Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Erotikus történetek, szex történetek, családi szex, pornó történet

erotikus történetek, családi szex történetek

A húgom szobájába indultam

2018. szeptember 05. - erotikustortenet

A napsugarai ébresztettek fel, ahogy beszürödtek a lehúzott redőny alsó pár elmének lyuksorán. Félkómásan a telefonom után tapogatóztam, amit az ágyam szélén szoktam hagyni a töltőre dugva, de most nem találtam, aztán eszembe jutott, hogy a klaviatúra mellett a számítógép asztalon van. Felkönyököltem, de nem láttam ahol lenni kellett volna. Kipattant a szeméből az álom, én meg az ágyból amint végig futott az agyamon, hogy nem nőhetett lába a mobilomnak, szentül emlékeztem hol hagytam éjszaka és arra is, hogy nem dugtam a töltőre és tudatomba hasított az is, hogy nem töröltem a képeket, nem töröltem Móni sms-ét.
- Bassza meg! - jött önkéntelenül a számra a káromkodás, és a fürdőszobán keresztül a húgom szobájába indultam.

Folytatás itt