Albérletben laktam egy családiház alagsorában akkoriban. A család szeme-fénye a fiuk, Bibi volt, aki ezt a nem éppen férfias becenevet viselte, lehet, hogy még büszke is volt rá, nem tudom. Egyébként egy jó kiállású srác lett volna, csak egy szem férfiasság nem látszott rajta annak ellenére, hogy a szája fölött már évek óta árnyékot vetett a pelyhedző bajusz. Imádták az iskolában a lányok, legalább is az elvontabbja, szerintem mindenkinek ismerős ez a típus. Roppant okos volt, de a világ dolgaival szemben olyan tájékozatlanságot produkált, mint egy nyeretlen kétéves. De más dolgokban koraérett volt és céltudatos. Engem eléggé kedvelt, valószínűleg imponált neki az életvitelem, a tapasztalatom és az erősen maszkulin külsőm. elég sokat beszélgettünk, ha a kertben napozott, vagy csak üldögélt és tanult, de arra egyáltalán nem számítottam, amit most elmesélek.
Egy délután kopogott az ajtómon.
- Nem zavarok?
- Gyere be, nem zavarsz. Mi újság?
- Hát.. az a helyzet, hogy tanácsot kérni jöttem.
- Tőlem?! Na és anyádék?