A férjem főnöke egy István keresztnevű, ötven körüli üzletember volt. Személyesen még nem ismertem, de a férjem sokat mesélt róla. Tudtam, hogy kemény, határozott, férfias cégvezető és a férjem elmondásából tudtam azt is, hogy imádja a nőket. Vagyis amolyan igazi alfahím. Persze, általában nála jóval fiatalabb titkárnő-cicákkal voltak afférjai, de azért bíztam magamban, mert a férfiak csinos, izgalmas, jó nőnek tartottak: formás lábaim, feszes seggem és kifejezetten nagy, kemény melleim voltak. A bőröm fiatalosan rugalmas volt még, s az arcomat sem öregbítették ráncok. Nagy, barna szemeimmel nagyon csábítóan tudtam nézni a pasikra. Általában mindenki azt mondta rólam, hogy tíz-tizenöt évet simán letagadhatnék, s a férfiak, akik ismertek, szinte mind szívesen lefeküdtek volna velem.

Egy nap, mintegy mellékesen, megemlítettem a férjemnek, hogy hívja el egyszer vacsorára a főnökét, hiszen egész biztosan nem ártana a „római dolognak”, ha kicsiit barátkoznánk és közelebbi kapcsolatba kerülnénk vele. A férjemnek tetszett az ötlet, így aztán meg is valósítottuk a dolgot.

Tovább olvasom