Még fiatal lehettem amikor egyik délelött már a hormonok dolgoztak, azt hittem egyedül vagyok otthon és a konyha asztalnál ülve elővettem a farkam és szorgalmasan verni kezdtem. Miközben csukott szemmel az álló farkam kényeztettem anyámra gondoltam, szép nagy melleire, amikor elkezdtem élvezni. Ebben a pillanatban apu nyitott be a konyhába és látta hogy a farkamból nagy erővel spriccel a geci. Próbáltam takarni magam, de semmi értelme nem volt. Csak ennyit mondott : Ez igen! Megkérdezte milyen sűrűn verem a farkam és kire gondolok közben.
Szégyenlősen de elmondtam anyu melleire gondoltam és naponta többször is ki szoktam verni. Ekkor elmondta, hogy ő is sűrűn kiveri a farkát. Mivel már nagy fiú vagyok, azt akarja, hogy az övét is verjem ki. Ekkor elővette a nagy faszát, megfogta a kezem, rátette és mondta csináljam. Szépen lassan elkezdtem húzogatni a bőrt a farkán, láttam lehunyta a szemét és élvezte ahogy csinálom. Kis idő múlva éreztem, hogy megfeszül a teste. Szolt, hogy mindjárt élvez és abban a pillanatban nagy erővel fröccsent a padlóra a spermája. Megkérdezte, hogy tudnák-e még élvezni mert akkor ő is kiverné a farkam. Felelnem sem kellett mert olyan izgalomban voltam, látni lehetett az álló farkamon. Szépen leültetett a székre és elém térdelt, kezébe vette a farkam majd elkezdte verni. Én csukott szemmel átadtam magam a gyönyörnek, amikor azt éreztem, hogy bekapja a farkam és elkezdi szopni. Ebben a pillanatban olyan csodás érzés fogott el hogy azonnal elélveztem. Tisztára nyalta a farkam és minden cseppem lenyelte. Később folytatjuk. - mondta Másnap délelött sokszor eszembe jutott apu, ahogy szopott. Amikor hazaértem nem bírtam magammal és elkezdtem megint verni a farkam, épp hogy belekezdtem nyílt a szobám ajtaja és ott állt apu. Na most kire gondolsz? Kérdezte. Modtam neki, hogy rád ahogy szoptál. Az jó. Mondta de most te fogsz szopni. Ellentmondást nem tűrően számba tette a faszát, megfogta a fejem és elkezdte baszni a számat. Néha egészen a torkomba nyomta, nem bántam. Nagyon tetszett és izgatott hogy kielégíthetem a nagy faszát. Éreztem hogy megfeszül és a számba pumpálja a friss meleg gecit. Közben azt hajtogatta: Nyeld, nyeld. Én szépen szót fogadtam, megtisztítottam a farkát a nyelvemmel. Ekkor közölte: nagyon ügyes voltam és minden nap le kell szopnom ezután. Mivel nagyon ízlett a geci ezt nem bántam, de megkérdeztem velem mi lesz? Ekkor mondta, hogy amikor én szopok akkor ő is viszont szopik. Megköszöntem neki és mindjárt rá is bukott a faszomra, az izgalomtól gyorsan elélveztem. Azóta már eltelt 2-3 év és még mindig élvezzük egymást.