, mozi, ágyba bújás, akármi, bár ehhez is hozzátudnék tenni, hogy minden jó nő, minden jó pasira rá lehet unni, ha nem túl érdekes, vagy attraktív az ágyban mondjuk. Kell a változatosság, és ne legyetek prűdek, éljétek meg a vágyaitokat, hiszen emberek vagytok! Az uraktól pedig több figyelmet, több romantikázást kérnék, a nő olyan, mint egy virág, meg kell hódítani és utána fog csak kinyílni. ;) Még fogok jelentkezni!

 

X. fejezet

 

Igazából, nem gondoltam volna, hogy ez így alakul majd. Többször kért tőlem találkozót, úgy voltam vele, hogy találkozzunk, de igazából nekem ez semmit nem jelentett, csak üres erotikus órákat.

Miután kezdtem megismerni, miután sokat beszélgettünk, rájöttem, hogy mennyire kedvelni való. Nincs gond vele, kedves, udvarias és aranyos, nem értem miért nem kell otthon?  Szóval, újra találkoztunk. Munka után felvett az autójával a városban. A szülei telkére mentünk ki, ahol csak füves kert van, ezért az autó hátsóülésén bontogattuk ki egymást a ruhájából, akár egy ajándék csomagot. Elkezdtük egymást csókolni lágyan, majd egyre vadabbul tekergett a nyelvünk egymás szájában, élveztük minden percét eme vadulásnak. Majd elkezdte csókolgatni a nyakamat, láttam, hogy nagyon tetszett neki, mert elidőzött rajta, aztán kibontogatta melleimet a ruhám fogságából, azt csókolgatta, gyúrogatta érzékien nyalogatva. Közben én is megszabadítottam pólójától. Végigcsókoltam felsőtestét, nyelvemmel köröztem a mellbimbóján, végigsimítottam pocakját, majd lehúztam a nadrágját és simogattam a combjait. Aztán fölé hajoltam, megfogtam meredező hímvesszőjét és elkezdtem húzgálni, már mindketten teljesen pőrén voltunk, ahogy fölé térdeltem és ráhajoltam a hímvesszőjére és lágyan elkezdtem csókolgatni, szívogatni, nyalogatni, minden centiméterét nyaltam-faltam, vadul, erotikusan, éreztem, hogy tetszik neki, közben ő az ujjaival hátulról vadul ujjazta a nedves puncikámat. Szájmunka és kézimunka váltotta egymást, ahogy ujjazott nagyokat nyögtem, lehunyt pilláimmal és élveztem a pillanatot.

Majd ismét  szájjal kényeztettem, hallottam vágyakkal tele sóhajait, majd egyszer csak éreztem, hogy megrándul a teste és a forró nedvét az ajkaim közé engedi. Kétszer estünk így egymásnak, kétszer durrantottam el a számmal, mai napig emlegeti. Mire végeztünk az egymással való játszadozással, az autó belseje ontotta magából a párát. Majd felöltőztünk és elvitt vissza a városba, elköszöntünk egymástól és nem is láttuk egy hónapig egymást.

Most újra elkezdtünk írogatni, megbeszélni az újbóli találkozót, ami ma lett volna, de sajnos nem jött össze. Egyik nap bejött a munkahelyemre ügyet intézni, kérte, hogy segítsek ebben neki, hogy mihamarabb sorra kerüljön. Abban a nézésben, minden benne volt, ahogy a szemeimbe nézett. Láttam, rajta, hogy nagyon bámul, nagyon halkan beszélt hozzám. Aztán mikor elvégezte a dolgát visszaért, közölte, hogy nem egyszerű az eset, még kell mennie pár helyre, én meg mondtam neki, hogy akkor intézze el és azzal ott hagytam. Mire hazaértem egy üzenet várt rám: Ma nagyon szexi voltál, úgy megkívántalak. Aztán másnap írtam neki üzenetet, hogy kívánom, ebből a délelőtt folyamán munka közben egy öt órán keresztül tartó erotikus üzenetváltások történtek, amelyet este folytattunk azzal, amit leírt nekem pontosabban azt, hogy  már ő is nagyon kíván és érezni szeretné a bőröm illatát és hallgatni a szuszogásomat, miközben gyengéden kényeztet. Azt vettem észre, hogy egyre többet keresi a társaságomat, viszont nem szeretnék sem belé, sem magamba kést szúrni, azzal hogy elkezdjünk egymás iránt többet érezni.

Egyébként tényleg nem értem, hogy otthon miért nem becsülik meg az embert? Ez az, amire soha nem kap az ember választ, csak néz maga elé. Igazából azt látom, hogy a kapcsolatok félresiklásának az oka az egymásra nem figyelés, vagy egyszerűen lenézzük a társunkat, vagy ahogy szokták mondani nem osztunk neki lapot és sokszor inkább csak mindenért hibáztatjuk, felsoroljuk, hogy miben nem jó és egy negatív tükröt tartunk elé, amit ő elfogad és úgy fogja elkönyvelni magát, mint egy balek, itt szoktak általában a kapcsolatok összetörni, mert vannak bizonyos elvárások, amiknek meg kell felelni.

Sajnos azt látom, hogy a mai asszonyok a férjüket egy idő után leültetik a kispadra és nem adnak nekik semmit, sem odafigyelést, sem szexet, semmit. Ezért a férfi önbizalma hatalmasat zuhan a semmibe, aminek következtében leírja magát, depressziós lesz, vagy egy idő után más nőbe lesz szerelmes, ahol ezeket a dolgokat mind megkapja, de ez senkinek nem könnyű helyzet, ezt már az elején rendbe kellene tenni, hogy ne történjen ez meg így. Azt azért hozzátenném, hogy mennyivel más minden ember, sokan a párjukat használják tükörnek, tőlük várják a visszaigazolást, holott az bennünk kell, hogy legyen! Alapvetően kell, hogy az ember önbizalommal rendelkezzen és azt meg is őrizze a tartásával együtt, viszont van akitől elveszik gyermekkorban, elveszik a szülei, vagy éppenséggel később a párja. Ezt nem szabad hagyni, hogy elvegyék tőlünk. Sajnos, nagyon sok ember egy tipikus negatív felfogású családba születik meg, és minden második mondat az, hogy ne próbáld, úgy sem fog sikerülni neked! Ne csináld, mert semmi értelme! Hagyd abba, mert nem értesz hozzá stb.

Az ilyen családi mintákkal sajnos tele van a padlás, már gyermekkorunkba belénk kódolják ezt a fajta gondolkodást, de ebből ki lehet törni, ahogy én is kitörtem. Évekig csak a negatívumokat hallgattam, igazából addig, amíg fel nem nőttem, meg is lett az eredménye, az iskolában tanulási zavarokkal küzdöttem, aztán szépen lassan elkezdtem kitörni ebből az egészből és elvégeztem a megye legjobb iskoláját, szóval, ha azt mondják lehetetlen, akkor is mutasd meg, hogy lehetséges. Én  azóta nem az emberekre hallgatok, nem érdekel igazából ki mit gondol rólam, mert én élem az életemet, nem kell senki ahhoz, hogy lássam önmagamat, nem kell senki tükre, mert én teljes egészében tisztában vagyok önmagammal, erősségeimmel, gyengeségeimmel és az egészséges önbizalmammal.

 

XI. fejezet

 

Újra találkoztunk. Munka után újra a telken estünk egymásnak.  Úgy döntöttem, szerzek neki egy kis meglepetést így a sima pólóm alatt egy nagyon cicikidobós csipkés felső volt, ahogy araszoltunk az autóval felfelé, lekaptam a pólómat és már csak ez a szexi trikó maradt rajtam a domborulataimmal. Combközépig érő szoknyám alatt egy fekete harisnya volt.

Mikor kiszálltunk az autóból, megcsókolt, majd vetkőztetni kezdtem, csók közben markolászta a melleimet, benyúlt a combjaim közé és akkor érte a felismerés, nem volt rajtam bugyi, de a harisnya is ki volt vágva a puncimnál, így a csupasz, nedves puncimon simította végig a kezét, aztán haladt, haladt, egyre beljebb a csók közben, már vadul ujjazott, és guggolt a combjaim között vadul lefetyelte nedves puncimat, élvezettel nyögdécseltem, kívántam az egész lényét.  Felhúztam és én is végigcsókoltam a testét, vad csókkal kezdtem a száját, nyelveink sebesen kergették egymást, majd csókoltam a nyakát, köröztem a nyelvemmel a mellbimbóján, majd egyre lejjebb haladtam és kezembe vettem ágaskodó férfiasságát, húzogattam fel-le, majd egyszer csak számba vettem és szívogatni, szopogatni kezdtem, lágyan, erotikusan, láttam, hogy élvezi, de azért szerettem volna meglepetést szerezni neki.

Elterülve feküdt a pokrócon most már teljesen meztelenül, elővettem a fém bilincsemet, végighúztam meztelen, izmos felsőtestén, megrezzent, ezért mondtam neki, hogy nem kell tartania tőlem, vigyázok rá, egyben adom otthonra vissza, mosolygott. Rákattintottam a bilincset a farkára és szenvedélyesen szopni kezdtem, ajkam teljesen rásimult meredező farkára, éreztem, élveztem lüktetését, szenvedéllyel szoptam, de nem szerettem volna, hogy elmenjen, ezért félbehagytam, ő rám szólt, hogy szeretne kutya pózban belém hatolni, ezért bepuccsítottam neki, aztán némi ügyködés után belém hatolt és elkezdett szenvedélyesen, vadul pumpálni, úgy megküldte hátulról a puncimat, hogy előre estem fejjel és nem sok kellett volna ahhoz hogy le ne fejeljem a fűvel borított telket, éreztem, ahogy nedves puncim átöleli lüktető, ágaskodó férfiasságát. Gyorsan elment és pár lökés után elégedetten nézett rám.

Majd elindultunk visszafelé jó sok szúnyogcsípéssel, aztán elköszöntünk egymástól a város kellős közepén. Azóta nem láttam, de beszéltünk, valószínűleg ez maradt életünk legutolsó ,,kirándulása” egymással.

Nagyon sok mindenen keresztülmentem már, voltak akiket szerettem, de nem szerettek viszont, voltak akiket szerettem és hazudtak, belém rúgtak, lelkileg kifacsartak, ezért nem is vagyok hajlandó belemenni lelkileg valami újba, másba. Úgy érzem nekem az nem való, belém rúgtak és aláztak családok, míg én igazán szerettem, pokolba  ezekkel az érzésekkel!

Nagyon nagy csalódás, amikor mindent oda adsz magadból, nyújtod tálcán és nem kapsz mást csak rosszat, gyűlöletet, utálatot, kutyába sem vesznek, nem vagy más közöttük csak egy senki, akit senki nem szeret, de főzni, mosni, takarítani és ,,villogni” lehet vele, lehet a ,,háremhölgyed”, adhat vad piszkos szexet, újíthat mindig úgy az ágyban, ahogy én tettem, de valahogy soha nem éreztem azt, hogy igazán kívánnak. Férfi, akit már-már szinte ,,meg kell erőszakolni” mert nem hajlandó nőnél kezdeményezni, férfi az aki félévente egyszer teljesít szexuális kapcsolatot és férfi az, aki soha nem hódol be a nőnek, a nő ugorjon rá és teperje le.

Évekig tettem, csináltam, de soha nem voltam megbecsülve, egyszerre voltam társ és barát, akivel mindent meg lehet beszélni, persze ki akart volna velem bármit is megbeszélni?