Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Erotikus történetek, szex történetek, családi szex, pornó történet


Itt még több szextörténet vár rád!

erotikus történetek, családi szex történetek

Az esküvőn buzultam be

2017. augusztus 04. - erotikustortenet

Ryan esküvője is tartott némi meglepetéssel, ahogyan persze másoké is, viszont erre éppen nem számítottam. Bár ha nem lépek be, talán el se tudnám ezt mesélni most nektek.
Még volt egy óra a hivatalos kezdésig, a vendégek elég szép számmal kezdtek gyülekezni az üléseknél, ahol is én és a feleségem az első sorokban ültünk.
Loren az egyik unokahúgával beszélt éppen, míg én a pulpituson lévő fiatal papot néztem. Szőke felfelé álló tincsei voltak, finom apró szőrzettel az arcán és mikor egy pillanatra felénk fordult igéző barna szemeivel pislantott rám, aztán elfordult. Mint kiderült feleségem és épp róla beszélt, a még facér lánynak, aki elvörösödve kuncogni kezdett. Igaz, meg kell hagyni nem éppen egy szokásos pap a sok közül, széles vállával, magasságával, és ha csak egy percre is elképzeltem a reverendája nélkül, mely mintha kicsit feszült volna rajta.
- Érdekes helyettest találtak az esküvőre nem gondolod szívem? – mondta a feleségem, mire felé fordulva kicsit bűnbánóan elmosolyodtam.
- Tessék? – mire ő fülemhez hajolt.
- Csak annyit mondtam, hogy egy kicsit fiatal a pap. De legalább gyorsan be tudott ugorni Péter pap helyére. Szerencséjük volt. – bólintottam egyet, ő pedig folytatta a beszélgetést az unokahúgával.
Ami végül nem kerülte a figyelmemet, beleértve a többiekét is, azaz volt, hogy Ryan nem volt sehol, az esküvője pedig bármikor elkezdődhetett. Mielőtt még emberek fordultak volna a másik felé, rákérdezve a vőlegény hollétéről, a feleségem bátyja hirtelen átfutott az ülések között és odament a paphoz.
A fülébe súgott valamit, mire az követni kezdte, én pedig a szememmel követve őket láttam, hogy bemennek az egyházfő irodájába.
- Megyek, megnézem, mi van Ryannel. – felálltam és Loren rám nézett. – Egy kicsit idegesnek tűnt, megkérdezem kell-e neki valami. Rendben?
- Persze, menj csak szívem. – felállt és egy gyors csókban osztozkodtunk. – Emlékszem, hogy te is milyen ideges voltál akkor.
- Soha nem fogom elfelejteni azt a napot. – és egy újabb csókkal később, már az iroda ajtaján kopogtam be, majd újra, míg nem a némaságra benyitva ismerős hangok csapták meg a fülemet, melyre be is csuktam magam után.
Székek voltak egymásba téve a szobában, ahonnan balról nyílott egy újabb helység, melynek első látásra a falait végig könyvek borították.
Belépve pedig megláttam a sarokba egy íróasztalt, melynek a szélén a pap dőlt lehúzott nadrággal és alsóval, miközben Ryan a lomposát szopta éppen.
- Látom kellett egy kis isteni útmutatás még az esküvő lett. – meghallva a hangomat felém néztek és kicsit összerezzentek, de mikor látták, hogy húzom ki az övet a nadrágomból, már is jobb kedvük lett.
- Igen és a kedves Jake tiszteletes nagyon segítőkész tud lenni. – mondta és újból eltűnt a szájában a dákó, míg én mellé ültem a paphoz, lehúztam az alsómat és már is Ryan keze kezdett mozogni rajta.
Felnyögtem és látva, hogy a fiún is ugyan ezek az élvezetek hullámoznak végig szóba elegyedtem vele.
- Szóval ilyet tehetnek a papok? – melyre egy széles mosoly volt a válasz, illetve, az, hogy barátom szája átváltott az enyémre, az ujjai között pedig már a másik mozgott.
- Igen, pláne, hogy én nem vagyok pap. – ezt hallva a vőlegény felé néztem, aki mit sem törődve a hírrel tovább folytatta idegeinek megnyugtatását a farkunkon.
- De hát… akkor te… - és gyorsan megadta a választ rá.
- Péter atya felhívott, hogy betudnék-e segíteni neki egy esküvőnél, én persze, azt mondtam miért ne, azt gondoltam, hogy valamilyen búcsúra gondolt táncolni. De mikor megérkeztem rájöttem, hogy a szertartásra célzott. Persze a szöveget tudom, meg van némi teológiai ismeretem, de azért még se leszek ettől felszentelt ember. – a Ryan váltott és újra az övét szopta, a pap pedig kezét a fejére téve finoman húzta rá a férfiasságára.
- Így mikor a vőlegény odajött, hogy kéne némi lelki támogatás, utána mentem, persze kicsit féltem, hogy a bibliából kéne idéznem meg ilyesmi. Amikor az irodába lépve lehúzta a cipzáramat és nem tétovázva rá cuppant a farkamra, már nem aggódtam annyira. Közben elmeséltem neki is ezt, így már bűntudat nélkül folytatta tovább. – a vőlegény otthagyva az enyémet ujjaival az ifjú heréit masszírozta, nyelvével szeretgette az előtte lévő kemény faszt.
Szabad kezével pedig a sajátját előrántva húzogatta rajta a fitymát, mely már hatalmasra nőtt a gatyájában. Jake szemével látva a szabadon lévő falloszomat, megnyalva a száját az asztal felé tekintgetett, majd vissza rám.
Értve a célzást kibújtam a nadrágból és az alsóból és cipőstül feltérdeltem, a szájához álltam be. Ahol is a nyelvét kinyújtva ízleltette meg a finomságot, közelebb mozdultam és már el is tűnt az ajkai között.
Ryan fel sem pillantva élvezte ki az ízeket a szájában, melyet nem régibben tapasztalt még csak meg, mégis teljesen függőjévé vált eme újfajta kalandoknak. A hotel és a zuhanyban történtek jutottak nekem is az eszembe.
Kirázva a hideg, hogy még nem telt el 24 óra, de máris Ryan seggét akarom megdugni. Ahogy talán a papnak is csak ezen járt az esze, miközben azt megfogva lendítettem meg a csípőmet felé újból és újból. A vőlegény ajka között úgy tűnt el az ifjú szerszáma megállás nélkül, mint egy gyors vonat az alagút felé. Az ujjai szorosabban fonódtak a farkára, ahogy érezte a testén egyre többször átrohanó érzéseket. A szopás mellett megéreztem az atyja ujjait a heréimen, melyeken olyan lágyan simított végig, hogy lúdbőrzött tőle a hátam is.
Miközben ezt folytatta a teste megrándult és egy pillanatra felnyögött, majd ezt levezette a dákomon. Ryan száját a löketek gyorsan megtöltötték, az álláról csorgott le a sperma a padlóra, de nem törődve vele szopta jó erősen az utolsó csöppig. Mikor kihúzta a szájából, ajkán fehéren csillogott az ondó, ahogy ránk emelve a tekintettét maszturbálni kezdett. Én figyeltem mit csinál, ahogy a pap is és ettől csak még jobban rácuppant a szerszámomra. Ryan feje izzadt volt és egy kis pír is kezdett rajta megjelenni az erőlködéstől, hogy még tartsa vissza, viszont a vágy erősebb volt.
Fogát összeszorítva rándult meg és rózsaszín makkjából feltörő ondófolyam felcsapott és lefolyt az ujjain át a farkán, melyet vég nélkül húzott, szemét le nem véve rólunk. Addig csinálta, míg puha nem lett, majd az ajkába dugva az ujjait lenyalta onnan. A fekete nadrágjára is került, ahogy az előtte lévő padlót is kisebb, nagyobb csöppek borították. Kielégülve nézett fel ránk és hallgatta, hogyan juttok el én is a csúcsra. A pap nagyon értett a dolgához és még jobban ahhoz, hogy el is érje azt. Szopott, majd kihúzva körbenyalta a makkomat és az arcához húzva azt, értettem, mit szeretne. Megragadtam és sebesen mozogni kezdtek az ujjaim a dákómon, melyből pár pillanat múlva már fehér esőként zuhogott rá az egyházfő arcára.
Oda is nyomva, hagytam, hogy rajta folyón végig, miközben megremegtem az erőteljes orgazmustól. Ryan nem tétovázva felállt lógó péniszével, lehúzott cipzárjából és a papnak az arcát kezdte lenyalni, míg az a másik arcát csókolgatta. Elérve a farkamat azt is megnyalta, majd onnan elérve az ifjú ajkát megcsókolta. Meg akartam én is kóstolni őket, amikor az ajtón kopogás hallatszott. A pap lehúzott nadrággal elbotladozott az ajtóig, míg mi is közelebb menve figyeltük az eseményeket.
- Szívem bent vagy? Már mindenki nagyon aggódik Ryan miatt. Jól van? – meghallva Loren hangját elöntött a félelem, beleértve a bátyját is, de nem úgy, ahogy Jaket.
- Sajnálom, de Ryan nincs jól. Kérne még egy nagyjából 1-2 órát, míg rendbe jön a hasa. Azt mondja, hogy hányingere van és azóta nem is jött ki a wc-ből hölgyem. – összenéztünk és boldogan vettük tudomásul, hogy a papunk, még nem végzett velünk, látva erre Ryan emelkedő péniszét, gondoltam ő is egyetértene ezzel.
- Oké, rendben atyám. Elmondom mindenkinek, hogy ne aggódjanak. De ha kérhettem a férjemmel együtt próbálják meg kicsit siettetni a dolgokat. A menyasszony már kezd kicsit ideges lenni. – Jake rám kacsintott, én pedig vissza rá, hát persze, hogy sietni fogunk Ryant kellően megbasszni.
- Mindent megteszünk asszonyom, amit csak emberileg lehet. – elmosolyodtunk, ezen és az ajtó túlról az elmenő lépéseket hallva visszamentünk az irodába.
Kibújtattuk Ryant a ruháiból, megszabadítottuk mindenétől és már pucéran dőlt rá az asztalnak, miközben én nyaltam, ujjaztam a lyukát felváltva, Jake pedig alá mászva szopta farkát. A vőlegény megkapaszkodva és aprókat hümmögve az orra alatt élvezte az egyház nyújtotta lelki támaszt.
Lyukán finoman cuppogtam, ahogy a nyelvem befelé kalandozott. Szememet le nem véve az atyja emelkedő dákójáról, melyen finoman végighúztam a kezem. A fiú mikor a szájából kihúzta Ryan falloszát, felém nézve látta, hogy mit csinálok, elmosolyodott és újfent szopni kezdte. Az ujjaim a nyálamtól nedves farában mozogtak ki és be, szélesítettem ki mindannyiunk számára. Mert ott benn aztán volt sok hely. A vőlegény alig bírva ki nyögdécselt finoman, rájőve a tényre, hogy ezután sem fog tudni leállni a férfiak érintéséről a testén. A pap ujjait megmozgatva a heréin és végigszántva az izmos testén, barátom lúdbőrzött tőle a jó értelemben.
Aztán az egyházfőt magamhoz intve odajött hozzám és együtt kezdtük el nyalni és ujjazni. Ajkunk össze-összeért, ahogy az élvezeteket a tetőfokára hágtuk Ryanben, így a vége felé az ujjaink mozogtak benne, a nyelvünk pedig a szánkban. Egymásra néztünk, majd rájőve, hogy a vőlegény eléggé készen áll már Jake állt fel a seggéhez, én pedig a cipőt és zoknit lehúzva felültem Ryan fejéhez. Aki nem tétovázva hajolt az ágyékomra és szeretgetni kezdte a szerszámomat.
A pap pedig lassan beillesztette, de olyan könnyedén belement, hogy már tövig be tudta tenni neki és már is elkezdett mozogni. Ezt megérezve a vőlegény hangosan felsóhajtott, de már a következő ováció a fiú farka iránt, már csak az én dákómnak szólt az ajka között. Az ingemet elkezdtem kigombolni a csuklómnál, majd az egészet, meglazítva a nyakkendőmet és ledobva az öltönyöm zakóját a földre.
A pap sem tett másképp meglazította reverendáját és levette a fekete-fehér felsőjét, nem maradva más rajta, mint a cipő és az anyag a nyakában. Egymásra néztünk, ő pedig meglendítve a tenyerét rácsapott egyet Ryan fenekére, akitől csak még jobban rákapott a farkam ízére. Ezt észlelve még egy párszor rásuhintott.
- Mondd csak gyermekem, hát megbántad-e a bűneidet, hogy esküvőd napján leszopsz két férfit? – minden egyes szavát nagy komolysággal ejtette ki, de a száján görbülő mosoly miatt nem tudtam komolyan venni, ahogy Ryan sem, mint hogy éppen az atya farka éppen egyre mélyebbre kerül benne.
- Nem atyám. Nem. Bűnös vagyok. Mit javasol nekem? – mondta és visszadugva a szájába a dákómat, mind a ketten kíváncsian vártuk a választ, mire egy újabb csapást kapott a már vöröslő farára.
- Verést, hogy megbánd tetted. – suhintott még egyet, melybe megremegett a teste. - Fehér anyagot a testedbe, hogy tudd ki volt benned. – ezután több ütést nem kapott a fenekére, de Jake egyre jobban beindult.
Kezeit pedig, hogy használni tudja Ryan előre lengedező farkát megrántva kezdte húzogatni erélyesen. Barátom szóhoz sem jutva, bár megpróbálta volna, de éppen az ujjaim a hajába markolva húztam le az ágyékomra.
Melyen már a nyála folyt végig, kezével dörzsölve a zacskómat kényeztetett, ahogyan mi is őt. Aztán Jake homlokáról letörölve az izzadtságot a végpontban rákérdezett.
- És mondd csak gyermekem, színezzük be csak a lyukad, vagy tán elfogadod-e belsődben magunkat. – már a foga között nyögte ki ezeket a szavakat, kezével elengedte a faszt is, melyre Ryan felemelkedve tőlem válaszolt.
- Belsőmben atyám. Akarom. – kicsit úgy éreztem, mintha az esküvői fogadalomra mondaná, mégis tudtam, hogy éppen a pap utolsó lökéseit küldve be neki, adott rá engedélyt, hogy bele élvezzen.
Jake megrázkódott és utána ki-be húzogatva még a farkát benne, hagyta, hogy benne elvegyüljön az ondó tömege. Aztán felém intett és az asztalról lemászva, odalépve mellé ragadta meg a péniszemet, mikor ő kihúzta belőle, én egyből benne voltam. Éreztem az elképesztően csúszós, meleg spermát, ahogy körbeöleli teljesen a farkamat. A fiúnak kellett a seggemnél fogva feléje mozdítani, mert annyira lemerevedtem eme fantasztikus érzésben. Miközben Ryan kezével maga alá nyúlva húzogatta a dákóját. Éreztem, ahogy az ujjak a lyukamba vájnak, melytől visszatértem és már én löktem magamat Ryan felé, de az atyja segítő keze végig ott maradt rajtam.
Ahogy a nyelve is a számban, amikor közelebb lépett hozzám. Lesegítette rólam az inget is, ami még rajtam volt az nyakkendő, melyet megragadva húzott mindig magához egy újabb csókra. A közjátékokkal kerítve én is elértem a csúcsot, a testemet újfent átjárta a gyönyör hullámai, ahogy a farkamból kilövellő férfi nedv elhagyott engem. Megtöltve ezáltal a vőlegény segglyukát.
Aki az újabb orgazmusunktól megremegve még abba is hagyva a húzogatást, csak rám koncentrált. Ahogy még mindig benne tartva löktem egy párat, elégedetten végighúzva Ryan nedves hátán a kezem, hogy milyen jó kis sógorom van is nekem. Aztán kihúztam és azon nyomban Jake szájában kötött ki, aki végignyalta és meglepődve visszadugta ahonnan jött és ami újból rákerült, ondót lenyalta megint.
Ezt eljátszotta, addig, míg már az erő kiszállt belőle és már a nyelvével tapadt a lyukra. Mellé térdelve én is belenyaltam, a vagy éppen a nyelvéről kóstolhattam meg a számban. Közben Ryan hátranézve figyelte, mennyire nekem is szükségem lehetett egy kis lelki babusgatásra Isten földi helytartójától.
Akivel aztán belefeledkezve a csókba már ott simogattuk egymás testét a padlón térdelve, míg a vőlegény a fejünk közé nem dugta a még merev farkát. Az ajkunk közé betéve nyomta előre a csípőjét, míg kezünkkel a heréjét és a lyukát cirógattuk tovább. Felfelé is kalandoztunk, Ryan el se merte hinni volna, hogy ilyen szerencséje lesz, hogy éppen én jöttem utána. Most akkor éppen magyarázkodhatna hiába egy ismerősének, ahelyett, hogy a pappal együtt a húga férje szopja éppen le.
Furcsa az élet, gondolta, miközben Jakel vállvetve nyeltük el magukban dorongját. Végigfigyelte mindezt, azt, ahogy mi is megéreztük megránduló testét. Elölünk elhúzva verni kezdte előttünk és eléje tartva az arcomat pár pillanat múlva éreztem a testemen végigfolyó meleg nedvét, melybe belepárosult egy simogató érzés is. A vőlegény kisebb nyögéseket ejtve nézte, hogyan csorog végig rajtam férfias nedve, melyre meg is nyalta a száját. Az ifjú tiszteletes lenyalta rólam és még jobban hozzám dörgölte barátom farkát, hogy honnan nyalinthassa le.
Én is magamhoz vettem egy pillanatra, a számba fogva cuppogtam, szívtam ki belőle a maradékot, onnan pedig Jakeben kötöttem ki. Imádtam a testét, az illatát és, hogy mennyire kívánatosnak tart minket is. Ryan is alánk szállva beszállt közénk, együtt simulva a másikhoz, miközben felemelkedtünk és az asztalról kezdtük leszedni a fölösleges dolgokat. Nem is sejtve, hogy a bent lévő nyögéseket és apróbb kielégítő sóhajokat a hányás hangjának könyvelték el az ajtón túlról. Így onnan ellépve még egy kis türelmet kértek mindenkitől, míg a vőlegény jobban nem lesz.
Pedig ha látták volna, amit én, hogy Ryan milyen erőtől duzzadó férfi, akkor nem ezt hitték volna. A pap is megszabadult a cipőjétől, míg én felfeküdve az asztalra húzogattam a péniszem és nyalogattam az egyre vastagabb szerszámot az orrom előtt. Az ujjaimhoz becsatlakozott Jake is, aki a lába között úgy szintén erőnek teljében állott közöttünk. Melynek láttán én sem lehetettem volna felkészültebb a továbbiakra.
Ryan átemelve rajtam az egyik lábát, megtartottam a férfiasságomat neki, míg ő szép lassan ráhelyezkedett, és mint az előbb könnyedén belecsusszant. A megfelelő kenőanyag mindenre kiváló. Velem háttal helyezkedett el, majd a vőlegény dákójára pedig ugyan olyan módon és helyzetben Jake ült rá. Lassan megindult raja, lábát kitámasztva az asztalon, miközben belekezdett egy hagyományos beszédbe.
- Az atya, a fiú és a barátod nagy fasza által. Házastársaknak nyilvánítalak ki titeket. – nyögte már az utolsó szavakat, ahogy beindult rajta, épp, mint én is emelve az ágyékomat Ryan felé.
- Ámen! – mondtuk mind a ketten és el is hittük, hogy ez csak valami isteni csoda lehet.
A vőlegény teljesebbnek még nem érezte magát, mint ebben a szent pillanatban. Két férfi között, akik segítenek neki az esküvőjén, még ha nem is úgy, ahogy a hagyományok diktálják. Meg kell hagyni soha nem hittem, volna, hogy éppen egy templomban fogok dugni, és éppen egy ilyen pózban, de egyszer mindennek eljön az ideje. A faszok úgy simultak a másikba, mint kés a vajba.
Az atyja a mozgását követve ragadta meg a férfiasságát és húzogatta rajta fitymát, kiengedve a hangját is vele együtt. Mi sem voltunk némák és beleveszett mind a hármunké a tömegbe. A testünk, mint egy gépezet mozgott és nem állt meg, csak ha mi akartuk és mi egyáltalán nem akartuk.
Aztán Jake leszállt a vőlegényről, de nem hagyva magára eléje térdelt a farkam mellé betéve a sajátját, már is egyszerre nyomultunk benne. Ryan hangosan felsóhajtott, mint aki éppen elalélt a gyönyörtől, de éppen ahhoz sincsen már túl messze. Mikor az ifjú megragadta még a farkát is, hát akkor jöttek már is az imák az ajkára.
- Érzed fiam, hogy mekkora az én hatalmam? És látod, mire képes egy pár jó szó és éhező száj? – még erélyesebben ragadva meg húzogatta a férfiasságát, ahogy az övé is a mellettem beindult a szavaira.
- Igen. Atyám érzem és látom. – már szinte csak suttogta, nem bírva már gondolkodni sem.
- És használnád-e ezt az erőt mások felé is? Hogy segíthess másokon, előbb segítened kell magadon. Segítesz hát fiam? – együtt nyomultunk belé, sejtve, azt is, hogy mire akar kilyukadni Jake.
Ryan pedig készséggel válaszolt is, miközben folyt róla már a víz is.
- Igen. Atyám. Bármit. – erre a fiú abbahagyta, lesegítette rólam a barátomat, mire már csak azt láttam, hogy Ryan és az én farkamat összeteszi a tiszteletes és lassan ráhelyezkedett mind kettőre.
- Igen! Uram! Lásd meg a fiadat, akik kétélű kardjukkal magukhoz vettek. – mondta ezt plafonnak, majd felénk mosolyogva, megdelejezett arccal adta át magát az élvezeteknek.
Ahogy a fenekében, úgy a farkán is a keze által. Én csak döbbentem feküdtem ugyan ott a kialakult változásokat figyelve és apróbb légezettel és annak visszafojtásával próbáltam még elhúzni.
Ryan sem volt másképp ezzel, végigtekintve rajtunk, nem is hitte volna, el, hogy ha az ajtó túloldalán felöltözött emberek várják, hogy mondja ki, hogy igen a leendőbelijének. Persze először mindent fokozatosan, előbb még eljut a csúcsra a papjuk seggén át, beleértve velem is. Jake rajtunk rugózva rázkódott meg és az ujjai között folyt szét a kitörő nedve a farkából, melyet még mindig húzogatott. Lassú mozdulatokkal verte ki minden cseppjét ránk és az asztalra. Eközben mi sem éreztük magunkat közelebb a gyönyörhöz, ahogy a fiatal pap jobban belendült.
Aztán lassan leszállt és az ágyékunk mellé térdelve kezdte mind a kettőt húzni erősen, úgy, hogy a feje éppen felettük volt. Ryan nyögött fel leghamarabb, felcsapott egészen a szeméig a fiúnak, aki kitátva a száját kapott bele oda is. A teste megremegett, mely engem is átjárt, ahogy az újabb löket is teli találta.
A nyelvévvel, ujjaival nyalogatta le magáról, miközben egy kézzel még nagyban verte egyiket, a másikat. Kimerülten izzadtan és a ránk csöppent nedvünktől nedvesen feküdtünk az asztalon kifeküdve Ryannel, míg Jake nagyban szopta ki az utolsó adagokat belőlünk. Csak a heves lélegzésünk szakította meg a cuppogó hangokat, melyet egy utolsó csókkal elbúcsúzott is tőlük. Én pedig felülve a könyökömmel ránéztem a vőlegényre és Jakere.
- Akkor készen áll a vőlegény, hogy bekössék a fejedet? – kérdeztem, mire ő is felült és bólintott egy nagyot.
- Naná, de megígéred, hogy ezt. – mutatott az izzadt testemre és körbe a szobában. – Még fogjuk csinálni. – elmosolyodtam erre, miközben az ifjú pap köztünk váltogatta a tekintettét, megnyalva a száját.
- Persze haver. Pláne, ha a lányok nincsenek ott.
- Csak is akkor.
- Akkor fiúk remélem élvezték a lelki támogatásomat, mert be kell vallanom, én is nagyon élveztem. – mondta Jake és erre mindannyian elnevettük magunkat.
Még akkor is kuncogtunk, amikor a tiszteletes rongyokat odaadva egymásról letöröltük az izzadságot, a nedveinket, beleértve még Ryan segglyukát is, aki ettől újra kanosnak érezte magát, viszont már menni kellett.
Az ígéretet pedig be fogom tartani, mondtam magamban, közben nézve Ryan kemény hímvesszőjének látványát, melyet remélve, hogy hamarosan újra a számban lesz. Végignéztünk a másikon, hogy semmilyen jel nem utalhat-e az együttlétünkre és Jakel együtt kilépve kimentünk az irodából. A többi már elég gyorsan ment. Min kiderült Péter atyja rájőve a hibájára vöröslő fejjel berohant a templomba és az ifjú álpapot magával véve az irodájába bezárkóztak egy időre.
Ryan megállt a pulpituson, miközben felém kacsintott, én pedig visszaültem Loren mellé, aki a bent történtekről faggatott.
- Nem semmi különös, drágám. Csak valami rosszat evett a bátyád a bulin. De elmúlt és csak ez a lényeg. – ha csak tudná, hogy mennyire nem, talán egyszer majd megtudja.
Végül Péter atyja kilépve az ünnepi öltözetékében intette, hogy elkezdődhetett a szertartás. Valahol a közepe táján Jake lassan, hangtalanul kiosont, de ezt nem láthattam, csak azt, hogy mikor a zsebembe nyúltam, megtaláltam a telefonszámát. Elmosolyodtam, ahogyan azon is, amikor Ryan kiejtette azt az egyszerű két szót, melyet az elmúlt órában többször is kimondott. Bár nem a nejének.
- Igen. Akarom.



Sex Stories
Milf szex

süti beállítások módosítása