Nyolcadik osztályos tanuló voltam, mikor megkeféltem az angol tanárnőm, negyvenes széles talpát...
Szóval, az első orgazmusom tizennégy éves koromban történt. Nyári szünet volt, és a szüleim kiakartak repülni Angliába a testvéremet látogatni. Édesanyám megkérte a Juliska nénit, hogy segítsen a repülőjegy foglalásban. Át is jöttek a férjével, ennek én nem örültem, mert így nem tudtam szabadon nézni a kívánatos talpait. De jól alakult minden, mivelhogy a szüleim kihívták a férjét, hogy mutassanak neki valamit. Így szépen hátradőlve élvezhettem a fotelből a Juliska néni mezítelen talpai látványát. Miközben intézte a gépen a rendelést, közben mozgatta a lábait. Ahogy néztem, közben azt vettem észre, hogy kezd felállni a farkam. Ezen meglepődtem, mivel ez volt az első orgazmusom. Ami ez után jött, az az első olyan dolog amit nem felejtek el. Most is élénken él az emlékezetemben. Így utólag, nem gondoltam volna, hogy megteszem. Nos, miután egyre jobban duzzadt a farkam S végül mikor teljesen felállt, nem tudatosan, de mikor egyszer csak felállt a székről az angol tanárnőm,
és előre hajolt, mert nem érte el a ceruzát. És ehhez fel kellett térdelnie az ágyra. Akkor én tudattalanul felálltam a fotelből, letoltam a nadrágomat, majd alsó gatyában letérdeltem az ágy elé, és lassan a talpához erintettem a péniszem. Magam sem értem miért, de nem érzete meg, hogy hozzá érintettem a falloszom. Miközben izgultam azon, hogy mikor jön vissza a férje, és a szüleim,de igazából nem is érdekelt, hogy meglátnak vagy sem. Mert oly annyira elöntött az érzés, hogy pillanatokon belül lehúzom a gatyám, és hozzá nyomon a farkam a talpához. Nem érdekelt a kély mámorában, hogy mit reagál majd ha megérzi a faszomat. Először próbálta óvatosan elhúzni a lábát, de én rátettem a kezem a vádlijára, és óvatosan húztam a farkamhoz. Szavakban nem tudom kifejezni, hogy mily jó érzés volt az, hogy dörzsöltem a negyvenes széles, meleg talpához a farkam. Kezdetben lassan kicsit remegve dörzsöltem a talpát. Olyan jó érzés volt, a fellegekben jártam. Aztán még egy bátor lépést tettem, mégpedig, hogy megfogtam a hátsóját, és hasra fektettem az ágyon. És a lábait egymás mellé helyezte S azonnal ellenkezés nélkül összetartotta a talpait nekem, hogy mindkettőhőz tudjam dörzsölni. Így dupla élvezet volt az, hogy egy kívánatos női láb juttat frenetikus szexuális élvezethez. Egyszer csak átvette az irányítást, úgy -hogy megfeszítette a lábfejét, ezáltal tudtam, hogy szeretné fokozni az élmény mindkettőnk számára. És miután megállított, hátra fordult S belenézett a szemembe majd megkért rá, hogy álljak fel. Akkor ott megijedtem kicsit, hogy abba akarja hagyni. És akkor közölte velem a tőle órákon megszokott szigorú módon, hogy csak álljak, és majd ő kezdi masszírozni a koromhoz képest pont elég méretes farkam. S mivel jó diák voltam, így hagytam, hogy a tövétől-a hegyéig átjárón az érzés. A lábujjaival lágyan nyomkodta a zacsimat, az első párnáit már kellemesen Csúsztatta a farkam törvén, a makkomon pedig: ó, a legérzékenyebb pontom a farkam hegye, és a Julika néni puha széles sarkaival erősen dörzsölte azt. Mivel tudta, hogy hogyan kell a talpával igazán nagy örömmet okozni. Azt nem tudom, hogy először csinálta -e vagy a férjének akár rendszeresen csinálta. Mindenesetre jól csinálta. Szóval kényeztettet egy ideig majd elkezdte fokozni a tempót, és azt mondta, hogy most háromszor eljutat az élvezés határáig, mivel így mikor negyedszerre elalélok akkor jóval nagyobbat élvezek. El sem tudom mondani, hogy milyen csodálatos volt, hogy mikor már majdnem elsültem akkor hirtelen nem dörzsölte tovább a faszomat. Ahogy már korábban írtam hason feküdt, és nyomtam -dörzsöltem a magasba meredő farkam. Már majdnem elsültem mikor megfeszítette a lábfejét, hogy nehogy vége legyen. Aztán felállított, és óvatosan, de intenzíven csúsztatta a talpait a farkamhoz. Ez mégjobban felizgatott, és hamarább jött az érzés, hogy élvezem. Úgy állította le az élvezésem, hogy mikor érezte, hogy egymás után ernyed el a farkam majd kéményedik vissza abban a pillanatban lassított az ütemen, és csak lágyan simogatta a kellemesen kemény S mégis puha-sima talpaival a kejtől S mámortól duzzadó férfiasságom... Odasugta halkan, hogy most majdnem elélveztetett. Kicsit magával ragadta őt is a szenvedély... Szembe fordult, és ha lehetett még tovább fokozni az együttlétet, nos a Juliska néni meg is tette.... leült az ágy szélére, és a bal kezével megfogta a csípőmet, és a jobb kezecskéjével... Azért írom, hogy kezecskéje, mert az átlagnál kisebb keze volt, és ezt persze utólag tudom, hogy a kis női kéz, sokkal jobb érzés, hogy veri a farkam mint egy nagyobb kéz. Szóval elkezdte fel -le húzogatni a kis kezével, és ez nagyon jó érzés volt számomra. Kicsit molett volt, és a tenyere jól párnázott volt. Ezt óvatosan csinálta, hogy ne stimulálja túl a farkam. Párszor meghúzta, és aztán odahajolt, mire én nem hittem el, hogy miben van részem. Először csak kinyitotta a száját közel hajolt,de nem kapta be, hanem csupán rá lehelt. Kirázot a hideg a lehető legjobb értelemben. Hihetetlen volt számomra, hogy életem első szexuális élménye úgy történik meg velem, hogy 14-évesen-a szüleim házában S szobájában -az angol tanárnőmmel, és nem átlag szex hanem többszörös extrákkal. Ugye megkeféltem a kívánatos talpait majd verte S bekapta majd végül eljutatott a csúcsra, láb szex keretében. Ami úgy történt, hogy a fogával megharapta néhányszor S aztán rá cuppant a hegyére. Légmentesen rá szorította az ajkait, és a nyelvével dörzsölte az alját, és szívta mint egy porszívó. Majd teljesen beszívta a torkáig. Mondanom sem kell, hogy a női száj által okozott vákuum a péniszen olyan érzés mintha nem kiakarna lövelni az ondó hanem egy puha, meleg női száj szó szerint kiszivja a gecit-ki szippantja. Ezt párszor csinálta, mert a lábaival akart kényeztetni. Hátradőlve kis szünetet tartott S addig pihentem kicsit. Kisvártatva, hogy nehogy kiessek az elvezetből hozzányomta a hasam hoz a talpait S közrefogta a farkam. Elkezdte fel -le mozgatni a hasamon, és a tövét masszírozni. Majd rám mosolygott, és verni kezdte a farkamat. Nem csinálta sokáig, mert tudta, hogy közeledek a végéhez. Harmadszor is leállt,de már nem adott pihenőt csupán annyit míg az oldalára feküdt, és mondta, hogy feküdjek a hátámra. Még le sem feküdtem teljesen már a bal lábfejével kitámasztotta a rudam, és a jobb talpijával dörzsölni kezdte a farkam teljes hosszát. Nem finomkodot immár hanem azonnal gyors tempóban izgatott. Igaza volt, valóban akkorát spricceltem, hogy majd két métert lövelt az ondóm . Annyi jött ki belőlem, hogy az egész talpa tocsogott, a hasam a melkasom telítve. És az ágyra is ment bőven. Miután kilövelt S kicsorgott minden, hirtelen meghalottuk, hogy bejöttek a házba a szüleim, és a férje. Én elkezdtem kapkodni, hogy gyorsan megtöröljem a lábait, és magamat is rendbe tegyem. Ekkor leállított, a lábával visszanyomott az ágyra, és mondta nekem, hogy ne agodjak nem jönnek be mindjárt. Kell egy kis levezetés. A gecimtől könnyen csúszott a talpa a farkamon. És még néhányszor végig csúsztatta a farkamon a talpait. Megtöröltük magunkat majd pár perc múlva visszajöttek. Aggódtam, hogy lebukunk, de nem lett baj. Hát így történt az eset. Mondanom sem kell, hogy innentől kezdve amíg el nem mentem középiskolába , rendszeresen találkoztunk. Ami érdekes e dologban, hogy sokszor voltunk együtt,de mindig csak ő elégítette ki a vágyaimat. Kérdeztem is tőle, hogy nem szeretné-e ha én is kényeztetém. Azt válaszolta, hogy ő megvan, és csak engedjem el magam, és amíg el nem megyek továbbtanulni addig ő gondoskodik rólam. Így is történt közel egy éven keresztül rendszeresen, gondoskodott a farkamról.... Örülök neki, hogy ez megtörtént velem.