A Hotel Sabbie d'Oro a Tarvisio és Velence között fekvő kisvárosban, Portoguaróban állt, pontosan a centrumba vezető szélesebb utca és az autóút kereszteződésénél. Már kora februártól, november végéig a hotel előtt, nagy kőedényekbe ültetett leander bokrokkal szegélyezett teraszon színes napernyők és üde abroszokkal megterített asztalok hívogatták az utazókat. A forgalom jó volt, és a tulajdonosa egy fiatal és csinos özvegy, Maria Anunziata, ha nem is fényűzően, de szerényen megélt belőle. Szüksége is volt a jó jövedelemre, mert egyetlen lányát, aki nemcsak szép, hanem okos és tehetséges is volt, taníttatni akarta, mégpedig egyetemen.
Ahogy múltak az évek, az autóút helyett autópálya épült, ami elkerülte a várost. A centrumba vezető utcát kiszélesítették, és az Elöljáróság megtiltotta Maria Anunziatának, hogy a terasznak helyet vegyen el a járdából. Bár Maria Anunziata számtalanszor adott be mindenféle beadványt, újból és újból elutasították. A hotel kezdett rosszul menni, úgy tűnt, a vidám terasz vonzotta a látogatókat. Maria Anunziata végső elkeseredésében a következő tavaszon - engedély nélkül - kitette asztalkáit, és ekkor ismét fellendült a forgalma.
Egy délután feketehajú, világos vászonöltönybe öltözött férfi kereste az özvegyet. Maria Anunziata ismerte, Guido Castellani volt, az adófelügyelő, a Városházán dolgozott. Úgy hírlett róla, nagyhatalmú férfi. De Guido Castellanit, természetesen csak a háta mögött, a város bikájának is nevezték, bár lehet, hogy a férfi nem sértődött volna meg az elnevezésen, mert minden szemrevaló nőt lekapott a tíz körméről, olykor a csábításhoz hivatali hatalmát is használva. Ugyanakkor nevették is a kisvárosi donjuant, mert Guido amilyen nagylegény volt idegen nőkkel, annyira félt a feleségétől, a jól megtermett, kövér, kardos természetű Toniától.
- Jó napot! - ballagott a szállodai recepcióhoz Castellani, és kidüllesztette mellkasát, hogy elterelje a figyelmet már túlságosan domborodó pocakjáról, miközben szívdöglesztő pillantást vetett Maria Anunziatára. - Az Elöljáróság nem adott engedélyt a teraszra. Sürgősen takarítsd el az asztalaidat, mert büntetést is kiróhatok rád! Vedd a jóindulatom jeléül, hogy eltekintek tőle, ha kiüríted a járdát!
Maria Anunziata égre emelte a pillantását, és a következő öt percben szédítő gyorsaságú (amiben az olasz nyelv verhetetlen) vita vette kezdetét: az özvegy bajait ecsetelte, míg az adófelügyelő az elöljárókra hivatkozott és hajthatatlannak tűnt. Végül az özvegy közelhajolva a férfihoz pénzt ajánlott, ha meg tudja értetni a Városháza uraival, hogy nem árt a városnak az ő kis terasza, sőt még adóbevételt is hoz. A fojtott hangú vita ekkor már Maria Anunziata irodájában folyt, és bár Castellani már legalább az ötödik Cinzano után tartott, vészesen csillogott a szeme, de úgy látszott nem lehet megpuhítani. Ekkor belépett az irodába a tizenhétéves Monica. Sűrű fekete haja a csípőjéig ért, smaragd-zöld szemét fekete pillák keretezték és termete királynői volt. Telt keblei minden lépésénél ingerlően ringtak, mellbimbói szinte átfúrták a vékony blúzt. A vitától, de főleg a Cinzanótól felhevült Castellani, amint ránézett a lányra, érezte hogy szűk lett a nadrágja. Monica észlelte a vitát, és halk bocsánatkérés után gyorsan eltávozott. Castellani nyelt egyet.
- Pénz nem kell! De ha a lányod kedves lenne hozzám, beszélhetünk a dologról - mondta.
- A lányom még szűz, hogy gondolod te ezt?
- Azért értékes - mondta öntelten az adófelügyelő. - De, ne aggódj! Jó kezekben lesz, és örülni fog, hogy nem valami gyorstüzelő süvölvény lyukasztja át, amint állva meghágja egy kapualjban, hanem egy érett férfi vezeti be a szerelem művészetébe! Ma van is egy szabad estém... ajánlotta. - "Milyen szerencse, hogy Tonia a gyerekekkel egy hétre elutazott az anyjához." - gondolta.
Maria Anunziatának még a lélegzete is elakadt, és már szóra nyitotta a száját, hogy tanácsokat adjon a férfinak, hogy kivel mit és hogyan csináljon, amikor meggondolta magát. Közelhajolt hozzá, és azt mondta:
- Rendben van. Megbeszélem vele. Monica engedelmes és jó leány, mindent meg fog tenni.
Este tíz után, mikor már nincs forgalom, menj be a hátsó bejáratnál, a cselédlépcsőn az első emeletre a tízes szobába, Monica ott fog rád várni. Villanyt nem gyújthattok, mert ha bárki meglátja, megtudja, hogy mi folyt abban a szobában vége a jó hírnevének. Én pedig kiheréllek... Te meg holnap délben kezembe adod az engedélyt. És ne hidd, hogy becsaphatsz!
Castellani alig múlt valamivel tíz, már ott volt a szállodánál, és miután meggyőződött róla, hogy senki nem látja, a sötét lépcsőn, ahogy csak tudott olyan gyorsan fellopódzott a szobába. A függönyöket behúzták, a férfi szinte semmit nem látott, csak a halk lélegzetvétel jelezte, hogy nincsen egyedül. A beszédet feleslegesnek tartotta, igazi férfi cselekszik gondolta, ezért gyorsan megszabadult a ruháitól és befeküdt az ágyba. Kezével óvatosan megérintette a másik testet, rugalmas forró húst érzett, ami azonnal feltüzelte a vágyát, de hirtelen nem tudta, hogyan is fogjon hozzá a deflorációhoz. Amikor Tonia szüzességét vette el a nászéjszakájukon, a lány úgy ordított, mintha nyúzták volna, Guido többször is nekirugaszkodott gyengéden és óvatosan, de nem járt sikerrel. Végül valósággal felnyársalta, annyi erőlködéssel, amivel egy rinocérosszal is elbánhatott volna. Az emlék hatására úgy döntött, hogy egyetlen férfias rohammal fog kezdeni, had legyen túl rajta a kicsike minél előbb, had tudja meg, milyen egy igazi, kemény, sok vaginában edzett dárda!
Óvatosan felemelkedett majd kezével széthúzva a lány combjait közétérdelt, majd könnyű csókot lehelt a szájára. A száj nedves volt és forró, finoman szétvált az ajkai alatt, a nyelv befúródott a férfi szájába, és olyan kifinomult szerelmi technikával csókolta, hogy a másiknak még a gerince is bizseregni kezdett.
- Hát ezt hol tanultad? Csak nem az apácáknál a mestrei zárdában? - bukott ki Guidóból a kérdés.
- Az apácák mindenre megtanítottak. Elméletileg, és természetesen könyvből - jött a halk, és szende válasz.
Ki hitte volna! gondolta Guido, de nem töprengett tovább az apácák nevelési módszerén, helyette megragadta a dárdáját és odaillesztette a megfelelő helyre, és vett egy nagy lendületet. A test azonban hátrahúzódott, s a férfi a kemény combot találta el.
- A könyv azt írta, hogy az aktus előtt a férfinak előjáték keretében kell felizgatnia a nőt, a genitáliákat, illetve a genitális testrészeket simogatva, csókolva - oktatta halkan a lány. - Nekem a csiklóm a legérzékenyebb, kérlek csókold meg - mondta és megfogva a férfi fejét, erőteljesen a mondott rész felé irányította.
Guido engedelmeskedett, és büszkeséggel nyugtázta, hogy Monica nyögdécselve, sóhajtozva vonaglik a nyelve alatt, majd éles sikoly jelezte az élvezet csúcspontját. A férfi ekkor úgy látta, már eljött az idő a tettek mezejére lépni, de a lány ismét visszatartotta. Még, még, követelte mohón, és a férfinak nagyon tetszett, hogy ilyen sikereket ér el egy szűznél, így hát folytatta az "előjátékot". A tízedik után Monica kegyesen hozzájárult, hogy végre elvégezze az áhított feladatot, de csak a kapuig jutott.
- Ne kapkodj! A könyv azt írta - idézte Monica -, hogy először csak lassan, apró lökésekkel haladj előre, így nem fáj, és élvezetesebb! És közben ne a nyakamba lihegj, hanem csókolj, és simogasd a melleimet - jöttek az újabb és újabb instrukciók. Guido férfibüszkesége berzenkedett tőle, hogy őt, a szerelem művészét egy szűzlány irányítsa, de közben rájött, hogy érdemes megfogadni a könyv tanácsait. Még mindig nem jutott beljebb, de a lány újra élvezett, majd megint csak a könyv útmutatásai alapján, Monica simogatta, csókolta a férfi dárdáját, fenséges élvezethez juttatva.
És haladt előre az idő, Guido szinte hihetetlennek találta, hogy mi minden tudást nem halmoztak fel az apácák a századok folyamán. És Monica igen buzgó tanítvány volt, minden fejezetet a gyakorlatban is meg akart ismerni. Guido végül is olyan simán és észrevétlenül törte fel szüzessége pecsétjét, hogy gratulált magának a remek teljesítményért. Az immár asszonnyá avatott Monica újult erővel vetette magát a szerelmi gyakorlatba, Fantasztikusan találékonynak és kielégíthetetlennek bizonyult. Előről, hátulról, ülve és állva minden pozíciót ki kellett próbálni, és ha végére jutottak "Repetitio est mater studiorum" - szintén az apácák tanítása alapján - előről kezdték.
Guidonak végül fogalma sem volt, mikor aludt el. A kimerültségtől valósággal beleájult az álomba. Még sötét volt, amikor felébredt valami szokatlan neszre. Ösztönös mozdulattal felgyújtotta az ágy melletti éjjeliszekrényen állólámpát. Az ajtónál Monica állt áttetsző köntösben, ingerlő domborulatai láttán a férfiben ismét mocorogni kezdett a vágy, ami nem volt akármilyen teljesítmény a fárasztó éjszaka után. A lány a szobát elöntő váratlan fényben megfordult és ijedten rámeredt a férfira. Guido hasonlóképpen viszonozta a meglepett pillantást, de ebben felháborodás, düh villant.
- Maria Anunziata! Hát ti aztán jól átvertetek! - hördült fel a férfi, mint egy sebzett vadkan, s fojtott szitkot morgott az orra alatt.
- Miért? Hát nem kaptál egy jó nőt éjszakára? Talán nem töltötted-e isten tudja hányszor a kedvedet velem? Nem te mondtad-e, hogy ilyen szeretővel még nem volt dolgod? - kérdezte kihívóan az asszony.
- Jól kigondoltátok, nem vitás. De nem ez volt az alkuban! Jó nő vagy, Maria Anunziata, csak nem vagy okos. A terv is jó volt, csak nem jött be. Elbúcsúzhatsz az engedélytől... - mondta a férfi és elégedetten vigyorgott.
- Kár! - vonta meg a vállát a nő rezignáltan, aztán engesztelő mosollyal hozzátette: - Ha már így alakult, megreggelizhetnél, mielőtt elmégy...
A férfi leereszkedően bólintott és úgy érezte, hogy nagyon ura a helyzetnek Maria Anunziata meg felvette a telefont és ételt rendelt. Nemsokára jött a pincér, étkező asztalt gurított a férfi ágya elé, és ráhelyezett egy nagy tálcát, tele jobbnál-jobb falatokkal.
- Beppo, a szobapincér - mondta Maria Anunziata, Guido szerint teljesen feleslegesen, hiszen ismerte a hotel valamennyi alkalmazottját. Mindazonáltal nagy lendülettel hozzálátott az evéshez, Maria Anunziata konyhája közismerten jó volt, az adófelügyelő padig szerette a jó ételeket, azokat meg különösen, amikért fizetni sem kellett.
A nő levetette az áttetsző köntöst és visszabújt az ágyba, majd átölelte Guidót. Az ajtó ismét kinyílt, ezúttal Jacopo a szakács jött be, és mielőtt Guido felfogta volna, hogy mit is akar, már villant is a Polaroid gép vakuja.
- Mi a fene történik itt? - mordult fel, és ki akart ugrani az ágyból, de Maria Anunziata még jobban hozzábújt, és visszatartotta.
- Ö Jacopo, a szakács. Az történik, hogy miután nem vált be az első számú terv, akkor életbe lép a kettesszámú. Add csak ide a fotót, fiacskám! - nyújtotta a kezét a szakácsfelé, majd mikor átvette, intett neki, hogy elmehet.
- Ostoba nőszemély, mit hordasz itt össze-vissza - mordult rá a férfi -, miféle tervekről fecsegsz itt?
- Igazán jól sikerült kép! És milyen szép pár vagyunk rajta! - mondta álmodozva Maria Anunziata. - De, hogy a tervre visszatérjek: te reggeli után bemész az Előjáróságra és megszerzed az engedélyt. Délre itt legyen a kezemben! Mert ha nem, Tonia megkapja a szép fotót, és két tanú fogja állítani - Beppo és Jacopo -, hogy gonosz fondorlattal csaltál ágyba, tönkretetted a jó híremet. Biztos lehetsz benne, hogy Tonia azonnal elválik, és olyan tartásdíjat akaszt a nyakadba, hogy belegebedsz! S majd akkor megfontolom, hogy hozzád megyek-e feleségül.
- Te győztél! - mondta megsemmisülten a férfi, és kezdett kikászálódni az ágyból.
- Hová sietsz? Alig pirkad a hajnal, és még annyi hasznos tanács van abban a könyvben, amit ki kellene próbálni. Legjobb lesz, ha el is kezdjük - mondta kacér mosollyal az asszony és kitárta a karját az adófelügyelő felé.
