Tamás bement az iskola épületébe, melynek ablakai sötéten bámultak rá. Nem sokan tartózkodtak odabenn, csak az alsó folyosó volt kivilágítva. A férfi lesétált az alagsorba. Idelent tárolták azokat a dolgokat, amikre a gondnoknak és a takarítóknak szükségük lehet.

A korábbi építkezések „maradványai” is itt voltak: téglák, cserepek, cementes zsákok, és mindenféle egyéb építőanyagok. 

Az alagsor hosszú folyosójáról – melyet bokáig érő törmelék borított – több helyiség nyílt. Tamás belépett az egyikbe, felkattintotta a világítást, és kinyitotta a teremben sorakozó mintegy féltucat szekrény egyikét. A legfelső polcon meg is találta, amit keresett: villanyégők sorakoztak szép sorban, dobozokba csomagolva. Tamás leemelt egyet, majd elhagyta a szobát. Már indult volna vissza a lépcső fölé, amikor fülét halk sikongatás ütötte meg.

Tamás fülelt, megpróbálta meghatározni, honnan jön a hang. Úgy döntött, a folyosó végéről. Magához vett egy földön heverő vasrudat, és egy macska óvatos lépteivel, a falhoz lapulva végigóvakodott a folyosón. 

Ahogy közelebb ért, kibővült a hangok tárháza: már nem csupán sikkantások hallatszódtak, hanem staccatós sóhajok, elfúlt lihegések is. Tamás rádöbbent, hogy ezek egy szeretkezés neszei. Az is kétségtelenné vált, honnan szűrödnek ki a hangok: a mindenkori gondnok szobájából.
A gondnok szobájából, amelyben most ő lakott!
A férfit forró düh töltötte el. Szobája ajtajáig már óvatosság nélkül, futólépésben tette meg a távot. A kis kurvák – agyában fortyogott a harag. – A kis kurvák itt keféltetik magukat ó a kis kurvák…

Aztán meglátta. Az elétáruló látványtól földbe gyökerezett a lába. Néhány pillanatra szinte lebénult, nehezére esett felfognia, amit lát. Aztán fejében mintha vaku villant volna: agya lefényképezte az elé táruló jelenetet, hogy később majd hasznosíthassa magányos maszturbációi során.
Hárman voltak, két fiú és egy lány.

A lányt egyből felismerte: Mónika Dahlquist volt az, a másodikos kis szende szüzike. Tamás legalábbis mindig annak látta: csinos copfok, bokáig érő szoknya, kamionabroncsokba rejtett mellek. Ő aztán nem dugdosott virágokat a hajába, és Roger and Hammerstein-t dúdolt a Mr. Tamburine Man helyett, ha az ilyesmit egyáltalán megengedte magának. Tamás gyakran látta őt magányosan, tévetegen bolyongani az iskolaudvaron, és ha ez volt a Szeretet Nyara, ahogyan az a sok nagyszájú lemezlovas hirdette, hát Mónika bizony úgy tűnt, nem részese a felvirágzásnak.

Csakhogy most úgy látszott, mégis. Ugyanis szemmel láthatóan kinyílt, mindenféle tekintetben. Mivel baszták. Méghozzá ketten.

A fiúkban Clut Baxterre és és Tom Stevens-re ismert. A futballcsapat sztárja volt mindkettő, a diákság igazi nagymenői, akik bármelyik lányt megkaphatták az iskolában. E két nagymenő most az egyik (Clut) letolt gatyával állt a térdelő Mónika előtt, aki szorgosan szopta tekintélyes méretű fütykösét. Tom eközben hátulról döngette a meztelen lányt. Nohát, a krumliszsákok nélkül egészen jól néz ki – gondolta Tamás kábán, miközben érezte, farka keményedni kezd. Pár másodpercig még nézte őket, miközben testében vad láz, agyában pedig egy nagyszerű ötlet kezdett el kibomlani. Látta Clut péniszét, ahogyan ki-be jár Mónika csillogó ajkai közt, és látta a lány remegő vulváját, ahogy kéjesen szenved Tom kőkemény lökéseitől. Nem bírta tovább nézni. Ez sok volt. Túl sok. 

- Mi a fenét műveltek itt? – ordította Tamás, és berontott a szobába.
Mónika felsikkantott, a fiúk felkapták fejüket, és rémülten néztek hátra. Farkukat bűntudatosan kikapták a lány testéből, aki nyűszítve nyúlt a ruhái után.
- Mr. Beetle… kezdte Tom, miközben felhúzta a nadrágját. – Mi csak…
Tamás elkapta a pillantását. Látta, a fiú pupillái akkorák, mint egy tízcentes.
- Be vagytok lőve, mi? Na, ezt nem ússzátok meg! Hívom az igazgatót.
Mónika a sarokba húzódva kucorgott, rémülten tátogott, hang nem jött ki a torkán. 
- Kérem, ne! – könyörgött Clut, a pupillatágítás másik 1967-es bajnoka. – Ez a kis kurva ránk mászott. Maga nem volt fiatal? Tudja, a kísértés…