Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Erotikus történetek, szex történetek, családi szex, pornó történet

erotikus történetek, családi szex történetek

Szextörténet ahhhh ohhhh uhhhh

2017. december 05. - erotikustortenet

A férfi korán kelt.

Megint a tévé előtt aludt el magányában, és arra ébredt, hogy reszket.

A fűtést is elfelejtette bekapcsolni... és be sem takarózott. Lassan óvatosan feltápászkodott, a kanapé halkan nyöszörgött. Kikapcsolta a csendesen sistergő tévét, kiment a konyhába és feltett egy kávét.

Amíg a kávé lefőtt, az asztalnál ülve, arcát tenyerébe fogva gondolkodott...

- már rég a legkisebb adagot főzöm...

- megcsalt, megcsalatott feleség, magára hagyott gyermek, és talán örökre elvesztett illúziók.

- magányos hideg éjek... árva reszkető reggelek... sistergő tv... kis adag kávé.

- Ennyi a mérlegem.

Tisztálkodás, öltözködés. Susogó dudorászás, egy rég elfelejtett dal a fülében. Nyúlós hajnali avaron, alig hallható egyenletes léptekkel indult a reggel felé. Egy újabb nehéz nap várt rá.

A munkahelyén már fertőző betegként kerülték, mert szinte sugározta a magányt.

- A csodálatos nők incselkedései....

- amíg nem voltam egyedül ... - csak játszottak velem

A lányra gondolt, a Lányra aki talán újra életet hozhatna korhadó életébe.

Olyan friss és üde ...

Olyan gyanútlanul vidám, olyan tiszta és mégis erotikával teljes. Amikor vele van, feltöltődik. Elég végigjárni a helyeket ahol fogták egymás kezét. Megérinteni a korlátot ahol órákkal azelőtt ült. Mindig érezni a nyomát mindenhol.

Beszélgetéseik közül az utolsó jár a fejében.

- Van abban valami, hogy beléd szerettem, mert nagyon sokat gondolok rád, és amikor felhívsz mindig mosolyognom kell, és nagyon jó kedvem van olyankor! ... - szólt a lány.

- Nagyon megkavartad az életem, jó értelemben is. ... - folytatja.

...

- Igen nagyon jó veled, és nagyon rossz, hogy mindenféle akadályok vannak köztünk. – szólt a férfi -

- De ha elfogadod egyszerűen ezt a dolgot, mindent annak ami, és semmit sem gondolsz a dolgok mögé, csak egyszerűen élvezed, ami jó, és sírsz attól ami rossz, akkor nem történhet semmi baj. - mondja a férfi.

- ...

- Mint amikor forró nyári délután elkezd esni az eső, és te kifutsz a fűre, és pörögsz, és táncolva repkedsz az örömtől, miközben teljesen átázik a pólód, és sejtetni engedi gyönyörű melleid és érzéki hasad. Szinte repülsz boldogan, míg tart az eső, de ha elmúlt, hozzám szaladsz és bújsz forró ölelésembe ... nem sírsz, nem gondolkodsz rajta, és nem gondolod azt, hogy nem szeret.

- De én nem akarom, hogy bármi is megváltozzon közöttünk!... - görbül le a lány szája.

- Ha tudod így szemlélni, érezni a mi kettőnk gyönyörű kapcsolatát, akkor nem okozhat gondot semmi.

- Nem akarlak megbántani, és nem is akarlak becsapni! Nem akarom, hogy valamikor is fájjon neked valami, nem akarom, hogy fájjon a szíved, mert azt nem élném túl, mert nagyon SZERETLEK! Én ugyanúgy folytatni szeretném veled ezt a ’kapcsolatot’, mert ez nekem is jó, sőt...

- …

- Ugye nem haragszol?

- Dehogy! Semmi sem változott, hacsak az nem, hogy még jobban szeretlek, ha ez lehetséges, de soha sem akarlak kisajátítani. Az időnkénti féltékenykedéseim inkább csak jelzések arra hogy mennyire hiányzol.

- ...

- Te engem soha sem tudnál becsapni, ahogy én sem téged. Gondolj a teljes összhangunkra, senkivel nem voltam még így.

- hm ... - csendben hozzábújt a lány.

- Ahogy kitalálod a gondolataimat, szinte szavak nélkül is teljesen megértjük egymást.

Más hosszú évek alatt is csak a töredékéig tud eljutni az ilyen mentális kapcsolatnak. - simogatta meg a fejét.

- Képzeld el, hogy bor vagyok finom értékes bor ... – kezdte a férfi.

- Pezsgő vagy! - vágott közbe, - édes pezsgő. - pergette a szavakat, mintha már a nyelvén bizseregne az édes pezsgő.

- Te is, te is ... Friss pezsgő, enyhén édes, a fejembe szállsz, kis csalós mert könnyűnek látszik de mégis bódító, egészen bódító..

- Most tudnék koccintani veled ...

Csend ….

Sötétség… villanás … és újra megy haza, újra a jövő, vagy a múlt, nem lehet tudni. Összekeveredik minden.

--

Megyek haza, tudom vársz rám.

Benyitok az ajtón, köszönök halkan. Senki sem válaszol.

Látom, hallom a fürdőszobában vagy. Tusolsz.

Gyorsan levetkőzöm, óvatosan benyitok. Nem veszel észre, de mintha megéreznéd. A hajad samponos, gyönyörű barna szemed szorosra zárva.

Arcodon kis fintor, … talán csíp a sampon.

De felém fordulsz, kis melleid hetykén állnak. Kicsit kapkodod a levegőt, a bimbóid fel-le járnak, a szép hasad ki-be mozog. A testeden lefolyó víz és hab lassan végigkúszik rajta, meg megáll, és amikor a lábad közt csupaszló részhez ér, te enyhén megborzongsz.

Én teljesen pucéron, már régóta ágaskodva csodállak. és elirigylem a habtól a barack-puhát. Enyhén terpeszben állsz, és élvezed a vizet. A szivaccsal finom lassú mozdulatokkal kényezteted testedet.

Óvatosan belépek melléd a tus alá, egy pillanatra megdermedsz, de azután pajkos mosoly jelenik meg az ajkadon. Leereszkedem a térdemre, leheletfinoman megérintem a bőröd, a tested két oldalán. Lehet, hogy nem is az ujjaim csak a lefolyó vizet érzed. Megint remegés, odaigazítod magad az arcomhoz. Már biztosan érzed a forró leheletem.

Ügyes nyelvemmel odanyalintok a közepére. Szinte felsikoltasz. Elengeded a szivacsot és a zuhanyt, a szivacs tompán loccsan, a tusoló hangos csattanással szórja a vizet szét. Egyre lassuló pörgéssel. Megmarkolod a fejem, és csípődet előrefeszítve, magadhoz szorítod az arcomat. Nem vagyok rest, nyelvem táncba kezd. Kezem pedig erősen markolja feneked gyönyörű dombjait. Hihetetlen erő van benned – de én se adom alább.

Vadul kóstollak, szétfeszítem az eleven lét korlátait.

Húzlak, erősen, tartalak.

Felemellek. Könnyű vagy, szinte, mint a levegő, amit belélegzek.

Szájam, nyelvem még mindig benned kutat. Átölel a lábad és kapaszkodsz mindenbe, amibe lehet. Rám görnyedve, imbolygunk amúgy vizesen a hálószoba felé. Te már rég nem tartod vissza és reszketve élvezel. Miközben megyünk, lehullnak a képek a folyosón, amikbe hiába kapaszkodsz, de nem érdekel minket. Irányítasz, bár becsukott szemmel is tudom az utat.

Ó istenem, hányszor tettem meg ezt a néhány lépést vaksötétben, tapogatózva az ágyunkhoz. S hányszor figyeltem halk lélegzésed, az elkésett vágyak éjszakáin. S te hányszor tettél úgy mintha aludnál, halkan szimatolva, más nők illatmaradványai után…

Mennyire szeretlek …

Soha nem értem máshoz, mindig rád vágytam.

Rázuhanunk az ágyra.

Mint lassított filmen, annyi részletet veszek észre a szobában. Még nedves testedhez kicsit tapad az ágy selyme, kiemelve amúgy is gyönyörű domborulataid. Vágyad türelmetlen. Kicsit beharapod az ajkad, és – észre sem veszed – de mohón nyalogatod a szádat, mint egy párduc. Odagördülsz az ágy sarkára felemelkedsz, és a macskafélékre jellemző mozgással, tekeregve, hullámozva egyik kezed a másik mögé rakva, becserkészel. Miközben én elheveredek az ágyon, te hirtelen rám ugrasz mélyről jövő dorombolással. Leszorítasz a testeddel, átkulcsolod a lábaid rajtam, és lovagolni kezdesz a csúszós hasamon, egyre lejjebb érzem a forró tested. Szétnyílik, hogy magába fogadjon.

Érzékien, a hátadat homorítva hátrébb csúsztatod a feneked, hopp megakadt valamiben. Kicsit felemeled, közben a melleid pont az én mellbimbóimhoz dörzsölődnek. Lassú, minden pillanatát élvező mozdulattal rácsúszol.

Egyre hatalmasabb lökésekkel néha körbe mozduló csípővel, de nagyokat lökve rajtad, csak ki-be mozgunk.

Szorítasz a lábaddal, lüktet, ahol összeérünk, már -már azt se tudjuk, ki hol végződik...

De a nagy, ősi ritmus ott dobol közöttünk, egyre feljebb hajtva, feljebb sikoltva, egyre fel.

Egyszerre érünk a csúcsra, és folytatjuk tovább már már kín, de milyen édes kín....

…csak várom a folytatást türelmetlenül

…a remegést, a hörgést mélyről jövőt...

- Megölsz a vágyaddal, édes...

- Kínozz a szerelemmel drága!

- Úgy adsz, hogy mindent elveszel, Hiányod végleg körül ölel, de úgy veszel, hogy mindenből újat adsz

Csak egyre hullámzik a testünk, gyönyörű kéjben. soha sem lesz vége... Feszítem fel a csípőmet, hogy még jobban beleülj. Nagyokat lökök rajtad de te nem bánod. csak szorosan megülöd a ’paripát’ előre hátra csúszkálsz rajta, így odabent elképzelhetetlen helyekre is elérek

-IGEEN, ÓH SZERETLEK–sikoltod.

Gyöngyözik a hold a homlokodon. Jobban és jobban visszalöksz... Leszorítasz az ágyra, rám zuhansz, de nem hagyod abba a mozgást csak a számhoz illeszted a melled. Nekem se kell több, szinte beleharapok a kéjtől.

Azután fröcsköl köztünk és folyik, összeragaszt egy életre.

Eszemet vesztve, csókolom arcod, nyakad, finoman harapdálom füled, s belesuttogom, szeretlek. Melleid simogatom. Minden porcikádat végig akarom kóstolni, kezem és a szám elindul, hogy újra megízlelje. Ajkaim rátalálnak a mellbimbóidra nyalogatom, harapdálom.

Nyelvem körbe jár.

- Te is akarod. –

Leírhatatlan az, az érzés, amikor keményre hegyesedik a mellbimbód a számban.

Lecsúszok, araszolok, mint egy kéz és láb nélküli lény. Foglaltak a kezeim, minden érintésed tüzet fakaszt. Ajkaimmal rád tapadok, csókom szívja lényed.

Rátalálok a hamvas gyönyörű barackra, számmal birtokba veszem. Nyelvem elér a keményen lüktető magjáig. Szürcsölöm levét mohón, erősen magamhoz szorítom. Beletemetem arcom, s csak levegőért kapkodok néha, mint az úszók, a végkimerülés határán.

Együtt reszketünk a szerelemben. Még kell, egyre több …

Amikor lelassul az iram, és végtelenül lassan, mint egy lassított filmen ringatózol még ágyékomon, már alig van erőd, finom ívbe hajlik a derekad...

Gyöngéd sóhajjal kitámasztod a felsőtested...

A melleid még közvetítik alig láthatóan a belső remegést .... és egy izzadságcsepp vagy könny, elindul az arcodról. Végiggördül az ajkaidon, majd lendületet véve az állad kis gödröcskéin, leszalad nyakad ívén.

Érthetetlen, hogy miért ragaszkodik a bőröd érintéséhez, de a fizika minden törvényét megszegve, megáll egy kicsit a nyakad és a vállad közt ... picit remegve átgurul a kulcscsonton majd egyre lelkesebben, melleid felé szalad...

De ahelyett hogy a két gyönyörű domb között végleg lehulljon,... kis tétovázással az egyik domborulat felé veszi az irányt, végiggördül a tetején, Newtonra fittyet hányva...

Eléri a hegyét, a bimbót.... diadalmasan lendül egyet majd...

Sóvárogva visszanéz,....

Gyönyörködik a látványban, ahogy hull alá kettőnk közé...

Amit eddig csak közelről csodálhatott, azt most egészben nézheti rövid ideig.

Az arcot, ahol született ... …a nyak vonalát, a vállakat a kis gödröcskékkel... …a gyönyörű melleket, a hegyes mellbimbókat...

Vágyakozva nézte a reszkető hasat és ahol a két test összeér, a sötét, mély és forró zugot… A ringatózást...

Majd lehull, elkeveredik sok más cseppel, amik mindkettőnk bőrét egyaránt borítják, sikítva a gyönyörtől.

Minden pillanatod egy-egy gyönyörű csepp.

---

Újra más… Villanás.

…szeretlek és ennyi ha nem lehetünk együtt akkor is szeretlek.

ez így volt, van és lesz mindig!

tudom, hogy nem szabad,

lehet a vágynak parancsolni?

mondd a napnak; ne süssön,

a szélnek; ne cibálja hajad!

a kőnek; ne légy kemény,

s a víznek; ne ölelj át!

szél vagyok, folyton cibállak...

kő vagyok, keményen állok,

s ha nap vagyok, ragyogok veled

már soha sem lesz árnyékom.

de átölellek mint a tenger

magamba fogadlak.

sziklát török, szelet csitítok

mélyemben a nap

csak gyenge árnyék

te vagy az egyetlen

ki miatt leszek dagály,

s jég...

A vers csak született mint a többi gondolat. Nem látszott rajta, hogy vers. Zúgott a szívben, s az agyban, majd papírra került. Elcsendesedett. Most a sorok törtek, bekezdések igazodtak.

Kész lett.

Elejtette a tollat, megfáradt tekintete a sárgult fotóra hullt.

- Milyen szép, eleven … emlék… - visszhangoztak döcögve a szavak végig, lényének rejtett barlangzugain.

---

Újabb fájdalom … lebegés.

---

Már régóta várta ezt a pillanatot...

A lány, akiért régóta emésztette a belső tűz..., félreérthetetlenül a tudomására hozta; akarja őt.

Lassan belekortyolt a kávéba...

Végig nézte szíve választottját, de még nem nyúlhatott hozzá, de vajon hol történjen meg a csodálatos esemény.

- Ő már döntött, csak rajtam múlik...- futott át agyán a gondolat.

Nem illett hozzá ez a tétovaság, de sok múlhatott a következő pillanatokon. Felállt, megérintette a lány kezét, megszorította és magához vonta hirtelen.

A lány odaadóan simult a testéhez. Nézett fel rá, csodás huncut szemével, madonnás mosoly bújt az ajka szegletében.

Szinte elhúzta a színpad mögé, azt sejtve ott senki sem zavarja őket. Elvégre csak egy hangos diszkóban voltak, a színpadot senki sem használta.

Ahogy sietve tekintetével kereste a megfelelő helyet, hosszú vad csókban forrtak össze, hol az egyikük, hol másikuk fordult a cél irányába, egy őrjítően erotikus, vad keringőben. Valahogy kigombolta a lány blúzát, az ő ingéről is lerepültek a gombok, szanaszét pattogva a színpad deszkáin.

A halovány világításban megcsillanó finom verejték felizgatta amúgy sem lankadó képzeletét.

Szinte, mint a gladiátorok a küzdőtéren, fosztották meg egymást a ruhájuktól. Kapkodva… reszketve a vágytól ... Rekedt sóhajok, néha egy-egy reccsenés…

Végtelen csókban, a nyakát, a fülét, az ajkait harapta, ő pedig viszont sebezte finom gyöngyfogaival. Végig csókolta a nyakát, és lefelé haladva a szépvonalú melleknél állt meg egy kis időre, közben a kezével erősen szorította a derekát, és lassan egyre lejjebb ért.

Megszorította a fenekét, de nem állt meg. A combjának hátulján megtalálta, amit keresett, közben a szája sem pihent csókolta a szépség szentélyét, amin most egy pihe sem éktelenkedett, kíméletlenül belefúrta a nyelvét az ajkak közé, megtalálta a legérzékenyebb pontot, de még nem ért hozzá, csak körülötte csókolta nyalta, néha finoman megharapva a szélét. A nyelvét fel-le mozgatva a gyönyörök két kútja között egyre hevesebben szorította a lány combját. Most érezte, a lány elgyengült lábakkal, remegve hullt alá. Gyengéden elkapta, és lefektette a ruháikra. Már az a kis maradék ellenállás sem volt érezhető, ami természetes sajátja minden nő szemérmének. A lány csodálatos tekintete magához hívta, és a lábaival átkarolva a derekát, gyönyörű ringatásba kezdett. Kezével, mint valami indákkal húzta magához, és végtelen csókban hullámzó szeretkezéssé váltak.

Egyre hevesebben mozogtak, a férfi feltámaszkodott.

Így teljes szépségében látta a lányt ahogy, talán a boldogság könnyeitől csillanó szemei, vágyakozva tekintenek rá a félhomályban.

Csodálatos, végtelen remegés futott át mindkettejük testén, hullámzó ágyékuk össze-összeforrt. De nem állt le újra és újra vadul erősen, még mélyebbre hatolva olyan forrásait találta meg a kéjnek, amiről egyikük sem sejtett eddig semmit.

Soha nem lankadó férfiassága egyre csak lövellte a kéj nedveit, s a lány ugyanúgy. Már úsztak a szerelem csodálatos verejtékében, de egyikük sem állt le. A férfinak nem volt még ilyen csodában része...

… s a lánynak sem.

Egyszer ... amikor lelassult a lüktető hullámzás, lassan ölelő csókban forrtak össze újra. A férfi a hátára gördült, a Lány vele gurult nem hagyva el egy pillanatra sem. Óvatosan lejjebb csúszott, befészkelve magát a legbiztonságosabb vállgödörbe, ahol valaha is volt.

Miközben egymás bőrét becéző ujjak futottak ide-oda mindkét testen, lassan álomba merültek.

Csattanásra ébredt…a távirányító a földön, a tv újra sistereg, az asztalon üres felborult borosüveg, a falakon csak üres foltok a képek és bútorok helyén, a csupasz padló hidege égette a talpát. A matracon összegyűrt, régen kihűlt ágynemű. A visszatérő fájdalom.

- Ezek a fejfájások … soha nem maradnak el. - Az éjszaka neszei hangosan dübörögve ugráltak a sivár falak közt.

- Már megint róla álmodtam, ez már betegség? –, észre sem vette és hangosan szólalt meg, s a hangtól összerezzent, fanyar mosollyal nyugtázta. – igen ez betegség.

Kiment a konyhába. A szokásos reggeli kávé, egy marék fájdalomcsillapító, csak úgy elrágva. Nem lehet keserűbb mint az élet. Utána még a tiszta víz is édes.

(folyt. köv. ?)

- Ha tovább folytatjuk így, akkor csak sebzetten kerülhetünk ki belőle. – mondta a lány. – olyan dolgokat teszünk, amivel mindkettőnket nagyon kellemetlen helyzetekbe keverjük. Neked is van, és nekem is van valakim. Velük nem tisztességes, ha folytatjuk. Nem szabad odadobni…

- Nem! – kiáltott haragosan a férfi. – Az igazságtalanság az, ha semmit sem teszünk az egymás iránti érzéseinkért. Nem. – folytatta halkabban – Ha el akarsz küldeni, tedd a kezed a kezembe.

- Nem akarom. – suttogta, fojtott hangon. Vonakodva, mégis megérintette lágyan az erős férfikezet, megpihent. A férfi nem fogta meg, csak tartotta maga előtt, óvatosan mint egy kismadarat.

- Most - suttogta, - Nézz a szemembe! Kérlek, nézz a szemembe! – felemelte könnyben úszó tekintetét. A két szempár hosszan összekapcsolódott. A férfi megtörte a csendet. – Most mondd, hogy menjek el és hagyjuk abba ezt az egészet!

- Nem tudom kimondani. – mondta könyörgőn a lány. – nem tudom…

Hosszan nézték egymást, a testük emlékezett a titkos érintésekre, bizsergető fantomérintések futkostak mindkettejükön. A férfi lassan felszakadó, mély sóhajjal elengedte a kicsiny kezet, s hátralépett. Lenézett a hideg patakba. … Elég alacsony … gondolta … innen még leugrani sem érdemes. …

Majd elnézett valahová a sötétbe, és enyhén remegő hangon elkezdte. – Most szabadon eresztelek kismadár. Ha tudnék neked egy üzenetet küldeni a jövőbe, úgy négy-öt évvel előre, most tudnám, mit tennék abba az időkapszulába.

Látom a lehetséges jövőd, és ehhez nem kell jóstehetség. Ha most elmész egy másik városba, ahogy tervezted, és legyen úgy, valósítsd meg az álmaidat, soha ne térítsen el tőle semmi.

Akkor annyi új dolog és új barát fog körülvenni, olyan sok esemény történik majd veled, annyira más dolgok lesznek a fontosak, mint most, hogy észre sem veszed, és elfelejtesz engem is és a barátod is. Őt köti a munkája ide, engem is. Te egy másik városban, teljesen mást csinálsz majd. Sikeres leszel, mert te okos nő vagy, és ambiciózus. Olyan különbségek lesznek köztünk köztetek, mind társadalmi mind egzisztenciális értelemben, hogy teljesen elhidegültök majd egymástól, te olyan hivatást választasz, ami esetleg egészen távoli országokba visz el. S engem nagyon hamar elfelejtesz.

- soha sem felejtelek – rebegte halkan.

- A másik lehetséges út, - folytatta kíméletlenül – ha nem mész el, itt maradsz és a szüleid ellenére összeköltözöl a barátoddal. Majd úgy érzed nagyon boldog vagy vele talán egy két évig, de egyre sűrűbben fogsz a szüleidre gondolni, mert ne hidd, hogy három évi ellenérzést félretesznek, és áldásukat adják rátok. Azt gondolom, soha sem fogják jó szemmel nézni, hogy együtt élsz vele, hisz az ő kislányuknak egy melós, az nem perspektíva.

Szóval együtt élsz, és biztosan súrlódni fogtok mert ez az együttélésnek olyan velejárója, mint a hangnak a visszhang.

Te egyszer csak gyermeket akarsz, mert azt hiszed majd a gyerekek visszaadják a megkopott érzéseket. Elárulok neked egy titkot. Soha, senkinek nem sikerült még ez a megújítás. Ne gondold, hogy nem fog otthagyni? Két gyermeket már elhagyott.

- Hagyd abba! – sírt fel a lány.

- Szóval szépen elszalad az élet, és semmit sem fogsz megvalósítani a terveidből. Ne legyen így!

A lány szinte repült, összeölelkeztek szorosan. A csendes zokogás rázta. A férfi belülről remegett megállíthatatlanul. Hosszú percek múltak, de a szorítás nem gyengült.

Majd lassan elváltak egymástól.

A lány kinyújtott kézzel a férfi mellkasára tette tenyerét. Lassan felemelte tekintetét, remegő hangon, mint ha ráolvasna, így szólt.

- Menj el! Ne kövess többé, ne érj hozzám, és ne nézz rám.

… mert soha nem tudnék ellenállni neked … gondolta. A férfi csukott szemmel ált, és rázták az el nem zokogott könnyek. A lány lassan megcsókolta, könnyeik keveredtek a csókban. Majd mindketten lassan hátrálni kezdtek a hídról, egymás szemébe nézve.

Mikor elvesztették egymást szem elől, mindketten rohanni kezdtek. A lány haza, a férfi csak úgy bele az éjszakába.

Még markomban őrzöm arcod hevét

De már elém kihűlt szavak hullnak,

Még lángol itt az utolsó érintés.

S már tompa visszhang szól csak.