Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Erotikus történetek, szex történetek, családi szex, pornó történet


Itt még több szextörténet vár rád!

erotikus történetek, családi szex történetek

Fiam tizennyolcadik születésnapja

2017. július 20. - erotikustortenet

Egyedülálló, két gyermekét nevelő apa vagyok. Sarah lányom tizenkilenc, a fiam Mike pedig most lett tizennyolc éves.  A feleségem Julie, háromévi házasság után úgy döntött, hogy elhagy bennünket, azóta csak hárman vagyunk. Mikor közeledett Mike születésnapja, elhatároztam, nagykorúvá válása alkalmából rendezek vele egy „fiús estet”. Kikölcsönöztem egy pornófilmet, vettem egy karton sört. Mike egy kicsit befelé forduló volt, mindig csak tanult, hogy jó jegyeket kapjon, és félénken viszonyult a lányokhoz. Gondoltam, az ünnepség majd egy kicsit feloldja, és szórakozunk egy jót. Szombat este Sarah elment a barátnőivel szórakozni, mi ketten beültünk a tévé elé, felbontottunk egy-egy sört, elkezdtük nézni a filmet.

 

Tíz perc telhetett el, és alig voltunk túl az első akciójeleneten, amikor Sarah váratlanul hazajött és betoppant a szobába. Ideges lettem, nem tudtam, mit gondol erről az egészről. Meglepetésemre azonban, csak megkérdezte, hogy nézheti-e ő is. Mondtam, hogy persze, és ezzel lehuppant Mike mellé a kanapéra.

Néztük a filmet, közben rájuk pillantgattam, hogy lássam a reakciójukat. Mike lenyűgözve meredt a TV- re. Biztos voltam benne, hogy még szűz, és ez az első alkalom, hogy szemtanúja egy szexuális aktusnak. Feszülten figyelt minden jelenetet. Sarah nem tűnt izgatottnak, tudtam, hogy szexuálisan aktív, mert 18 éves korában arra kért, hogy vegyek neki fogamzásgátló tablettákat. Ahogy a film a vége fele közeledett, a forróbb jeleneteknél Sarah egyre izgatottabban mocorgott, combjait össze- összeszorítgatta, nagyokat hörpintgetett a sörös dobozból. Mike szemei még mindig a TV- re tapadtak és a műsor hatására a “lámpás” a nadrágjában egyre inkább nagyobbodott. Sarah egyre nyughatatlanabb lett, végül Mike lábára tette a kezét. Mike egy pillanatra meghökkent, mintha csak most vette volna észre, hogy a nővére mellette ül, ránézett, aztán visszafordult, hogy el ne mulasszon akár egy pillanatot is az akcióból.

Sarah határozottan végigsimított kezével Mike lábán, majd erősen megmarkolta a nadrágban rejlő “lámpást”. Mike hirtelen feljebb csúszott a kanapén, döbbenten nézett nővérére. Sarah amolyan “szükségem van rád” pillantással nézett vissza rá, ravaszkásan mosolyogva, mintha azt gondolná: “Mike még csak nem is sejted, milyen élmény vár rád”.

Mike kérdőn nézett rám, várva, hogy valahogy állítsam le a nővérét. Megvontam a vállam, és egy “engem nem zavar” pillantást küldtem felé. Nagy meglepetésemre, Sarah úgy viselkedett, mintha ott sem lennék a szobában. A fotelemben ültem, elég távol ahhoz, hogy egyedül érezhessék magukat, és mégis elég közel, hogy lássam, mi folyik kettejük között.

Mike Sarah arcába nézett, ő pedig anélkül, hogy levette volna tekintetét Mike- ról, megfogta a kezét, és az egyik melléhez szorította. Mike finoman simogatni kezdte a melltartón keresztül, megpróbálta felmérni annak méretet, es keménységét, közben Sarah öccse lüktető botját simogatta.

– Állj velem szembe!- mondta Sarah, miközben megragadta Mike felsőkarját, hogy felsegítse. Szavai kizökkentettek az eddig csak álomnak tűnő eseményekből, hirtelen tudatára ébredtem mi is történik a lányom és a fiam között. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Tudtam, ez nem helyes, de a film, és a fiatalok cselekedetei annyira feltüzeltek, hogy többet akartam látni. Elhatároztam, nyugodtan ülök és végignézem, barmi történjék is. Mike felállt, Sarah a pamlag szélén ülve kigombolta a nadrágját, végig simította ujjait az alsónadrág pántján, majd egy rántással lehúzta a nadrágot es az alsónacit. Mike farka kivágódott, egyenesen nővére arca elé. Sarah Mike combjának belső felét cirógatta, óvatosan, nem érintve farkát vagy golyóit. Játszadozott vele, hogy felkorbácsolja benne a szenvedélyt, közben az arca előtt meredő fiatal botra bámult, csodálva annak hosszát és vastagságát. Végül kezei a golyókra tévedtek, megmarkolta őket. Mike felnyögött, farka megvonaglott, majd görcsberándult. Sarah tudta, hogy öccse nincs messze a kilövelléstől. Kezébe véve a merev faszt, tett még néhány simogató mozdulatot, aztán becsúsztatta a szájába. Mike ismét felnyögött. Az én farkam is lüktetni kezdett, amint elképzeltem, mit érezhet Mike, miközben farka ott csúszkál a meleg, nedves szájban.

Sarah profiként dolgozott Mike farkán. Szopta, nyalogatta, majd néhányszor az ajkához veregette. Mosolyogva nézett fel öccsére, miközben nyelvével megfricskázta Mike botjának alsó, érzékeny részét. Mike rekedtes, bizonytalan hangon megszólalt.

– Azt hiszem, abba kellene hagynod.

Sarah figyelmen kívül hagyta kérését, szája tovább folytatta az utat le es föl Mike farkán. Egyszerre Mike felkiáltott, közben nővére torkába élvezett. Sarah továbbra is szájában tartotta a duzzadt hímtagot, mialatt az újabb es újabb ragacsos gecit spriccelt.

Mike farka gyorsan összehúzódott és kicsúszott nővére szájából, melyet Sarah egy csókkal búcsúztatott. Mike a díványra rogyott, kezeit és lábait szétterpesztve.

– Hú, ez nagyszerű volt!- sóhajtotta

Sarah kuncogott, majd felállt.

– Most te jössz!- szólt, közben elkezdte kigombolni a blúzát. Gyorsan megszabadult tőle és a farmerjától, a melltartót es a bugyit magán hagyta. Megállt egy pillanatig, időt hagyva Mike- nak, hogy feltérképezze testét. Sarah az iskolában atletizált, és természetesen nagyon népszerű volt a fiúk körében. Gyönyörű teste már magán viselte egy felnőtt nő érzéki vonalait, ugyanakkor magán hordozta a fiatalságot és az izzást.

Csípőre tett kézzel állt Mike előtt, aztán lassan végigsimított a hasán. Keze végig siklott a mellén, egészen a válláig. A mozdulattól mellei megemelkedtek, és a lenyűgöző dombocskák kibukkantak a melltartóból. Kezei tovább vándoroltak, finoman végigcsúsztak a tarkóján, elérve a hajfürtöket. Kinyújtotta karjait, es kezeit a feje fölött összekulcsolta. Csodálatos látvány volt a fiatal nyújtott test. Hosszú, izmos lábak, lapos has, nem túl nagy, de formás mellek. Mike leesett állal bámulta, miközben az én farkam valósággal lüktetett.

 Sarah kikapcsolta a melltartót, egy darabig magán tartotta, majd ledobta, felfedve melleit. Csúcsosak voltak, teltek, es előre meredtek. A fürdőruhájának köszönhető kis fehér háromszögek, és a fényes, rózsaszín mellbimbók olyan szembetűnőek voltak, mint a neonfények egy sötét sikátorban. Mellbimbói kis rózsaszín halmok voltak mellei csúcsán, mint cseresznye a fagyi tetején.

Miután levette a melltartóját, megfordult, a fenekét Mike felé fordította, kissé előrehajolt, ujjait a bugyi pántja alá csúsztatta. Elkezdte lassan lejjebb tolni, felfedve ezzel a legszebb szív alakú segget, amit valaha is láttam.

Mike petyhüdt farka kezdett izgalomba jönni. A mikor a bugyi a földre hullott, Sarah megfordult, Mike fölé hajolt, melleit öccse arcába nyomta. Mike szájába vette a mellbimbót es szopni kezdte, miközben a másik mellett masszírozta. Sarah szélesre terpesztette lábait, mintha azok egy fordított V betűt formáznának. Ebben a helyzetben tökéletes belátás nyílt a pinájára, kikukucskáltak rózsaszín és nedves szeméremajkai.

Megfogta öccse masszírozó kezet, es az ágyékához vezette. Szeméremajkai közé nyomta Mike ujjait, felvezette a csiklóig, majd dörzsölni kezdte, miközben csípőjét előre- hátra mozgatta. Hagyta, hogy Mike keze folytassa, miközben lehunyta szemeit. A farkam szinte mar fájt, amint néztem, hogyan tárják fel Mike ujjai a kis rést. Szerettem volna behelyezni kemény farkamat az édes, fiatal pina mélyébe, minden önuralmamra szükségem volt, hogy a fotelben maradjak.

Sarah, miután látta, hogy öccse fasza keményen áll, megfordult és felhúzta magát Mike lüktető rúdjára.

– Lássuk, mit tanultál a filmből!- szólt, majd elkezdett le-fel csúszkálni Mike szerszámán. A mellei játékosan csapódtak egymásnak a baszás ritmusára. Mike kezei először nővére csípőjén voltak, aztán feljebb csúsztatta őket, amíg el nem érte, es be nem takarta a melleit. Úgy kapaszkodott beléjük, mintha fogantyúk lennének. Mivel lányom épen szemben volt velem, a punciját néztem, ahogy a lágy, rózsaszín ajkak elnyelik Mike szűz farkát. A csodálatos látványra teljesen beindultam. A faszom lüktetett és szinte szétfeszítette az alsónacimat, éreztem, hogy bármelyik pillanatban eldurranhat.

Kiugrottam a fotelból, a lányom elé léptem. Amint közelebb értem, kinyúlt és megsimogatta a kidudorodásomat. Láttam a szemein, hogy ugyanarra gondol, amire én. Ledobtam a nadrágomat, kiszabadítva duzzadt szerszámomat. Sarah szemei elkerekedtek, a farkam sokkal nagyobb volt, mint Mike-é. Mike egy pillanatra rám nézett, aztán tekintete gyorsan visszatért a farkán ugráló seggre. Sarah elkezdte húzogatni a farkamat, miközben tovább lovagolt testvérén. Mar majdnem elmentem, amikor hirtelen abbahagyta a műveletet. Lihegve az ágytornától, eleresztette a farkamat, előrehajolt, felemelkedett egészen addig, amíg Mike farka épphogy csak nem csúszott ki a hüvelyéből, aztán szép, lassú mozgással csúsztatta be és ki.

Sarah felállt, lemászott a padlóra, kutyapozícióban térdelt, a seggét felénk mutatva. Hátát meghajlította, a feneke kidomborodott, szélesre tárta szeméremajkait, felfedve ezzel a tátongó lyukat. A farkam megrándult erre a látványra.

– Gyere, Mike, tedd be hátulról!- mondta. Mike mögé térdelt, kezébe vette a szerszámát, majd bevezette testvérkéje forró és nedves lyukába. Mike lassú lökéssekkel kezdett, de hamar gyorsabb ritmust vett fel. Letérdeltem lányom elé, faszom közvetlenül az arca elé került. A szájába toltam hímtagomat, és mialatt Sarah a duzzadt farkamat szopta, néztem, ahogy Mike hátulról bassza őt. Mike gyorsított kicsit a tempón, Sarah tovább dolgozott a farkamon. Mike beletett apait, anyait. Sarah feneke hullámzott a lökésektől, a mellei pedig vadul csapkodtak. Ez több volt, mint amit el tudtam viselni, a golyóim készen voltak, hogy szabadjára eresszék a legnagyobb töltetet, amit valaha is termeltek. Már nem tudtam tovább tartani. Megragadtam Sarah fejét, amint megéreztem, ahogy a meleg kibuggyan büszkeségemből. Nagyot nyögtem, miközben teleélveztem a száját. Éreztem, ahogy a farkam tovább pulzál, újabb és újabb adagokat pumpálva lányom várakozó szájába. Megkönnyebbülve dőltem hátra, és csuktam le szemeimet.

Hallottam amint Mike elereszt egy kiáltást, miközben az utolsókat lökte, végül Sarah hátára rogyott.

 Tudtam, hogy nedvét most lövellte bele a forró húsba. Milyen szerencsés fickó, gondoltam, de én sem voltam elégedetlen.

– Boldog szülinapot Öcsi!- mondta Sarah, majd rám nézett és ravaszul elmosolyodott.

A későbbiekben egyáltalán nem beszéltünk erről a kis epizódról. Ki nem mondva megegyeztünk, hogy ez a dolog csak egy alkalomra szólt. Ugyanúgy éltünk, mint előtte, egy dolog változott: Mike már nem olyan befelé forduló.



Sex Stories
Milf szex

süti beállítások módosítása